Lévay József: Szüretelünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül éd’s apámnak;
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad,
Ott nyugtot találhat.

Látom szeretteimet,
Együtt ülnek éppen,
Szőlőhegyünkön a
Körtefa tövében,
Közepén egy nagy tál,
Tálban ízes étek
És körülte vidám
Megelégült képek,
Nevető cselédek.

Szüreti színt ölte
Két ki húgom ajka,
Meglátszik a szőlő
Édessége rajta…
Pörölnek egymásközt
Pajzán kedvteléssel;
Egyik megharagszik
S azt mondja bús képpel,
Hogy nem kell az étel.

Édes apám pedig
A kulacsot kapja
S kitekeri nyakát,
Hogy lelkét kiadja;
Felköszönti szépen,
Ez a köszöntője:
«Adjon Isten bővebb
Szüretet jövőre!»
S úgy iszik belőle.

És ekkor a pásztor,
A ki oda surran,
Elsüti puskáját,
Puska nagyot durran…
A fehér nép sikolt,
Apám iszik elébb,
Azután azt mondja:
«Lépjen kend közelébb!»
S a pásztor odalép.

Felhajt egy pohár bort,
Azután tovább megy;
Mert most így adózik
Neki az egész hegy…
Már is félre billent
Fejében a kalap,
De nem gondol vele,
Mindig iszik, ha kap
S olyan lesz, mint a csap.

Oszlik a társaság
Az ebédnek vége;
Újra daltól hangzik
A hegyek v idéke…
Újra neki esnek
A termő tőkének,
És míg fosztogatják,
Tréfálnak, mesélnek
A vidám cselédek.

Csak édes anyámnak
Felhős itt a képe,
Mivel én jutottam
Talán az eszébe!
Ha szép gerezdet lát,
Azt is nekem szánja…
Áldja meg az Isten,
Mikor nem is várja,
Mikor nem is látja.