Bartalis János: Szőlőőrzés
Egy olyan dalt fütyürészek, milyet mindenki tud.
Egy odvas csűr árnyékában állok.
A holdsugár megrezzen kalapomon
és én vasvillával vállamon indulok szőlőt őrizni.
Egy káposztás táblán haladok keresztül.
Árnyékom olyan, mint egy ördögé.
Csak hű kutyám van velem.
A hegyek teteje felé tartok, melyek
homlokán lobog őrtüzem.
Hű vincellér társak rakják a rőzsét
és én a tűz mellett leheveredek.
Vasvillám felszúrom a fekete földbe.
Olyan ez, mint egy vigyázó kiáltás.
Hosszú nyele felnyúl a karok fölé
és a csillagokra mutat.
A hold rászáll, mint egy fényes, puha madárka
és megvilágítja a szőlőt.
Úgy járok a szőlő-ösvényeken fel és le,
teljes fényben, mint egy király.
Én vagyok az éjek királya
és az egész világ álmára vigyázok.
Állok a világ felett,
mint egy feltűzött vasvilla.
Én vagyok a népek császárja
és a világ borát őrizem.
Ha ez elvész, minden kihal
a földön.
Ha ez ellobog, csönd borul a világra.
Őrzöm a bort, hogy a tolvajok el ne lopják
és a madarak meg ne csipkedjék.
Őrzöm a néma éjben odaadással,
míg a hajnalpír meg nem csillan
és fel nem ragyog a Nap.