Sértő Kálmán: Bús bárányok juhászához

                           Sinka Istvánnak

Be örülök, hogy nem  vagy már juhász,
Te már ceruzával furulyálsz,
A Nép juhásza lettél, tiszta, nagy,
Szegény bárányok bús juhásza vagy.
Maroknyi magyar bús juhásza vagy.
Szegény kis sereg hű juhásza vagy.
Ha ceruzafurulyád fogod,
Szent gyümölcsöket érlel homlokod.
Nincs már szamarad, szamár a világ,
Azt kell megülni, nyögjön a világ,
Hozni virágot, meséket, erőt,
Letenni hazánk oltára előtt.
Hol az az oltár? Azt én nem tudom,
De van, vagy lesz, azt ösztönből tudom,
Ki nem hajol meg rossz élők előtt,
Csak a búsuló utókor előtt.
Örülök, hogy a nép juhásza vagy,
Alakod nyáj közt óriási nagy,
Mikor kis olcsó ceruzát fogol,
Nép bánatával rátámaszkodol.
Bárányi bánat a Nép bánata,
Megszenteltetett minden sóhaja.
Nem birka Ő, csak sóhajt, bég szegény,
Örök titok a Nép, a költemény. –
Én előbb megyek, mint Te, elmegyek,
Már várnak rózsás bárányfellegek,
Ceruzád tedd le, ha szíved szeret,
Úgy furulyázz el egy rekviemet…