Pásztor Árpád: Ungvár

Ez hát a város, hol születtem?
Oh, tőle mily idegen lettem.

Az ismeretlen, szürke házak
Ki tudja, hogy már mikor láttak?

Házak! És rátok nem emlékszem,
És mégis itt él hány emlékem!

Hány emlékem, – mik nincsenek meg,
S örökké szívemben lebegnek.

Itt járt anyám derülten, szépen,
Ifjúsága szent idejében.

Még nem is voltam a világon,
…És mostan mégis menni látom.

Menni az utcán… Homlokára
Rásimul éj-hajkoronája.

Itt élt apám… Álomkép nékem,
Meghalt, mikor még alig éltem.

Az ungvári kis temetőbe
Van valahol sírja benőve.

S ha szellő száll felém a légben,
Egy el nem csókolt csókját érzem.

S anyám haja!… A múló évek
Mily hófehérre festették meg.

Minden érzés szívembe árad
S így megsiratom az utcákat, –

Az utcákat, miket nem jártam,
Egy sírt, melyet meg nem találtam,

Egy szempárt, melybe sohse néztem,
Éveket, melyeket nem éltem.