Vészi József: Szeress, szeretlek

»Fekete két nap izzó parázsa,
Jövet ragyogj!
Lelkemen átfut lelked varázsa,
Rabod vagyok!
Te vagy a legszebb rózsa, virága
A napkeletnek,
Te vagy éjimnek bülbül madárja…
Szeress, szeretlek!«

Nyílik az ablak, oszlik a fátyol;
»»Ne, ne kívánd!
Óvj meg az őrök durva szavától
Egy árva lányt
Vén pasa karján téged imádlak,
Ó szép eretnek!
Hallom a szélben hangját danádnak…
Szeress, szeretlek!««

»Halld ez esengést, jer, menekülj el,
Vár a ladik,
Elvisz azonnal gyors evezővel
Más partokig;
Nélküled átok nékem az élet –
Ó jer, ne vess meg!
S még a halál is áldás tevéled…
Szeress, szeretlek!«

»»Te vagy a fénye büszke szülédnek,
Gazdag, nemes…
Bús odaliszk én, eszköze kéjnek…
Ne hitegess!««
»Jössz-e?« »»Jövök, jaj!«« »Várlak a szélén
Ciprus ligetnek!
Hála! imádlak e szavadér’ én…
Szeretsz?« »»Szeretlek!««

Aranyos kaftán, turbánja úri –
Szelíd öreg:
Vén pasa karján fekszik a húri,
Dalol, remeg;
Vén pasa játszik, hintázza-hányja –
Ó, hogy nevetnek –
Könnye kicsordul; sír e, ki bánja?
Szeretsz – szeretlek.

»Hó a te arcod, két szemed ében,
Gyöngy a fogad;
Allah megáldjon, hetedik éden
Angyala vagy;
Édes a csókod, illata csábos
Leheletednek,
Ajkad az ajkat vonzza magához…
Szeress, szeretlek!«

Vén pasa suttog, nyelve nehéz lett
Nagy álmosan;
Próbálja csókkal: alszik-e? ébred?
És kioson.
Várja az ifjú ciprusok alján,
Örül a nesznek!
Várja sóhajtva, fegyvere karján:
»Szeress, szeretlek!«

Visszajön a lány, tőr a kezében,
Szem könnyteli;
Nézi még egyszer: nincsen-e ébren?
S oszt megöli,
Könnye lemossa véres szakállát
A jó öregnek –
Tengeri szellő sóhajtva száll át:
» Szeress, szeretlek!«

Csend a ladikban, hő ölelések:
Elbútt a hold,
Zajlik a tenger, hírnöke vésznek,
Sirály sikolt.
Zajlik a tenger, ünnepük van ma
A rossz dzsineknek –
Vad dühödéssel, hab kel a habra:
»»Szeretsz?«« »Szeretlek!«
 
Mondja a szúrát lenge ladikban
Hajóslegény;
Megfagy a vér is az odaliszkban,
Zokog szegény.
»Éles a tőröd, éles ütése
Kicsiny kezednek,
Jer le a mélybe, holtnak ölébe,
Szeress – szeretlek!«

S elmerülének – eddig az ének –
A mélybe le,
Nyugszik amottan a lány halottan,
S ifja vele.
Súgja a hullám csillagos éjen
A hűs szeleknek:
»Mondta e két szót valaki régen:
»»Szeress – szeretlek!««