Szász Károly: Téli alkony
Hideg, ködös délután van,
Egyedül vagyok szobámban;
Kandallómban
Hamvadó hasábok –
Belenézek
S kísértetet látok.
Elmerengek múlt időmön –
Mit átéltem, mind előjön:
A mit érzék
Szenvedék s reméltem;
És halottim:
Halványan, fehérben.
Úgy tetszik, mind feltámadnak
A kik elhamvadtak;
Feltámadnak,
Vagy még most is élnek
Mint visszhangban
Az elhangzott évek.
És már nem vagyok magamban.
– A mint a láng végsőt lobban:
Kandallómból
A suhanó árnyak
Kilebbennek,
Körülöttem járnak.
Mind oly régi ismerősök,
Mégis félek, fázom tőlök.
Rám hajolnak
Lassú suttogással,
Tovább mennek
Rémes suhogással!
Utcasarkon gyúl a lámpa
És világot vet szobámba
S mint a rémek
Csak hajnalra várnak:
Lámpafénytől
Oszlanak az árnyak.
Ablakim a szél rázza,
Rajtok a tél zúzmarázza.
Jégvirágok,
Álmi téli éjnek,
Múlt időmnek
Árnyai e rémek.
Boldogabb
Kiutat kutassak?
Megyek, megyek,
Megyek a hóban,
Fehér lepkék közt
Távozóban…
1940