Szász Károly: Téli alkony

Hideg, ködös délután van,
Egyedül vagyok szobámban;
    Kandallómban
    Hamvadó hasábok –
    Belenézek
    S kísértetet látok.

Elmerengek múlt időmön –
Mit átéltem, mind előjön:
    A mit érzék
    Szenvedék s reméltem;
    És halottim:
    Halványan, fehérben.

Úgy tetszik, mind feltámadnak
A kik elhamvadtak;
    Feltámadnak,
    Vagy még most is élnek
    Mint visszhangban
    Az elhangzott évek.

És már nem vagyok magamban.
– A mint a láng végsőt lobban:
    Kandallómból
    A suhanó árnyak
    Kilebbennek,
    Körülöttem járnak.

Mind oly régi ismerősök,
Mégis félek, fázom tőlök.
    Rám hajolnak
    Lassú suttogással,
    Tovább mennek
    Rémes suhogással!

Utcasarkon gyúl a lámpa
És világot vet szobámba
    S mint a rémek
    Csak hajnalra várnak:
    Lámpafénytől
    Oszlanak az árnyak.

Ablakim a szél rázza,
Rajtok a tél zúzmarázza.
    Jégvirágok,
    Álmi téli éjnek,
    Múlt időmnek
    Árnyai e rémek.
Boldogabb
Kiutat kutassak?
Megyek, megyek,
Megyek a hóban,
Fehér lepkék közt
Távozóban…

                        1940