Erdélyi József: Isten kardja, Magányos csillag
Erdélyi József:
Isten kardja
Isten-hegyen van az én lakásom,
lakni máshol nincs is óhajtásom.
Jó magasan a főváros felett.
Első piros sugarait
hozzám küldi Kelet.
Minden úttól, forgalomtól távol,
szép kilátás nyílik ablakából.
Rozzant kis ház, ablaka se tágos,
befér rajta mégis-mégis
az egész főváros.
Milyen szép is messziről Budapest,
kivált, ha kél a nap, vagy száll az est.
Szép nappal is, de még szebb éjszaka:
csillagtalan lehet az ég,
ég Budapest fényeinek soka.
Szép nappal is, ha nem takarja füst,
de holdfényben a Duna mint ezüst,
görbe díszkard szikrázik ide fel, –
partján a város: ékköves,
sötét bársonyhüvely.
Isten karja!… Volt már Attiláé,
volt Árpádé és Mátyás királyé.
Most az enyém! Ki másé is lenne?
Egyebem sincs: ez a látvány.
Gyönyörködöm benne…
1938
Erdélyi József:
Magányos csillag
Magányos csillag fénylik odakint
a messzeségben és reámtekint,
hunyorgat, mint egy titkos égi szem,
színeit váltja, valamit üzen.
Feltekintek, ott ragyog-e még,
mint egy hunyorgó lámpafénybe’ rég,
gyermekkoromban, kint a vén tanyán,
ha éjidőn teknőhöz kelt anyám.
Szívemben úgy járkál a jó remény,
mint akkor ő, csak lábujja hegyén,
hogy fel ne költse alvó gyermekét
s ne szűkölködjön kenyérben a hét.
Ahogy pitymallott, talpraállt apám,
zörgetni béresnépek ablakán,
hallottam elmenő lépéseit,
lépéseit és köhintéseit.
Magányosan merengek idelenn,
nem is tudom, mi történik velem
csak a te titkos távoli szemed
bíztat mint árva csillagüzenet.
Álmaim anyja, lámpám olaja,
magányos éjem hajnalcsillaga,
bíztass, üzenj, hadd keljek, mint apám,
zörgetni alvó népek ablakán –
ébredjetek ti alvó béresek,
az új napon vezéretek leszek,
fel, fel, a harcok csillaga ragyog.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Jaj, be magányos csillag vagyok…