Túrmezei Erzsébet: Mariska meggyógyul
A sötét kamrába alig hatolt be napsugár. S már negyedik éve feküdt ott Mariska bénán, tehetetlenül. Nem tudta a jobb kezét használni, lábai keresztben megmerevedtek, nyaka is elferdült. Piszkosan, gondozatlanul feküdt szegényke a szalmán. Ha a kis Feri nem lett volna, meg is halhatott volna éhen. Mert Mariska árva leányka volt és mogorva, házsártos nagynénje csak örült volna, ha éhen vész és nincs már a nyakán. De Feri – édesanyja és testvérei tudtán kívül – mindig vitt valamit Mariskának. Sokszor a sajátját adta oda, és megigazította a fekhelyét, megmosdatta, ahogy tudta. Hiszen úgy sajnálta szegény Mariskát.
Kint ragyogva sütött az őszi nap. Mariska sírva feküdt fekhelyén. Úgy szerette volna látni a kertet, a fákat, a virágokat, a sárguló lombú erdőt. Szeretett volna szaladgálni, mint régen, dolgozni, segíteni, tenni-venni. Sokat sírdogált, és sokat imádkozott, mióta beteg volt. Csendesen nyílott a kis kamra ajtaja.
- Ferikém, te vagy az?
- Én, de te megint sírsz, Mariska? Ne sírj! Nesze egy szép piros alma. Kenyeret is hoztam melléje. No ne sírj, Mariska! Nagyon fáj a lábad? Nézd, egy kis virágot is szedtem neked az erdőn!
Illatos ciklámenekkel szórta tele a kis beteget. Mariska mohón lehelte be az édes illatot, ép kezével reszketve simogatta meg a koronás virágocskákat, s könnyein keresztül hálásan mosolygott Ferire.
- Milyen nap van ma, Ferikém?
- Szerda. Szeptember 12.
- Hiszen akkor ma vagyok 14 éves! – kiáltott fel a kis beteg.
- Igazán? – lelkendezett Feri is. – Akkor ezt a napot meg fogjuk ünnepelni.
- Az lesz nekem a legszebb ünneplés, ha sokáig itt maradsz, és olvasol nekem a Bibliából-
Feri készségesen eleget tett a születésnapi kívánságnak. A nagy Bibliát úgyis ott tartották Mariska kamrájában. Senki sem olvasta a ház népe közül, csak a két gyermek. Nem is volt az egész házban béka, szeretet, öröm, csak harag és civódás. De a szűk kis kamra sokszor lett templommá. Mariska összekulcsolta beteg kezét, ahogy tudta, Feri pedig kissé akadozva, de áhítatosan olvasott a szent könyvből.
Most Mariska születésnapján éppen ott nyitotta ki a Bibliát, ahol a szárazkezű ember meggyógyulásának a története volt. Mariska csak hallgatta, hallgatta, lelki szeme előtt megjelent a Megváltó képe, amint szeretettel ránéz arra a beteg emberre, és azt mondja neki: „Nyújtsd ki a kezedet!” Ó, milyen hatalmas is a Megváltó!
Mariska szívében egyszerre boldog hit támadt. A Megváltó most is él. És most is olyan hatalmas. És őt is meg tudja gyógyítani. Feri elhallgatott, és csodálkozva nézett rá. A kislány arca olyan boldog volt. Ajka hangos könyörgésre mozdult:
- Uram Jézus, ha segítesz rajtam, egyedül neked akarok élni!
És a Megváltó, aki láthatatlanul ott állt a szegényes kamrában, meghallgatta Mariska könyörgését. A kisleány egyszerre úgy érezte, életerő járja át merev tagjait. Megpróbálta kinyújtani a jobb kezét, és sikerült. Már a fejét is fel tudta emelni. Már a lábát is tudta mozdítani. Félóra múlva még egész testében remegve, de fel tudott kelni fekhelyéről, és járni kezdett a kis kamrában.
Feri ujjongott az örömtől. Ó, hiszen egyikül se gondolta volna reggel, hogy ilyen születésnapja lesz Mariskának, hogy a Megváltó ilyen drága ajándékot tartogat a számára.
Az egész házban nagy volt az álmélkodás. Feri mindenkinek elmondta, hogy Mariska az Úr Jézust kérte, és Ő volt a gyógyítója. a kislány boldogan járt-kelt. Teljesen meggyógyult.
Kimehetett a kertbe, az őszi erdőbe. Tudott már dolgozni, segíteni. S nem feledkezett meg az Úrnak tett ígéretéről. Életét neki szentelte, Őt szolgálta, Őt dicsérte, amíg csak itt a földön járt.
Ez igaz történet gyermekek, nem mese. Mariska már fenn van a mennyben, de csakugyan élt, és így gyógyult meg, ahogy elmondtam nektek. Régi írásokban olvastam a gyógyulását. A Megváltó ma is él, ma is tud segíteni. Az Ő karja nem rövidült meg. De vajon talál-e hitet a földön?
