Muskátli - 2018. február

Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2017/2018-es tanév kezdetével a Muskátli a negyedik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2018. február / IV. évfolyam / 6. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

Pósa Lajos:

Várom a tavaszt

Sűrű nagy pelyhekben
Hulldogál a hó:
Anyám sírhalmára,
Rögnyoszolyájára
Fehér takaró.

Puhább lesz a göröngy,
Lágyabb lesz a hant…
Tán szülém a napról,
Napfényes tavaszról
Álmodik alant.

Én is úgy várom a
Zsendülő tavaszt,
Mely szíve porából,
Mosolygó álmából
Virágot fakaszt.

Kebelemre tűzöm
Első hajtását,
Tán megérzi ottan,
Mikor szívem dobban,
Ezer áldását.

Forrás: Az Én Ujságom, 1904. február 07., XV. évfolyam, 6. szám

110 éve hunyt el Bodon József, író

BODON JÓZSEF (1845—1908)

Egy régóta hallgató, mondhatni teljesen elfeledett, derék író, Bodon József halála híre keltett nagy részvétet azokban, akik egykor, mint kortársai dolgoztak vele együtt s a kik nemcsak tartalmas írásaiért, hanem szeretetre-méltó, szerény egyéniségéért is kedvelték. Bodon József nem volt az elsők sorába tartozó, irányjelző író, de a maga idejében volt hálás közönsége, az irodalmi körökben tartottak valamit róla és sajnálták korai visszavonulását az irodalmi munkától.
Gömöri ember volt, Rimaszombatban született s itt is járt iskolába, körülbelül egy időben Tors Kálmánnal, Mikszáth Kálmánnal, Kiss Józseffel stb. Ügyvédi diplomát is szerzett Budapesten, de nem sok hasznát vette, inkább az irodalomnak élt. Hamar jutott kedveltségre, a szépirodalmi lapok, köztük a «Vasárnapi Újság» s a »Fővárosi Lapok« szívesen közölték magyaros ízű, élénk előadású elbeszéléseit. Részt vett abban a mozgalomban, melyből a Petőfi Társaság alapítása alakult ki s egyik alapítója s haláláig tagja volt a társaságnak. Novellái «Elbeszélések,» «Az életből,» «Négy eredeti elbeszélés» címek alatt kötetekben is megjelentek s sok olvasóra talált «Két seb» című regénye is.
Egy időben népies jellegű lapot is adott ki «Mulattató Újság» címmel. Ebben az ügyben Kossuth Lajossal is levelezett. Vállalatával ugyanis a ponyvairodalmat akarta ellensúlyozni s Kossuthhoz fordult, két levél közlésére való engedélyért. Kossuth Bodonhoz intézett levelében a ponyvairodalomról a következőket írta:
«Nekem igen nehezemre esnék hinni, hogy e métely nagy elterjedését a magyar nép ízlésének romlottsága magyarázza. Én hajlandóbb vagyok hinni, hogy népünk nem azért kap annyira a ponyvairodalom kárhozatos termékein, mert ízlése romlott, hanem mert azokhoz pár krajcár árán és igen könnyű szerrel hozzá fér.
Ép a hozzáférési könnyűség az a vibrio, a mely a járványt okozza.»
Kossuth szerint a dolog nyitja abban rejlett, hogy bemegy a falusi nép a vásárra, ott pénzzé teszi, a mit eladni vitt, s mikor már szükségleteit fedezte, hát felébred lelkében az a bizonyos inger, a mely a szellemi táplálék után sóvárog stb. Itt más expediens nincs Szeget szeggel! «A négy krajcáros rossz bort nem lehet forintos máslással kiszorítani, hanem csak négy krajcáros jó borral.»
Bodon lapja azonban nem volt hosszú életű, a mi őt nagyon elkedvetlenítette s az írói pályában való hitét is megrendítette. Csakhamar vissza is vonult az irodalomtól; vidékre ment lakni, több helyt próbált megtelepedni, míg végre Gyöngyösön a gazdasági egyesület titkára lett s egy ideig lapot is szerkesztett. Egyébként azonban teljesen szakított az irodalommal. Beteges ember volt, szervi szívbajban szenvedett s ez a betegsége is ölte meg. /Forrás: Vasárnapi Újság 1908/

A Gyöngyösön töltött éveknek két érdekes vonása is volt: az egyik, hogy Bodon József ekkor szerkesztette a Gyöngyösi Lapokat a másik pedig az, hogy összetűzésbe keveredett Nékám Ede rendőrfőkapitánnyal. Az összetűzésből párbaj keletkezett, amiért az egri törvényszék fogház bírságra ítélte mindkét felet. A büntetését Bodon József Vácott töltötte le. /Forrás: Pesti Hírlap 1891. november/

Pósa Lajos földije, s szerkesztőtársa volt az 1878. szeptember 15-én megjelent Mulattató Újság néplap mutatványszámának. Ezen kívül más kapcsolata is volt Nemesradnóttal. 1880-ban a következő adatokat közli a Vasárnapi Újság hasábjain:

„1878 nyarán néhány hetet töltöttem szülőföldemen, Gömörben. Ekkor ismerkedtem meg Pethő Dániel radnóti reform lelkész úrral, ki egy délután nagyon kellemetes meglepetésben részesített.
Két megsárgult levelet keresett elő irományai közül s átadta, hogy olvassam el. Mindkét levelet Kossuth írta az édesanyjához, budai fogságából. Az egyik levél 1837. július 20-án kelt, a másik 1839. március 23-án.
Pethő Dániel úr a forradalom előtti években huzamosabb ideig nevelősködött Breznay István Zemplén megyei főorvos gyermekei mellett. A Breznay István neje Kossuth Karolina, nagy hazánkfiának testvére volt. Az 1847-ik év őszén történt, hogy Kazinczy Gábor fölkérte Breznaynét, lenne szíves neki azokat a leveleket átadni, melyeket fivére Kossuth Lajos budai fogságából irt. Breznayné készséggel teljesíté a Kazinczy kérelmét s mintegy 18—20 levelet keresett elő átadás végett. Ekkor ébredt fel Pethő Dániel úrban is a gondolat, hogy e levelekből egypárt elkérjen. Kifejezte óhajtását Breznayné előtt — és szerencsés volt a szóban forgó két levelet megnyerhetni.
Így jutott Pethő úr e becses levelek birtokába.
Én a két levelet elkértem Pethő Dániel úrtól, hogy — ha Kossuthtól közlésökre engedélyt nyerek — népies irányban szerkesztett lapomban a «Mulattató Újság»-ban közzétegyem. Pethő úr szívesen engedett kérésemnek, a leveleket eredetiben átadta. S ekkor kértem Kossuth beleegyezését a levelek közzétételére. December végén írtam nagy hazánkfiának s levelem mellett a «Mulattató Újság» programját s addig megjelent összes számait is elküldtem. A kis küldemény két egész hónapi bolyongás után jutott a Kossuth kezéhez s ő 1879. február 28-ról írta hozzám azt a levelet, melyet itt egész terjedelmében közlök.
A minden tekintetben érdekes levél már nem találta életben a «Mulattató Újság»-ot, mely második évfolyamának 5-ik számával 1879. elején megszűnt. Átadom tehát a «Vasárnapi Újság»-nak, melynek szerkesztősége kötelességének tartotta előbb bizonyosságot szerezni magának a felől, hogy nagy hazánkfiának e levél közzé-tétele ellen kifogása nincs. /Forrás: Vasárnapi Újság, 1880/

Halálhíréről a Pesti Hírlap így ír: Bodon József író, a Petőf Társaság tagja —. mint Rimaszombatból táviratozzék — ma ott meghalt hatvanhárom éves korában. A hetvenes-nyolcvanas években népszerű novellaíró volt s a szépirodalmi lapokban gyakran jelentek meg elbeszélései és rajzai. „Két seb“ című regénye a Petőfi- Társaság folyóiratában jelent meg. Önállóan megjelent munkái közül megemlítjük a következőket: „Elbeszélések.“ „Az életből.“ (Elbeszélések.) „Négy eredeti elbeszélés”. E munkákat az eleven meseszövés s a nyelv magyarsága jellemzik. Bodon József Rimaszombatban született 1845-ben. Jogi tanulmányainak elvégzése után ügyvédi vizsgát tett s a fővárosban telepedett meg. 1880-ban visszatért szülővárosába s ezután már keveset irt, mert szívbaja következtében sokat betegeskedett. Ravatalára koszorút helyez a Petőfi- Társaság. /Pesti Hírlap 1908. február 11./

(Bodon József temetése.) Bodon József ügyvédet, a hetvenes évek országosan ismert jeles- tollú Íróját, s a Petőfi-társaság régi tagját, folyó hó 12-ikén nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra Rimaszombatban. A temetésen a város és vidéke intelligenciája csaknem teljes számban vett részt, s a ravatalra a Petőfi-társaság remek koszorút küldött. A sírnál dr. Törköly József ügyvéd mondott megható gyászbeszédet, a ravatalnál pedig Szalóczy Dániel ev. ref. lelkész méltatta szép beszédben az elhunyt kiváló írói érdemeit. /Pesti Hírlap 1908. február 14./

A lexikonok is megemlékeznek róla.

Bodon József, novella-író, a Petőfi-társaság tagja. Rimaszombatban született 1845. szeptember 29-én. A hetvenes évek elején a fővárosba telepedet,  ahol egy kis ideig ügyvédeskedett is, de szívbaja miatt 1880. ismét vidékre költözött s azóta keveset ír. Szépirodalmi lapjaink 1876 óta sűrűn közölték elbeszéléseit. Két seb c. regényét a Petőfi-társaság lapjában közölte. Önállón megjelent munkái: Elbeszélések 1878. Az életből, elbeszélések 1883. Négy eredeti elbeszélés év nélkül. Egy pár elbeszélését németre is lefordították, egyik A galagonya bokor az Auf der Höhe-ben pályadíjat nyert.  (N.L) /Forrás: A Pallas nagy Lexikona 3. kötet/

Bodon József, ügyvéd és a Petőfi-társaság tagja, szül. 1845 szept. 29-én Rima szombatban. Szépirodalmi dolgozataival 1876-ban lépett föl. írt a Fővárosi Lapokba, Koszorúba, Vasárnapi Újságba, Szemlébe, Jogtud. Közlönybe, stb. Önálló munkái: Elbeszélések. A magyar nemzet története, Az életből, Négy eredeti elbeszélés, Két seb (regény). Szerkesztette és kiadta a Mulattató Újság című képes néplapot. Kossuth Lajos a népies irodalom érdekében levelet írt hozzá. Több elbeszélését németre is lefordították (K. M.) /Forrás: Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai, Gömör-Kishont vármegye 1903/

(Összeállította: Pósa Dénes)

Lőrincz Sarolta Aranka:

Harc

a tündérvárosért

 – Mesesorozat –

(folytatás 6. mese)

Az izgalmas események eljutottak a tündérpalotába is. Minden tündér örült, hogy végül szétfutott a patkányhad és tündér Gitti néni kertjében a virágok életre keltek. Azt hitték, hogy a tündérvárosban most már nyugalom lesz, de tévedtek. Nem is sejtették, hogy a tündér város romlására Élesfog, a gonosz patkányhaddal együtt, további bosszút forral. Szövetségest keresett, hogy elfoglalhassa tündérvárost és ő lehessen ott a király. Élesfog és alvezére Vinnyogó, elindultak megkeresni Sunnyogót, a fészekrabló menyét vezért, hogy segítsen nekik ebben a tervükben. Az alamuszi Sunnyogónak tetszett a patkányvezér terve és minden segítséget megígért.
 Eközben a tündérkirály, a tündérkirálynő és tündérváros lakói semmit sem sejtve továbbra is gyönyörködtek a virágok szépségében és muzsikájában. Ilyenkor a madarak daloltak, a pillangók szárnyukat lebegtették és egész tündérvárosban állt a bál. Ettől a tündérek fiatalok, szépek maradtak nem fogott rajtuk a betegség. Ezt a fiatalságot és szépséget irigyelték meg a patkányok, ezért lakmároztak tündér Gitti néni kertjében a lila akácvirágokból, hátha ők is olyan szépek lesznek, mint a tündérek. Tudták, hogyha a menyéthad megeszi a madártojásokat, nem kelnek ki a madárfiókák, nem lesz többé madárdal, a virágok nem muzsikálnak, a tündérek nem hallgathatják a csodálatos virágzenét, megszűnik fiatalságuk és örökre elalszanak. Így a megüresedett tündérvárost elfoglalhatja a patkány és a fészekrabló menyétek hada.
 Még azon az éjszakán a fészekrabló, alamuszi menyétkirály vezetésével, az egész menyéthad portyázásra indult. A tündérpalota kertjében minden madárfészekből kiszedték az apró tojásokat. Reggelre egy madártojás nem sok, annyi sem maradt. A tündérkirály és királynő a megszokott madárdal, trillázás, csivitelés helyett, madársírásra ébredt. Minden madármama és madárpapa jajveszékelve suhogtatta szárnyait apró tojásaikat keresve.
A tündérkirály tüstént kihirdette az országban, hogy busásan megjutalmazza azt, aki megtalálja a madarak sírásának az okát. Jöttek is tündérváros minden zegzugából, szegletéből a tudós tündérek, kutatták, hogy mi lehet ennek az oka, de sehogy sem tudtak rájönni.
A második éjszaka a fészekrabló menyéthad újra megrohamozta tündérváros minden kertjét és sorra kirabolták a madárfészkeket. A virágok nem muzsikáltak, a madarak nem énekeltek és a tündérek ereje gyengülni kezdett. Tündérváros lakói sorra megbetegedtek.
Ó, ó mi lesz velünk, oda lesz tündérváros! – sóhajtozott, a tündérkirály és királynő, majd ők is ágynak dőltek.
Csodák csodája, szeleburdi Csingi Lili tündér királykisasszonyon nem fogott a betegség, mivel gyakran kirándult Dundi tündérdadussal és Bolombóccal, a tündérbohóccal együtt. Napokat járták az aranyrétet, az ezüsterdőt, átkeltek a gyémántpatakon, gyönyörködtek a fények játékában, a madarak énekében, a pillangók táncában.
 Most is sétára indultak az ezüsterdő felé, a hátizsákjukat megtömték mindenféle finomsággal, hogy ne éhezzenek az úton. Alaposan felkészültek a kirándulásra. Túracipőt húztak a lábukra, túrabotot vettek a kezükbe és lassan lépegettek az aranyréten keresztül, át a gyémántpatakon, az ezüsterdő felé. Útközben Dundi tündérdadus ábrándosan hallgatta Bolombócot, amint ide- oda mutogatva magyarázott, szeleburdi Csingi Lilire nem is figyelve. Az szokása szerint futott, mint a szél és már messze bent, az ezüsterdő közepén járt. Hirtelen megbotlott egy kidőlt ezüstfában és belebukfencezett a közeli ezüstbokor kellős közepébe. Éppen fel akart tápászkodni, amikor furcsa zajra, vicsorgásra, csámcsogásra lett figyelmes. A bokor mögötti tisztáson két fészekrabló menyét verekedett egy nagy rakás madártojáson. Mindegyik magáénak akarta a kincset, mérgesen meresztgették hegyes metsző fogaikat, miközben éles körmeikkel karmolták, tépték egymás bundáját. Csingi Lili csodálkozva nézte a menyétek harci verekedését és ekkor jutott eszébe, hogy otthon a tündérpalotában, tündérmamája már két napja sír, tündérpapája meg betegen fekszik, és szomorúan sóhajtozik a hálószobájában. Óvatosan kilépett a bokrok sűrűjéből, hogy a menyétek észre ne vegyék. Visszafutott Dundi tündérdadushoz és Bolombóchoz, a tündérbohóchoz, akik éppen a keresésére indultak.  Csingi Lili egy szuszra elfújta, amit látott.  
Képzeljétek, láttam a tojás tolvajokat, meg van a megoldás tündérváros megmentésére!
Gyerünk a tündérkirály elé!- adta ki a parancsot Bolombóc, a tündérbohóc.
A tündérkirály ámulva hallgatta őket, majd gyorsan hívatta a Durrantópukkantót, a nyalka udvari tündérvadászt.
Még az est leszállta előtt rejtett csapdákat állíts az ezüsterdőbe, hogy véget vethessünk tündérváros elpusztításának!
 Durrantópukkantó azon nyomban teljesítette a tündérkirály parancsát és sorra állította fel a menyétcsapdákat. Az éjszaka várakozásban telt, s mire megvirradt, a menyét tolvajok és a patkányok már mind ott lapítottak Sunnyogóval, az alamuszi menyétkirállyal, Élesfoggal a gonosz patkányvezérrel és Vinnyogóval az alvezérrel együtt, a csapdákban. A megmaradt madártojásokból nemsokára mind kikeltek a madárfiókák és az ezüsterdőben felzengett a madárének. A rigók, a pintyek a vörösbegyek, a cinkék úgy daloltak, hogy csengett, bongott az ezüsterdő. Az aranyréten táncba kezdtek a pillangók, kékek, sárgák, tarkák, pirosak és tündérváros minden kertjében muzsikálni kezdtek a virágok. Az ágynak dőlt tündérek sorra meggyógyultak, a tündérkirály és tündérkirálynővel az élen. Megmenekült tündérváros minden lakója. A tündérkirály maga elé hívatta Cinóbert, a tündérhopmestert és megkérdezte tőle:
Mondd csak Cinóber, milyen jutalmat adjunk azoknak, akik megmentették tündérváros lakóit?
Cinóber megvakarta az orrát, mert semmi okos gondolat nem jutott az eszébe.
Én tudom, mi legyen a jutalom felséges királyom!- kiáltotta Bolombóc a tündérbohóc, aki ott hallgatódzott a királyi trón mögött.
Mondjad hát!- intett maga elé Bolombócot a tündérkirály.
Lakomát rendezzen felséges királyom és erre a város minden lakója hivatalos legyen, mert ha mindenki örül, az dupla öröm ám! - harsogta Bolombóc, a tündérbohóc és örömében dupla cigánykereket hányt a királyi trón körül.

Lőrincz Sarolta Aranka:

Téli dal

Téli napsugár
fagyos fénye táncol,
hólepedőn  csillog, villog,
magas égből gyengén csorog,
 mert már nagyon álmos.

 Fehér a határ,
 zúzmara csüng fáról,
ezüstösen csillog-villog,
a nap gyengén ráhunyorog,
mert már nagyon álmos.
 
Csíp a levegő,
fagy dermeszti tájat,
a téli nap ásít, pislog,
égi ágyán úgy kucorog,
mert már nagyon álmos.

***

Lőrincz Sarolta Aranka:

Téli erdő

Köd kúszik az erdőn,
Fátyolt sző a fákra,
Csillogó ezüstöt
 Rak minden fűszálra.

Őzek és szarvasok,
Minden zajtól félnek,
Bús, barna szemükben,
Nagy félelem ébred.

Ki jár most az erdőn?
Medve, farkas, róka.
Vadászok puskája,
Dörren hébe-hóba.

Mi roppan, és zörren?
 Téli fáknak ága?
Vagy egy nagy madárnak,
 Suhogott a szárnya?

Zúzmarás az erdő,
És csupasz fáknak ága,
Csillogó ezüstszínt
Öltött most magára.

A mesék és a versek itt a Muskátliban jelentek meg először.

575 éve, 1443. február 23-án született Hunyadi Mátyás

Mátyás király

fekete serege

Mátyás király fekete serege húszezer könnyű és nehéz lovasból, nyolcezer gyalogosból és hatezer válogatott vitézből állott. Ez a hatezer vitéz rendesen a tartalékban állott. Csak akkor vett részt az ütközetben, ha el kellett dönteni a csata sorsát. Ilyenkor aztán rettenthetetlen bátorsággal és oly erővel támadtak, hogy rohamukban semmiféle ellenség nem tudott ellentállni. A nevét a sereg a fekete vértezetről kapta. Évente másfél millió arany forintba került, ami akkor óriási pénz volt, de szemefénye is volt a nagy és dicső királynak.
A hatezer vitézt min egyenkint ismerte Mátyás és nevén szólította valamennyit.
A hatezer közé bejutni volt az akkori vitézek legfőbb óhajtása és büszkesége.

Forrás: Az Én Ujságom, 1904. február 07., XV. évfolyam, 6. szám

A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság 2018-at Hunyadi Mátyás születésének 575., királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából Mátyás király-emlékévvé nyilvánította. A Mátyás király- emlékév nyitórendezvényét a szegedi dómban tartották meg. Az eseményen több felszólaló is méltatta Mátyás király emberi, uralkodói nagyságát, nemzeti összetartó erejét, példaként állítva napjaink generációinak is.

A zádori harang

A zádori harang
Sohse szólt oly búsan,
Mint amikor Virág Ilus
Feküdt a koporsóban.

Mikor elindultak
A kedves halottal:
Úgy sírt, úgy rítt az a harang
Teli fájdalommal.

Mikor a temető
Fele útján voltak:
Úgy sírt, hogy a koporsóra
Sorba ráborultak.

Mikor odaértek,
Hol ráborult a hant:
Úgy sírt, hogy megrepedt belé
A zádori harang.

Forrás: Az Én Ujságom, 1908. február 02., XIX. évfolyam, 6. szám
Zádor község a Balogvölgyében, nem messze Pósa Lajos szülőfalujától terül el.

Lidi néni:

Tanítson meg, jó nagyanyó!

Olyan jó most a szobában
Dolgozgatni, esik a hó…
Úgy szeretnék kötni én is,
Tanítson meg, jó nagyanyó!

-Megtanítlak, gyöngyvirágom,
Utoléred a Mariskát!
Hát azután kinek kötöd
A legelső szép harisnyát?

Kinek másnak? Nagyanyónak.
Kötök én száz harisnyát is!
Hogy a lába meg ne fázzon,
Ha a hóba szaladgál is.

Forrás: Az Én Ujságom, 1904. február 07., XV. évfolyam, 6. szám)
A szerző a szerkesztő bácsi, Pósa Lajos felesége

Pósa Lajos:

Istenem! Istenem!

Istenem, Istenem,
Te légy segedelmem!
Jó Atyám, ne engedd,
Hogy vétekbe essem,
Mindenféle rossztól
Őrizd meg a lelkem.

Tiszte legyen, mint a
Fehér galamb szárnya,
Harmatgyöngybe’ fürdő
Lilim virága,
Mint a leesett hó,
Mint a nap sugara.

Forrás: In. Imádságok, Singer és Wolfner, 1911

Havas István

A kis madár

Egyszer egy madárka
Mit gondolt magába?
Oda hagyta kicsi fészkét,
S kirepült az ágra.

Ágról-ágra szállott,
Nézte a világot,
Haza ment az édesanyja,
Csak egy fiat látott.

Nosza hamar, gyorsan,
Másik fiam hol van?
Útra kelve, keresgélve
Minden kis bokorban.

Egy ágon találta,
Csicsergett magába…
„Édes fiam, hogy jutottál
Ilyen messzi tájra?”

Aztán pedig kérte
Menjen vissza véle,
Mert megeszi ilyen messze
Valamelyik vércse.

De a fia bátor,
Lekiált az ágról:
„Sohse féltsen engem, anyám,
A vércsemadártól!”

Szegény édesanyja
Sírva odahagyta.
Másik kicsiny fiókáját
Tovább táplálgatta.

Mégis egy időbe’
Kiment az erdőbe…
Zöld fa alatt, nagy fa alatt
Három toll előtte.

Szegény édesanyja
Nagyon megsiratta;
Három tollát haza vitte,
Még ma is siratja.

Forrás: Az Én Ujságom, 1895. február 3., VI. évfolyam, 6. szám