Muskátli - 2018. március

Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2017/2018-es tanév kezdetével a Muskátli a negyedik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2018. március / IV. évfolyam / 7. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

Gracza János:

Halljátok-e a pacsirtát?

Halljáték-e a pacsirtát?
De szépen szól éneke!
Egyre feljebb csalogatja
A jó Isten kék ege.
Kopogtasd meg, kis pacsirtám,
Víg daloddal az eget:
Tán hamarább beköszön a
Virágnyitó kikelet!

Kerek erdőn nyílik is már
Fák alatt az ibolya,
Fújdogáló szellő szárnyán
Ide száll az illata.
Nyiladozz csak, illatozz csak
Tavaszi nap mosolyán!
Kukucskálj ki a fű közül,
Kékszemű kis ibolyám!

Forrás: Az Én Ujságom, 1908. március 29., XIX. évfolyam, 14. szám

200 éve született Görgey Artúr

Görgey Artúr tiszteletet érdemel - Tisztességes módon élt az árulás vádjának árnyékában

A Csemadok szepsi és kassai alapszervezetének szervezésében meghitt ünnepséggel adóztak Görgei Artúrnak szülőhelyén, Toporcon (Késmárki járás). Az 1848-49-es szabadságharc híres honvédtábornoka, a honvédfősereg parancsnoka születésének 200. évfordulója alkalmából a február 3-i szombat délelőttöt a színszlovák kisközség vezetésével és aktív embereivel együtt töltötte az autóbusznyi magyar megemlékező.
Toporc községet már Fényes Elek is német-tót falunak írja le. A falut a Görgey nemzetség, melynek ősatyja Jordán gróf IV. Bélától kapta 1256-ban, mivel segítette őt a Szepességnek németekkel való betelepítésében. A Görgeyek 800 éven át birtokolták ezt az ősi fészket, fiaik minden nemesi felkelésben részt vettek a magyar szabadság oldalán. Köteles László kiemelte, hogy Toporcról az 1848/49-es szabadságharcban hat főtiszt harcolt a Görgey és az Irányi családból.
A Görgey családról Albert a családi sírkertben felállított emlékkőre vésett versben így ír: „Könnyű szívvel áldoztak vagyont, életet, hízelkedőn kegyelmet sosem kértek.” A Görgeyek a református hit lelkes támogatói voltak, többen közülük a hitet később is megtartották. Ezért sem lehetett véletlen, hogy Csoma László, a deregnyői Református Újság főszerkesztője is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget.
Görgei Artúr 1848 kora tavaszán jelentkezett Pesten a haza megvédésére, és felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak. Rokonszenvezve a forradalommal, elhagyta családnevéből a nemesi y-t. A végrendeletében is Görgeiként szerepel, síremlékén Budapesten viszont a Görgey névalak őrzi a magyar szabadságharcos nevét, aki 1818. január 30-án már elszegényedett nemesi családba született. Édesapja, Görgey György rangon alul nősült. Fiát, aki vegyészi képesítést szerzett, s a kémikusok büszkeségévé is vált, katonatiszti pályára szánta. Az 1848-49-es szabadságharcban számos stratégiai szempontból is sikeres csatát vívott.
„Nemcsak ünnepség az idei toporci összejövetel, hanem tisztelgés is és törekvés arra, hogy a múltunkat próbáljuk az előítéletektől megfosztani” – hangsúlyozta a Felvidék.ma-nak Köteles László, a megemlékezés főszervezője.
Elmondta, hogy objektívabban kell látni azokat, akik akkor hazájuk érdekében tettekre szánták el magukat. Görgei Artúr történelmi személyiségére ugyanis máig rávetül az áruló megítélés. Ez még Kossuth Lajos idejéből ered, amikor 1849. szeptember 11-én megírta híres vidini levelét, melyben jogtalanul nevezi árulónak Görgeit. Ebben a levélben azt írja, hogy Görgeit nem hatalmazta fel arra, hogy letegye a fegyvert, s ezért elárulta az ügyet. Később az is ezt erősítette, hogy ő életben maradt, a többieket pedig kivégezték. Viszont közvetlenül a cár utasítására történt ez így. Ezért többen fogalmaznak úgy, hogy élő mártír volt. Még az első világháborút is megérte. 1916-ban, 98 éves korában hunyt el.
Kovács László történész nagy egyéniségnek tartja Görgeit. „Az utolsó pillanatig, minden körülmények között kitartott a márciusi alkotmány mellett. Az, hogy Világosnál letette a fegyvert, annak a ténynek a belátása volt, hogy katonailag már sehogyan sem lehetett megoldani a helyzetet, s élete végéig soha nem tagadta meg a márciusi törvényeket. Ezért kell rá emlékezni, mert ilyen tisztességes módon élt az árulás vádjával, amit viselnie kellett” – magyarázta a Felvidék.ma-nak Kovács László.
Az emlékünnepség felett Magyarország Kassai Főkonzulátusa vállalta a védnökséget. Haraszti Attila főkonzul beszédében hangsúlyozta, hogy Görgei Artúr személye összekötött mindenkit, aki ezen az emlékünnepségen megjelent, legyen magyar, vagy szlovák. Valóban példamutató, ahogy a Jozef Potanko polgármester és a helyi képviselő-testület fogadja immár harmadszor a Köteles László vezette magyar megemlékezőket.
Először öt évvel ezelőtt tartottak itt kisebb megemlékezést, Görgei születésének 195. évfordulóján, majd két éve, halálának századik évfordulóján jöttek össze újra. Az idei megemlékezés már egészen nagyszabásúra sikeredett. Az ünnepségre érkező kirándulók ezúttal is tiszteletüket tették a Görgey család sírkertjében, s megtekintették a felújítás alatt álló Görgey-kastélyt, melyet Slavomír Regec és Rastislav Regec, az Astra Polgári Társulás vezetői vásároltak meg.
Haraszti Attila főkonzul nagy tapsot kért a két fiatalembernek, akik 2012-től törekednek a Görgey-kastély megmentésére. Önerőből láttak a munkának, először az állagmegóvást végezték el, s a tetőt hozták rendbe. A felújítás lassan halad ugyan, de minden bizonnyal látjuk még teljes pompájában a kastélyt, mely turisztikai kincs lesz a Tátra lábánál. Ezen törekvésükhöz a főkonzulátus is minden segítséget megad, mert mint Haraszti Attila beszédében kifejtette, szeretnék, ha ez a Görgey-emlékhely mielőbb látogatható lenne, ahol kiállítást is szeretnének majd berendezni. Ez is hozzájárulhat majd ennek a jeles személyiségnek, a magyar hadtörténelem legkiválóbb hadvezérének a helyes megítéléséhez. (Pósa Homoly Erzsó, Felvidék.ma)

Forrás: http://felvidek.ma/2018/02/gorgei-artur-tiszteletet-erdemel/

Lőrincz Sarolta Aranka:

Csingi Lili mozgó tejfoga

 – Mesesorozat –

(folytatás 7. mese)

Nőtt, növekedett Csingi Lili tündér királykisasszony, már a trónterem nagy ajtajának kilincsét is elérte. Az egyik szép tündér napon azt vette észre, hogy ide- oda mozognak apró fehér tejfogai. A délutáni almaevés közben, amikor egy nagyot harapott a legszebb piros almába, megmozdult az egyik alsó foga és ki is pottyant volna, ha hagyta volna. Ám Csingi Lilit nem olyan fából faragták, hogy csak úgy hagyja kipottyanni a fogait. A mozgó fogacskát szépen visszadugta a nyelvével. Sajnos ezek után már nem tudott az almába harapni, de semmi más ennivalóba sem, ezért inkább az éhezést választotta. Dundi tündérdadus egyre izgatottabb lett. Attól félt, hogy Csingi Lili tündér királykisasszony elfogy, mint a holdvilág, és ha itt lesz az ideje, nem tud majd iskolába menni, pedig az iskolába menés ideje egyre közeledett. Vagy, rosszabb esetben egyszer csak lenyeli azt a mozgó fogacskát. A félelmetes eseményt sietett hát jelenteni a tündérkirálynak, aki azonban jobban félt a foghúzástól, mint Csingi Lili, ezért a tündérdadust átküldte a tündérkirálynőhöz, hadd foglalkozzon ő a mozgó tejfoggal.
Ó, Ó mi tévők legyünk?- sopánkodott a tündérkirálynő.
Talán kérjünk tanácsot Bolombóctól!- kottyantotta el magát Dundi tündérdadus.
Bolombóc, a tündérbohóc éppen számolta az ujjait, mert azt hitte, hogy a kis ujja elveszett, de szerencsére ott volt a helyén, csak elbújt a kabát ujjában.  
A tündérkirálynő és Dundi tündér dadus egymás szavába vágva kezdtek a mondókájukba, de Bolombóc ebből egy szót sem értett.
Micsoda, hogy Csingi Lili tündér királykisasszony fogai fogócskára játszanak? – álmélkodott egyfolytában.
A gond az, hogy már csak egy kis gyökér tartja fogva, de nem tudjuk, hogyan lehetne kihúzni azt a mozgó fogacskát. - sóhajtotta gondterhelten a tündérkirálynő.
Bolombóc először körbekarikázta Csingi Lilit, aztán csak ennyit mondott: Tátsd ki a szádat tündérkém, hadd nézzem a fogacskád!
Csingi Lili kitátotta a száját, Bolombóc a megtalált kisujjával megkocogtatta a mozgó tejfogat és lássatok csudát! A fogacska egyszer csak megmozdult és Bolombóc tenyerére pottyant.
Na de ilyet!- kiáltotta a tündérkirály, aki éppen akkor toppant be a gyerekszobába.
Na de ilyet!- csapta össze két kezét a tündérkirálynő, aki nem akart hinni a szemének.
Na de ilyet!- álmélkodott Dundi tündérdadus azon, milyen gyorsan pottyant ki a tejfogacska.
Csingi Lili tündér királykisasszony nem szólt semmit, csak ügyesen lekapta Bolombóc tenyeréről a fehér fogacskát és megcélozta a sapkáján lógó csengettyűt, mire az éktelen csilingelésbe kezdett. De a fehér tejfogacska visszapattant a csengettyűről és egyenesen belepottyant Barbóca, a tündér komorna kávés csészéjébe, aki éppen akkor kortyolt egyet a kávéjából.
Jaj!- mondta volna Barbóca, a tündér komorna, de egy árva hangot sem tudott kiadni, mert a torkában akadt fogacska megakadályozta. Látta már a tündérkirály és a tündérkirálynő, hogy nagy a baj, de hogyan segítsenek a bajbajutott komornán. Most is Bolombócnak a tündérbohócnak jutott eszébe a megoldás.
Barbóca, a tündérkomorna járja körbe a tündérpalotát, de nem a lábán, hanem a kezén, ahogy én szoktam, akkor majd megszabadul a torkába szorult fogtól!
Szegény Barbóca tündérkomorna, mit tehetett egyebet, ha azt akarta, hogy a pici tejfogacska kiessen a torkából, tótágast kellett állnia és kézen járva háromszor meg kellett kerülnie a palotát. A harmadik körnél egyszer csak, hopp a torkába szorult fog leesett a földre. Hát nem éppen akkor szaladt arra egy fürge kis egér, felkapta és besurrant vele a közeli egérlyukba. Az egérgyerekek, amikor meglátták a fehér fogacskát, nagyon megörültek és tüstént rágcsálni kezdték.
A tündérpalota népe egyszerre keresni kezdte Csingi Lili elveszett tejfogát. Kereste Cinóber a hoppmester, a három tündérudvarhölgy Csacsonga, Locsonga és Zajonga. Átkutatta a tündérpalotát a három apród, Bitéz, Mitéz és Vitéz. A konyhában is felforgatott minden lábast, fazekat, tányért, Kanalas a főszakács és a három szobakonyhalány, Bórika, Dórika és Rózika. Az istállóban Ugrajtó a nyalka főlovászmester kutakodott, a közeli erdőben pedig Durrantópukkantó, a fővadász. A virágoskertben minden rózsabokor alá benézett Fikusz, a kertész. Átkutatták a palota minden zegzugát, de a fogacskát sehol sem találták. Erre Dundi, a tündérdadus nagy jajveszékelésbe kezdett.
Jaj, jaj, nem mondtuk el a ráolvasást, és nem dobtuk be a tűzbe, ezért Csingi Lili tündér királykisasszonynak nem lesz erős az új foga!- sopánkodott egyfolytában.
Ám szeleburdi Csingi Lilinek esze ágában sem volt szomorkodni az elveszett fogacska miatt. Bolombóccal egyszerre kiáltották: Egér, egér, tündér egér, adjál nékem vasfogat, én meg adok csont fogat!- és vidáman körbe táncolták a tündérpalotát.
A kipottyant tejfogacska akkor már jó helyen volt a tündérpalota egyetlen egér házikójában, ahol az egérgyerekek cincogva, egymás ellen koptatták rajta a hosszúra nőtt egérfogaikat

***

Lőrincz Sarolta Aranka: 

Márciusi magyar sirató
    

Hideg van, erősen tartja magát a tél,
Március idusán havazik, fújj az északi szél,
Süvítve rohan végig a Kárpátok felett.
Jaj, hazám, a forradalom elveszett!

 A távoli idő horizontján kürt harsan,
Sír a tárogató, huszárok kardlapja csillan,
Dörögnek az ágyúk a Kárpátok felett.
Jaj, hazám, a forradalom elveszett!

 Hős magyar vitézek, hol vagytok, feleljetek!
Szabad lelketek magasra emelkedett,
Már a csillagok közt fénylik a Kárpátok felett!
Jaj, hazám, a forradalom elveszett!

Véretek hullása, testetek romlása, mind hiába!
 Utódaitok hitvány népének nem kell a haza,
A nemzet, a múlt, világpolgárok ők Európa felett.
Jaj, hazám, a forradalom elveszett!   

  Nagy költőnk szelleme muszka földön alszik,
Vagy Erdélyben Segesvár régi harc mezején?
 Ébredj költő! Hív nemzeted, a Kárpátok felett!
Jaj, hazám, a forradalom elveszett!   

Az új idők forradalma vértelen, alattomos,
Pusztít, gyilkol lelket és szellemet,   
Eltöröl múltat, nemzetet egész Európa felett.
Jaj, hazám, a forradalom elveszett!                    

 Talpra magyar! Fogd meg a feléd nyújtott kezet!
 Öleld át Trianonban szétszakított nemzeted!
Légy erős! Éljen a magyar szellem a Kárpátok felett!
 Közeledik már a tavasz, Magyarország felett!              
       

Lőrincz Sarolta Aranka:

Anyanyelvem

Édes anyanyelvem
drága, illatos bája,
szegfűszeg, bazsalikom, zsálya.
Anyám tejével szívtam magamba
oly régen, nem is emlékszem rája.
Formáltam, tördeltem,
szavait ízleltem,
anya, álom, emlék, otthon, oltalom,
jóság, szeretet, szépség, bizalom.  
Édes anyanyelvem, te vagy a jutalom.
Anyámtól kaptam,
így hát nekem drága.
Agytekervényeim bőséges kincse,
 itt ülsz lelkemnek titkos közepében.
Elődeim nyelve a múltból kilépve,
él velem a jelenben,
s én tovább adom a jövőnek.
Édes anyanyelvem, folyton becézgetlek,
bátran elmondom hát mindenkinek,
nagyon, de nagyon szeretlek!

A mesék és a versek itt a Muskátliban jelentek meg először.

170 éve tört ki az 1848-as forradalom és szabadságharc

Ábrányi Emil:

Kossuth Lajos

Esik eső, esik halkan,
Esik karikára:
Magyarország drága könnye
A Kossuth sírjára! ...
Azt izeni minden könnycsepp,
Amint hull a rögre:
Emlékszik rá, Kossuth Lajos,
A magyar örökre!

Mi dolog itt körülöttünk
Egyre jobban s jobban?
Földrengés tán? Annál is több:
A nép szíve dobban!
Dobog az az óriás szív,
Amit ő megváltott.
A magyar nép szíve mondja:
Kossuth legyen áldott!

Mi az, ami büszke zajjal
A levegőt rázza,
Mint katonák diadalmas,
Édes kacagása?
Valami nagy, mesés tábor,
Az mennydörgi mélyen
Isaszeg, Vác, Szolnok felől:
Kossuth Lajos éljen!

Miért remeg a Kárpát-bérce,
Az alföldi róna,
Mint az élő, föltámadó
Krisztus koporsója!
Micsoda láng gyúl a földön,
És csap föl az égig?
Kossuth, a te lelked szárnyal
Az országon végig!

Kossuth Lajos! Téged szólít
A nemzet imája!
Neked hódol a magyar föld
Valamennyi tája!
Megy utánad öreg, ifjú
Bátran, csatakészen!
Kossuth Lajos! Ez az ország
A tiéd egészen!

     Forrás: Az Én Ujságom, 1908. március 29., XIX. évfolyam, 14. szám

 

Ábrányi Emil:

A kis generális

Nagyobb vitéz nincs Jancsinál,
Az udvaron mit nem csinál!
Papírcsákó a fejébe,
Puska és kard a kezébe.

Hogyha megy is, hogyha áll is:
Valóságos generális.
Nem is tudják: vajjon ő-e?
A katonák félnek tőle.

Oly haragos, úgy kiáltoz!
Parancsolja: vigyázz! Vállhoz!
Ha megesik egy kis hiba:
Mars be, baka, a dutyiba!

Nem szokott ő figurázni,
Vitézek is katonái.
Meg is védik majd a hazát,
Mindenik kap metáliát.

Forrás: Az Én Ujságom, 1890. március 16., I. évfolyam, 12. szám

Pósa Lajos:

Egyetértve

Új hajnalt, új világot látok én!
Erőskarú zászlótartók születnek.
Magyar szív mélyéből göngyölgetik ki
Szent lobogóját a honszerelemnek.

Álljon alá mind, akinek bölcsőjét
Magyar földön termett fából faragták!
Álljon alá, kinek kenyéradó
Kalászait honi szellők ringatják!

Magyar dalok lengessék szárnyait!
Magyar érzés ölelje át!
Szeressük egymást mind testvérekül,
Együtt s egyformán a hazát!

Széttöredezve és egymást gyűlölve
Mindnyájan gyöngébbek vagyunk;
Szívünk egy cél felé dobogjon,
Egy célra gondoljon agyunk.

Ha millió meg millió kar
Fonódik egybe szép hazánk körül:
Eget-földet rázó vihar jöhet,
Megállunk rendületlenül!

Forrás: Az Én Ujságom, 1908. március 29., XIX. évfolyam, 14. szám

A mókus

Ki ne ismerné erdeinknek ezt a fürge, vidám, kedves lakóját?
Örökké mozog. Ha csak teheti, nem száll le a földre, hanem ugrál egyik fáról a másikra, mintha csak repülne. Mozdulatai oly gyorsak, hogy alig bírjuk szemeinkkel kísérni.
Egyik fáról a másikra villámgyorsasággal ugrik át. Ily ugrás közben farkát vízirányosan kinyújtja; de amint a fára felkapott, azonnal fölcsapja hátára. Ha ugrás közben diót vagy mogyorót pillant meg, azonnal abba hagyja az ugrálást; neki esik a diónak vagy mogyorónak, hátulsó lábaira ülve előlábai közé fogja, nagy mohósággal falja föl, de mindig figyel. Mikor üldözik, a fatörzsén gondolatsebeséggel szalad föl, búvóhelyéül használva egy odút, mélyebb kéreghasadékot vagy ha ilyenre nem talál, letekint ellenére és nyomtalanul eltűnik.
Komolyabb a baj, mikor elkeseredett ellensége: a nyestmenyét veszi üldözőbe. Ez a vérengző kis ragadozó, amint megpillantja, azonnal nyomában van. A fürge kis állat ekkor feledi jó kedvét, félelmét éles füttyel fejezi ki s iramlik tova. Üldözője utána. Leírhatatlan gyorsasággal szaladnak fölfelé, a törzs körül csavarodva.
Azt hinnénk, hogy a nyest már-már nyakon csípi. De a mókus, mint a kilőtt nyíl, siklik tova a fa csúcsáig. Onnan nagy íves ugrással veti le magát. Esés közben mind a négy lábát egymástól szétterjesztve hull alá a földre anélkül, hogy megsértené magát.
Ha a harasztközt el tud rejtőzni: akkor meg van mentve. Ha nem: akkor más fára kell menekülnie, hol a harc megújul, mert a nyest kitartó. Mindaddig ismétli támadását a nyest, míg az üldözött biztos menedékhelyre nem talál vagy pedig áldozatává nem lesz. Fészkét a mókus faodúba rakja, s mohával melegre kibéleli. Még szívesebben elhagyott szarka-, vagy varjúfészeket foglal el. Ezt nemcsak alul ágyalja ki puhára, hanem a fészek üregeit is gondosan bedugdossa, mivel a nyirkosságot és hideget nem szereti.
Nyáron át télire mogyorót, diót, makkot hord össze gondosan és különböző helyekre rejti el. Ha azonban a tél nagyon hosszan tart: megesik, hogy az ő magtára is üres lesz. Ekkor a fenyőtoboz magvaival s a hó alatt hagyott makkal él.

Forrás: Az Én Ujságom, 1890. március 16., I. évfolyam, 12. szám