Túrmezei Erzsébet: Ó, mit tehet kicsiny kéz!

Emlékeztek, milyen csodálatosan meghallgatta a Megváltó a kis Gergely kérését, amikor cipőért imádkozott. Volt már miben iskolába menni, vasárnapi iskolába járni. Oda már óvodás korában is elkéredzkedett Gergő a testvéreivel. Szülei aggódtak, hogy nem lesz majd csendben, de a kisfiú könyörgött:

    - Majd megtanulok csendben lenni! – s boldogan tipegett a nagyobbakkal, vitte a missziói perselybe a fillérkét. Később kevesellte már a fillérkét, és egyre azon töprengett, gondolkozott, hogyan takaríthatna meg, vagy kereshetne többet.

    Ha valamit talált, boldogan vitte haza, s megkérdezte, ér-e egy fillért! Otthon pedig minden rongydarabkát a zsákjába gyűjtött. Néha dugót, sztaniolt, rugókat talált…

    Amikor nagyobb lett, rendszeresen elkezdett gyűjteni: ócska vas, cink, ólom, csont, rongydarab, minden jó volt, csak pénzzé tehesse. Az első pincében volt a raktára, a lépcső alatt. Néha egész tekintélyes összeget kapott.

    Kedves betegei is voltak, akiket gyakran meglepett egy bokréta virággal. Ha megajándékozták, az ajándék a perselybe vándorolt. Karácsonyra egy minden jóval felszerelt kis játékkereskedést kapott Gergő. Más gyerek elkezdett volna nyalakodni. Ő eladott mindent, s az árát a perselybe tette. Régi, elhasználta postai lapokból keskeny csíkokat vágott, hogy kevesebb gyufára legyen szükség. 50-et adott 10 fillérért.

    Egyik nap lelkendezve futott haza a kis Gergő. Ki volt pirulva az izgalomtól: 50 pengőst szorongatott a kezében. Az úton találta, s meg volt győződve róla, hogy a Megváltó küldte neki a misszióra. De amikor a délutáni újság közölte, hogy a pénzt Kapus kertész úr veszítette el, a kis Gergő felkerekedett, és elment a kertész úrhoz.

    Milyen öröm érte ott a becsületes megtalálót! A kertész bácsi kiválasztott egy gyönyörű facsemetét, s odaajándékozta hálája jeléül

    Gergő boldogan sietett haza a kincsével. Édesapával együtt ültették el a gyümölcsösben. A körtefa megeredt. Gergő gyakran odahevert melléje a fűbe, és nézte.

    Szinte látta már, hogyan virágzik a kis fa, hogyan nőnek rajt a sok körték mindig nagyobbra, nagyobbra. Megsárgulnak, pirosodnak a meleg napsugarakban. Azután leszedi őket szépen, vigyázva, talán egy egész kosár megtelik… megveszi a szomszéd néni, vagy kiviszi a piacra. S a pénzt beteszi a perselybe. Igen, az utolsó fillérig!

    A következő tavasz csakugyan virágba borította a kis körtefát. De a kis Gergő már nem gyönyörködhetett benne. Lázasan hánykolódott az ágyán.

    - Édesanyám?

    - Itt vagyok, kisfiam!

    - Édesanyám, virágzik a körtefa?

    - Virágzik, lelkem fiam, virágzik!

    - Édesanyám, ha megérik a körte, add el, kérlek és tedd az én kis perselyembe az árát. Hogy a pogány gyerekek is odataláljanak az Úr Jézushoz, tudod.

    - Úgy lesz, fiacskám, csak feküdj szép csendesen!

    - De nem felejted el, anyukám? Biztos, hogy nem felejted el?

    - Nem felejtem el, kisfiam.

    Gergő elcsendesedett, csak később szólalt meg újra.

    - Édesanyám! Gondoltam valami szépet. Körül kellene ültetni azt a kis körtefát nefelejccsel. Arról lehetne tudni, hogy az a misszió fája. Mindig kék nefelejcs virítana körülötte. Ugye, szép lenne?

    - Körülültetjük, Gergő. Nagyon szép lesz.

    Az őszi napsugár érlelte már a gyümölcsöt. Fekete ruhás, halvány asszony sietett végig a kerten, karján kis kosárral. Egy kis körtefa előtt állt meg. Nem volt még magas fa, könnyen elérte a gyümölcsét. Néhány szem gyönyörű körte sárgállott rajta. Óvatosan helyezte egyenként a kosarába. Mosolygott, de az őszi napsugár könnyeket csókolt le az arcáról. Arra gondolt, hogy így állt meg az Úr Jézus a kis Gergő életének a fája előtt. Látta rajta a szeretetnek, a jóságnak édes, érett gyümölcseit. S átültette a mennyei kertbe, hogy ott viruljon örökkön örökké.

    Könnyes szemmel szedte az édesanya a gyönyörű, érett körtéket. Eladja mindet, és a kis perselybe teszi, amit kap értük. Azon a pénzen messze, sötét országokba jut el az Evangélium. A kis Gergely már nincs itt a földön, de a pogány gyerekek most is megérezhetik a szeretetét. Soha nem költött egy fillért se magára, olyan bőven termett kis élete fáján a legdrágább gyümölcs, a szeretet.

    Az őszi napsugarak melegen simogatták a gyászruhás édesanyát, s a körtefát, amelyik körül jövő tavasszal újra nyílnak a nefelejcsek.