Zilahy Lajos jogász, író, szerkesztő

A II. világháború előtti neves irodalmárok egyik érdekes, munkásságában nagyon jelentős, ugyanakkor eszmei ellentmondásokkal teli figurája Zilahy Lajos, aki 1891. március 27-én született Nagyszalontán. Apai ágon művelt, régi, református dzsentricsaládból származott. Az apai ház egyetlen öröksége a deáki liberalizmust, a humánus szemléletet, mert miután apja 1905-ben meghalt, a család vagyontalanná vált. De még maradjunk a családnál. A bihari nemesség más volt, mint az ország többi dzsentricsaládjaié. Demokratikusak, olvasottak, kulturáltak. Híján annak a kevélységnek, sőt gőgnek, ami pszichológiájában, életformájában, „kivagyiságában” a megmerevedésig jellemezte a móriczi magyar dzsentrit. Segítségül, hogy iskoláit tovább tudja folytatni, szülővárosa elöljárói fordultak Bihar vármegye bizottsági tagjaihoz, támogassák a Száraz-alapítványhoz benyújtott ösztöndíj kérelmét. A pályázat sikere tette lehetővé, hogy befejezhesse tanulmányait előbb a máramarosszigeti gimnáziumban, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán, ahol jogi doktori oklevelet szerzett. Jogi doktorátusát azonban soha nem használta fel. Még 1912-ben jelent meg János szerelme című elbeszélése, ez indította el irodalmi karrierjét, amelyet még több elbeszélése és verse követ az „Új Időkben” Herczeg Ferenc folyóiratában, 1912–1926 között.  Az I. világháború kitörésekor bevonult katonának, azonban Lembergnél, [Galíciában, ma Ukrajna] súlyosan megsebesült. Emiatt 1916-ban leszerelték. Ezután végleg felmentették a szolgálat alól, hírlapíró lett, a Magyar Figyelő és a Déli Hírlap belső munkatársa. Újságíró a legjavából, és tökéletes formaművészettel verseket írt, bár ezek soha nem lettek nagy és közismert költemények. Első kötete, a jórészt háborús alkotásokat tartalmazó „Versek” 1916-ban jelent meg, Singer és Wolfner kiadásában, amelyet az 1914-16 közötti, főleg háborús élményei inspirálnak. Versei legtöbbje finomak és jelentéktelenek, elegánsak és súlytalanok.

A régi ház küszöbén

Kezembe ejtve homlokom
Ülök a korhadt küszöbön.
Te régi ház, elmúlt időmet
Köszönöm néked, köszönöm.

Köszönöm néked régi udvar
A fák alatt a lenge hintát,
A kis padot, a szép lugast,
Amit befontak ágak, indák.

Köszönöm néked régi udvar
A búvócskát, a kergetősdit,
A kisleányt, amint vigyázva
Egy nagy fa mellől leskelődik.

Köszönöm néked régi ház
– Ez minden ami megmaradt –
A nyilakat, a jó parittyát,
Az első lelőtt madarat.

Ó köszönöm szelíd anyámat,
Amint gyümölcsöt osztogat,
A bátyámat, a két nénémet
És köszönöm a húgomat.

Köszönöm néked régi ház
– Köszönni valóm annyi van –
Ó köszönöm halott apámat,
Ki így szólt hozzám: Kis fiam!

Mindent elvesztve, férfi-szívvel
Köszönöm néked, köszönöm,
Hogy megengedted, hogy még egyszer
Leüljek itt a küszöbön.

Beöthy Zsolt a háborús költészettel kapcsolatban, ajánlóként, így vélekedik Zilahy könyvéről:
…Ez a költészet öregeké és fiataloké, bátran kiállja ma a versenyt bármelyik nyugat-európai versenytársával. Talán a legsajátosabb vonása, hogy tehetségeket fejlesztett, érlelt, sőt újakat adott. Ezek között látom, még pedig az első sorban Zilahy Lajost. Igazi tehetség, sőt fiatalos gyöngeségeinek ellenére is: őstehetség – az, érzésének és képzetének bensőségénél és elevenségénél, költői kifejező erejénél fogva.
Meghalt a hadnagy úr, egy-két darabja az anyjához írt Levelek-nek, a Visszajött, a Vigasztalás a mai magyar háborús lírának kétségtelenül legjelesebb termékei közé tartoznak.
Ezeknek, de valamennyi versének megvan a külön hangja: valami nagyon fiatalos hang, néha kissé harsányabb, máskor meg valamivel elfogódottabb a megszokottnál. Érzésében sokszor szinte gyermeteg tűz és olvadó ragaszkodás; katonanótáiban, helyzete rajzában, kiszínezésében, bakaszavaiban mindig egy kis tetsző büszkélkedés, a képzeletnek csapongó tarkasága és mégis kedves, naiv realitása. Ez a fiatalság olykor szertelenségbe esik, míg ellágyulásai néha csak a képzelet játékainak látszanak. De hát a fiatalság, ha csupa gyönyörűség is, nem csupa erély; de igazsága, melegsége, frissessége könnyen kibékít hibáival.
Zilahy fiatalsága – tehetsége és talán sorsa által – költészetté lett: igazi költészetté. És ez a fődolog.
Örüljünk annak, amit adott és bízzunk abba, amit ígért…

Halotti beszéd a csatatéren

- Ti emberek, kik vállra vett kapákkal
Borongva léptek most az alkonyatba,
A frissen ásott, árva sírok mellett
Ó álljatok meg még egy pillanatra.
Nézzétek őket: névtelen halottak.
Nem adott papot melléjük az Isten,
Vérező fejjel, rongyokon hevernek,
Nincs szemfödelük, koporsójuk sincsen, –
Ravataluk a lengyel krumpliföld,
S hogy itten állok most a domb felett,
Én szürke bajtárs, bús katona testvér,
Felétek küldöm megtört lelkemet, –
Én mondok máma sírbeszédet néktek,
Búsat, paposat, végsőt, szépet,
Barátaim, ti néma, néma holtak.
- Testvéreim az Úrban és a vérben!
Ti voltatok a nagy ifjú sereg,
Amely robogva zúgott át a völgyeken,
Erdők bozótján, bús folyók felett.
Ti voltatok az erő és az élet,
Ti voltatok a vágy, az ifjúság,
Amely rohanva tört a dombra fel,
Magasba hordva zászlónk ciprusát, –
Ti voltatok a víg, dalol legények,
Virágos sapkák, lengő pántlikák,
Ti voltatok, kiket halálba vittek
A dobok és a részeg trombiták.
Ti voltatok a fény a sűrű füstben,
Dobbanó lábak, sújtó nagy kezek,
A hang, amely az égig reszketett,
Ti voltatok az égbe zengő hurrák,
Ti voltatok, ti néma, hullák…
…Ma reggel arra lenn az erdőn,
Ma hajnaltájban még danoltatok.
S danoltatok, mikor a kürtök délben
Rohamra vittek minden századot.
A sírotokon ma még nincs virág.
Gyászolni sem jött senki, senki sem,
Csak én állok most itt a dombtetőn
S levett sapkámat lassan lengetem
A völgy felé, hol álmodón hevertek
A vadvirágos dúlt hegyoldalon, –
Nincsen harangom, amit megkongassak,
Csak szívem nagy bánatát kongatom:
- Aludjatok ti néma, néma holtak,
A harc már véget ért, – aludjatok.
A sírotok és álmotok felett
Virrasszanak a lengyel csillagok –
Aludjatok… aludjatok…

Grabownó, 1915. június 19.  

Akár a Krasznojarszkban elhunyt költő, Gyóni Géza, a sebesülése miatti szenvedések és a fronton tapasztalt véres élmények miatt, Zilahy is boncolgatni kezdte a harcok értelmetlenségét. Ekkor született versét, mint háborúellenest, a cenzúra nem engedélyezte.

Leláncolt óda

Úgy álltok itt, mint fejük lógató
Kormos nyakú, komor bikák, ha roppant
Bús homlokuk a kőfalakba koppant.

Nagy szemeitek vérben fürdenek
És véres szálban csüng le nyálatok,
Magyar parasztok, barmok, állatok!

Kiért véreztek, kinek zászlajáért?
Idegen földön tép idegen átok,
De ki védi meg majd a ti hazátok?

Hol van nyakatok emelt, büszke íve,
Hol van viharzó, mély nagy hangotok?
Ó romok vagytok, iszonyú romok!

A hang, mely zengett és eget hasított,
Úgy dünnyög most, mint orgonán a sípok,
A mély sípok, ha elfogyott a zsoltár.

Térdetekben a halál görcse reszket
És két gyönyörű, villás ágba hajló
Szarvatok alá egyre zúg a tagló.

Mit álltok itten reszkető inakkal?
Örök, bús erő szunnyad bennetek,
Egy moccanás és minden lánc reped!

Eredjetek, hisz tiétek a puszta,
Az ég, az erdő és a levegő,
Tiétek minden rét és legelő,

Szép fejteket büszkén felhajítva
Robogjatok szét vadul a pusztába
Minden gaz csordást szarvatokra hányva!

1918. szeptember.

/A vers nem jelenhetett meg/

.

Az Őszirózsás Forradalom, majd Károlyi Mihály bukása után a vörös terror, a Tanácsköztársaság idején Bécsbe ment, ahol egy jobboldali, ellenforradalmi lap kiadását készítette elő, a Bethlen István vezette Antibolsevista Comité támogatására.  Visszatérése után írói pályája a siker egymásra épített csúcsain haladt. „Az ökör és más komédiák” címmel Budapesten, 1920-ban közreadta egyfelvonásos darabját. Gyakorlatilag ekkor csak az irodalomnak élt. Első regénye, a Halálos tavasz, 1922-ben, romantikus érzelmességével nagy sikert aratott, 1923-ban a Nemzeti Színház bemutatta „A hazajáró lélek” című színművét. „Süt a nap” [Nemzeti Színház, 1924.] színművével, amelynek témáját az I. világháború utáni falu életéből merítette, majd Szépanyám című színművével elnyerte az MTA Vojnits-díját.  Kiváló és elvetélt remeklésekkel elegyített írói pálya az övé. A nagy íróé és ez a korszak gyakran érhetetlenül romantikus dilettantizmusáé, ezt a giccs iránti vonzalmára értjük, bár azaz is igaz, Szerb Antal írta, hogy : „A legnagyobbak nem félnek a giccstől”. Zilahynál ez annál meglepőbb, mert művelt, kitűnő ízlése volt, kivételes stílusa. De elnagyolt ítélet volna írói értékét lebecsülni, részletes elemzést érdemel. Ami valódi és ami a csinos, a nagy technikájú, ábrándozó írásgyakorlat a nagyon tehetséges ember tökélyével megoldva.

Tintacsöpp

Ó néha
A balga
Poéta
Egy dalba
Sírja el,
Amire
A szíve
Nem felel.

Mert igaz:
Írni szép
Versikét
Még vigasz!
Halk rímek
Szép szaván
Enyhül meg
Éjszakám, –

Fájdalmam
Tiszta gyöngy,
A dalban
Mint a könny
Felremeg,
Szívemen
Csendesen
Lepereg.

Te lenge
Kurta vers
Könyvembe’
Úgy heversz,
Mint a csöpp
Leejtett
Tintacsöpp.

Majd 1925-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, és a lengyel-magyar barátságot erősítő Magyar Miskiewitcz Társaság is tagjai közé fogadta. Mind a bestsellerhez közelálló regényeit, mind színdarabjait nagy érdeklődés kísérte. A háború okozta érzelmi válságról írt regényével [„Két fogoly”, Budapest,1926.] a magyar középosztály ünnepelt írójává vált, 1927-től a Budapesti Hírlap belső munkatársa [1930-ban Corvin-koszorúval tüntették ki,]. A 30-as években az Est-lapok szerkesztőségében dolgozott, majd 1934. február 1-én átveszi a Magyarország szerkesztését, ahol Szabó Lőrinc olvasószerkesztőként a lap egyik vezető munkatársa. Magánéletében is változás történt, feleségül vette Bárczy Piroskát, Bárczy István budapesti főpolgármester leányát. Szerkesztőként közéleti és publicisztikai tevékenységével is támogatta a Horthy-rendszer hivatalos politikáját, de ugyanakkor kapcsolatban állt az akkori közélt ellen lázadó, megváltozását szorgalmazó fiatal írókkal, értelmiségiekkel és politikusokkal. Ezért lett szerződéses munkatársa a „Magyarországnak” Kodolányi, Féja Géza, Bajcsy –Zsilinszky Endre. Zilahy, Szabó Lőrinc társaságában, 1935. április 16-án, a villájában tartott találkozón megpróbálta közelíteni a népi írók csoportját, Féját, Illyés Gyulát, Kerék Mihályt, Móricz Zsigmondot, Németh Imrét, Németh Lászlót, Tamási Áront, Gömbös Gyula, akkori miniszterelnök politikai irányvonalához, ezt követi az Új Szellemi Front néven ismert politikai kísérlet [bár csak kezdeményezés maradt]: a programadó cikkeket elsőként a Magyarország közli. Majd lemondott 1936-ban az újság főszerkesztőségről.  Az egyik legnagyobb sikerét az 1939-ben készült Halálos tavasz című film forgatókönyve jelentette. Ez tette igazán közismerté, amiben a főszerepeket a felejthetetlen Jávor Pál és a kor sexszimbóluma Karády Katalin játszotta. Rendezőként, saját stúdiójában a „Pegazusban” Csortost, Kiss Manyit, Gózon Gyulát, Págert, Bilicsit, Kabost, Mály Gerőt, Rajnai Gábort, e kor kiváló színészeit igazgatta. Többször is megpróbálkozott a rendezéssel. Előbb a „A szűz és a gödölye” [1941. Csortos Gyula, Bajor Gizi, Páger Antal és Major Tamás főszereplésével,] majd a „Tűzmadár” [1941.] műveiből készített filmet, az utóbbit Babay József újságíróval együtt. Még két filmet rendezett „Szép csillag” [1942, Jelinek Imrével”] majd a „Valamit visz a víz” [1943, Oláh Gusztávval], miközben más neves íróknak [Jankovich Ferenc, Nagy Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Tatay Sándor] is utat nyitott a magyar filmhez. Többhetes nyugat-európai filmszakmai körúton volt 1939 elején, ahol az angol, francia, német és olasz filmgyártást tanulmányozta. A II. világháború kitörése után egyre következetesebben fordult szembe a keresztény kurzussal és a Horthy-rezsimmel. Érdekesség, hogy Szabó Dezsőével egyező nemzetmentő és németellenes véleménye, [miközben Zilahy is társadalmi reformokat hirdet,] megváltozik, a Szabó Dezsői nemzeti radikalizmustól és az esetleges forradalmi változástól visszariadt, balra fordult. [A németellenesség a Horthy-korszak kezdetétől jelen volt. Számos nagyhatású politikus és értelmiségi, a „népi írók”, vagy mint Szabó Dezső és Bajcsy-Zsilinszky Endre, a „svábok” befolyását éppúgy kárhoztatta, mint a zsidó „térfoglalást”. Az első zsidótörvény vitájában Bajcsy-Zsilinszky javasolta: a zsidók állásait elfoglaló keresztények között legalább 80 százalék legyen a „törzsökös magyar”, nehogy a „német árják” kiszorítsák őket. Sok népi író is hasonló állásponton volt, Illyés Gyula például a „judeo-germán” Budapest túlzott befolyását kárhoztatta egy 1932-es írásában. A legfontosabb egyetemi diákszervezet, a Turul Szövetség /Magyar Egyetemek és Főiskolák Országos Nemzeti Turul Szövetsége Előkészítő Bizottsága/ lapja 1938-ban úgy látta, hogy „fajiságunkat két veszedelem fenyegeti: a zsidó és a germán”.] A Híd című képes hetilap főszerkesztője lett Zilahy, Kállay Miklós mellett, 1940–44-ben. Munkatársaiul a kor legjobb íróit – népieket, urbánusokat és baloldali szocialistákat is – igyekezett megnyerni [Móricz Zsigmondot, Németh Lászlót, Nagy Lajost, Kassák, Mándy Iván, Márai, Darvas József, Tersánszky Józsi Jenő, Veres Pétert és másokat]. Corvin-láncot kapott 1944 elején, majd újabb filmes céget alapított Juhász Istvánnal és Németh Józseffel „Színes Film Kft.” néven. [A vállalat az 1946-os államosításkor szűnt meg, Zilahy Lajos mindent elkövetett a cég háború utáni életben tartása érdekében: „Egy egész világ dőlt össze mögöttünk, minden dolognak és mindenkinek éles fordulót kell venni, bármilyen öreg már a derekunk... én a Pegazust minden erőmmel fenn akarom tartani”.] Támogatta több fiatal paraszt- és munkásíró indulását. Eközben „Kitűnőek Iskolája” néven alapítványt létesített tehetséges fiatalok számára.  A Nemzeti Színház Kamaraszínháza játszotta 1943-ban kezdődően, a nemzetiszocialista eszmék és a magyarországi népi németek Hitler által preferált mozgalma, a Volksdeutsche ellenes darabját, a „Fatornyok”-at, melyben a hazai németek disszimilációját ábrázolta. „A lélek kialszik” regényének újabb kiadása a háborús esztendőkben, [megnagyítva a lélek talajvesztését,] már az erkölcsi pusztulás szimbóluma volt. Az egyén hontalanságán – sokak szerint – túlmutatva a nemzet romlására. A német megszálláskor ezt a könyvét és a darabot is betiltották.  Arcpoétikájaként ez idő tájékán tapasztalt tevékenységét Zilahy Lajos később így magyarázta: „Mi írók, akik a huszadik század derekán élünk és gondolkozni próbálunk [amennyire ezt rengeteg gátlásunk megengedi], akik hivatásszerűen utána vetjük magunkat az egész emberiségben felmerülő új gondolatoknak, lassankint arról győződünk meg — és ez a meggyőződésünk napról-napra mélyebb —, hogy az emberi társadalomnak a földgolyó minden pontján igen nagy lehetőségei vannak — a jólétre. Amennyire nem látszik újszerűnek, vagy zseniálisnak ez a megállapítás, hogy ne mondjam kinyilatkoztatás, annyira alapját képezi minden olyan gondolkozásnak, amely a világ mai sorsának mélységeibe merül el.” Politikai nézete és németellenessége miatt 1944 októberétől a fehérvárcsurgói Károlyi-birtokon bujkált a nyilasok elől, a szovjet megszállás után, 1945-től, aktív közéleti szerepet vállalt, a Szovjet-magyar Irodalmi Társaság első elnöke és főszerkesztője és a MTA tagja lett. Itt kezdte el folytatásokban közölni Ararát című regényét. A koncepciós perek előtt hivatalos kiküldetéssel 1947-ben az Egyesült Államokba utazott. Kint maradt. Erről az időkről 1967-ben így nyilatkozott: „Amerikában engem kommunistának mondanak, ti otthon reakciósnak neveztek – hát nem tudom, melyik a nagyobb marhaság.” Később – már emigrációban – tovább szőtte az „Ararát” szálait, megírva az előzményeket és a folytatást is. Így született „A Dukay család” trilógia, a magyar arisztokrácia közel másfél száz esztendőt átfogó társadalomrajza. A regényben, amely a bécsi kongresszus megnyitásakor [1814.] kezdődik és a huszadik század negyvenes éveinek végén ér véget, több kor és több nemzedék története szövődik egymásba rendkívül fordulatosan és olvasmányosan. Realizmus és romantika keveredik a nagyregényben, gyakran lírai, máskor humoros jelenetekkel ötvöződve. A trilógia a hetvenes években Újvidéken jelent meg, magyar nyelvű könyv esetében példátlanul magas, 272 000 példányban, ebből átkerült hazánkba 40 000 példány, de a Kádári- cenzúra nem engedte a regényt a maga teljességében forgalomba hozni Magyarországon. A teljes, cenzúrázatlan szöveg először 2006-ban jelent meg Magyarországon, 1416 oldalon.  Az 1950-es évek végén, amerikai állampolgárként, házat vett az akkor Jugoszláviához tartozó Vajdaságban, így gyakran tartózkodott Újvidéken, és nem egyszer ellátogatott a határig, hogy átnézhessen Magyarországra. A szűz és a gödölye című színművét,[a Kádár-rendszer részlegesen rehabilitálta az írót,] a budapesti Jókai Színház 1957-ben felújította, újra azonban Zilahy csak 1973-ban látogathatott a magyar fővárosba, csak egy évvel az 1974. december 1-i elhunyta előtt. Mindig haza akart jönni végleg, de a halál megakadályozta benne…

Bor és búza

Mint bús csuhát, mely fájt és égetett,
Most levetem a régi életet.
Vézna vállam és fáradt mellkasom
A fényben és a szélben fürdetem,
Tárt karral állok fenn a zöld hegyen
S köszöntöm sírva áldott tavaszom,
Az új tavaszt, amelyben új egek
És új remények tája integet.

Az istenem az új kenyér, az új bor.
Leszek ős, konok kálvinista újból,
Mint szépapám a régi prédikátor,
Ki eltűntfalvak csöndes templomába’
A Jelenések Könyvét prédikálta.
Majd énbennem is az a nagy hit lángol
S tiszta zsoltárral borult elédbe
Élet kalásza, élet venyigéje!

Így volna szép! De énbennem a jóság
S a hitnek fénye már csak mardosó vágy.
Én áthaladtam oly árkokon,
Hol vér freccsent rám és a lelkemet
A haldoklók hörgése tépte meg.
E lelket én most már csak vonszolom
S mint menekvő, ha ereje fogyott
Mennék, mennék és mindig lerogyok.

Művei:

János szerelme 1912. elbeszélés.
Málvinka esküvője 1912. elbeszélés.
A rongyos katona mesejáték, 1915.
Záveczky protezsál elbeszélés, 1915.
Zilahy Lajos versei 1914-1916; Beöthy Zsolt előszavával, 1916.
A két Illey 1916.
Rózsika 1917.
Az ökör és más komédiák 1920.
Pipafüst 1920.
Halálos tavasz 1922.
Szépapám szerelme 1922.
A jégcsap 1923.
Hazajáró lélek 1923.
Az ezüstszárnyú szélmalom 1924.
Süt a nap 1924.
Csillagok 1925.
Zenebohócok 1925.
Két fogoly 1926.
Grassalkovics 1926.
A világbajnok 1927.
Valamit visz a víz 1928.
Szibéria 1928.
A tábornok 1928.
A fehér szarvas 1929.
Versek 1929.
Családi levelesláda 1929.
Leona 1930.[?]
Úrilány 1932.
A lélek kialszik 1932.
A ténsasszony 1932.
Tűzmadár 1932.
Fehér hajó 1932.[?]
A tizenkettedik óra 1933.
Az utolsó szerep 1935.
A fegyverek visszanéznek 1936.
Szűz és gödölye 1937.
Gyümölcs a fán 1938.
Kisebb elbeszélések 1939.
A földönfutó város 1939.
Csöndes élet 1941.
Szépanyám 1943.
Fatornyok 1943.
Ararát 1947.
Üzenet Péternek 1956.
A Krisztus-arcú szovjet katona, eredetiben angolul jelent meg The Christ-faced Soviet Soldier címmel, 1958.
A Dukay család, regénytrilógia,1967–68.

összeállította -cspb-