Arady Zsolt: Munkáskezek

Reggel még állt a gép előtt,
olajos volt az arca, a ruhája.
Feszítő izommal csavarta előre
és akaratot parancsolt reája.

Estére ledobta a munkaköpenyt,
egyenes vállal beállt a sorba,
s míg zengett a nóta: „Ránk vár a világ”,
a kezemet tartotta büszkén összeforrva.

A tenyért néztem és mondani akartam:
Testvér, te vagy ma a legnagyobb király,
dolgos kezed a világ pálcája
s a szemed, az röpülő sirály.

A kezed kérges, durva, munka-vágta,
ütni tudó, titkos, erős vasököl,
de láttam testvér, egyszer lestem rája:
könnyet a gyárban – az szárította föl.

Láttam testvér, hogy piros lett az arcod,
mert nevettek rajtad: „Segít a bolond”…
És mégis mondom, hogy te vagy ma nekünk
a kaput ostromló bizánci Botond!

Testvér, az úton sokan megyünk,
s a jel sokunknak mellén díszeleg,
de boldog leszek, ha ráismersz az utcán
s olajos-kormosan nyújtod a kezed.