Gyallay Domokos: Az apa
Az őrmester sorba állította a hadi fuvarosokat.
- Demeter János, lépjen csak ki…! Ide, ide, a főhadnagy úr elé! – mondotta.
Egy öregrendű jólöltözött gazda lépett ki a sorból.
- Ez az ember nem akar maradni további szolgálatra, pedig ugyancsak jó lovai vannak! – jelentette az őrmester a főhadnagynak.
- Miért nem akar maradni? – kérdezte a főhadnagy Demeter Jánostól.
- Jaj, kérem, nekem éppen elég hátramaradást okoz ez a párheti távollét. A fiam már az első napokban bevonult, férfi nélkül van a gazdaságom, nekem haza kell sietnem! Tessék főhadnagy úr, meg is bizonyítom: ez a fiam utolsó levele, – nyújtotta át egy tábori lapot a főhadnagynak.
- Demeter József, 32-es vadász – olvasta a főhadnagy. – Nini, harminckettes vadász? Hiszen azok is itt vannak a mi hadosztályunk kötelékében. Látja öreg, ha itt marad, alkalomadtán a fiával is találkozhatott volna... De méltányolom a helyzetét, magára csakugyan szükség van otthon. Menjen haza békével.
Az öreg Demeter János azonban nemsokára visszatért és az őrmester elé állott.
- Őrmester úr, meggondoltam a dolgot, itt maradok, ha felvesznek.
- Mi szállta meg magát? – kérdezte az őrmester barátságtalanul.
- A fiammal szeretnék találkozni.
- Már késő. A főhadnagy úr elvitte a jegyzéket. Zsold, élelem, csak azoknak jár, akik a jegyzékben vannak.
Azzal ott is hagyta az öreget. Ez azonban nemsokára ismét eléje került.
- Őrmester úr, nem kérek én zsoldot, ingyen is szolgálok, – mondta kérlelően. Csak a fiamat láthassam.
- Megmondtam, hogy nem lehet – csattant rá az őrmester mérgesen. – Mit alkalmatlankodik? Anélkül is elég dolgunk van… Hordja el magát!
Az őrmesteréknek csakugyan szorgos dolguk volt, muníciót kellett a frontra vinniök. Pakkolóztak nagy izgalommal.
De hát az öreg Demeter beszélni akart a fiával.
Elhatározta, hogy ő is befogja a lovait s illendő távolságból követni fogja a trénszekereket. Majd csak találkozni fog a főhadnaggyal, az barátságosabb ember, be fogja írni a jegyzékbe.
Elindult a trénszekerek nyomán. Csak már az első hídnál feltartóztatta az őrszem.
- Megálljunk, öreg, hol az írás?
- Nincs nekem írásom, édes öcsém. A trénszekerek közé tartozom.
- Már hogy hazudhat ilyet, öreg fejjel? A trénszekerek megrakodva haladtak el, a kigyelmed szekere pedig üres.
- Az az igazság öcsém, hogy közéjük akarok állni. Azért sietek utánuk.
- Már pedig itt át nem megy kigyelmed írás nélkül, vagy a kigyelmed testébe ültetem a puskám magját… Háborúban vagyunk, hallja-e?
Mit tehetett volna jó Demeter János, megfordult nagy szomorúan. Megfordult a szekerével, de nem a szándékával. Ő látni akarta a Jóska fiát.
A beszállásolt helyeken összeszedett egy csomó konzerves és muníciós ládát, követ és egyéb nehéz portékát tett belépjük és megrakta velük a szekerét. Visszament a hídhoz. Akkor már új őrszem állt ott.
- Állj, ki vagy?… Hol az írás? – szólt rá az új őrszem is.
- Ugyan, édes öcsém, hát nem látod, hogy a trénszekerek közé tartozom? Nézd, konzervát, muníciót szállítok, engedj utamra szaporán!
Az őrszem a távolból megszemlélte a ládákat.
- Mehet!
Ez a cselfogás néhány napig átsegítette az akadályokon. De mi haszna, ha semmi tudás a fiáról? Ő a fiával akart találkozni.
Elhatározta, hogy nem lesi tovább a főhadnagyot, más pártfogót próbált szerezni. Kovácsra gondolt, a kövér, önkéntes tizedesre, a trén írnokára.
Egy este felkereste Kovács urat és előadta ügyes-bajos dolgát. A fiával szeretne találkozni, aki még a nyáron felvette a fegyvert.
Az önkéntes megértette a jószándékot és megígérte, hogy támogatni fogja.
Demeter János a megbesztélés szerint meghúzódott egy faluszélen és napról-napra várta az önkéntes híradását.
Egyszer aztán jött az önkéntes.
- No öreg, jó híreket mondok. A harminckettes zászlóalj Szolyva felett áll, a Beszkideken. A Jóska gyerek is ott van. Egészséges! Nem lesz nehéz találkozni vele, mert a parancsnok jóindulatú ember, bizonyosan lebocsájtja a faluba egy kis beszélgetésre.
- Óh, édes jó fiam! Hogy ejthetnők módját, drága jó tizedes úr?
- Ide bizony türelem kell, Demeter bácsi! Egyszer csak Szokolyára is menni fogunk a trénnel, akkor maga is belopódzik a nyomunkba. Szokolyán aztán tudok magán segíteni, mert ott a takarékkórház orvosa jó barátom. Majd ő kitelefonál Jóskáért a frontra.
Az öreg Demeter tehát megint várakozott nagy reménykedéssel.
Egy délelőtt sietve szólt be hozzá a tizedes:
- Itt az alkalom Demeter bácsi! Egy óra múlva indulunk Szolyvára. Pakkoljon fel a ládáit és lopózzék utánunk. A falu végén fogom keresni, húzódjék be valahová.
Nosza, elindult az öreg Demeter nagy örvendezéssel. Meg is érkezett szerencsésen Szokolyára s beállított egy faluvégi ház udvarára. Maga meg csak az úton várta az önkéntes híradását.
Jött is egy idő múlva, de nagyon bús arccal.
- Rettenetes ütközet volt az éjszaka, rengeteg a sebesült. – mondotta. – Azokat kell innen beljebb szállítanunk. Magának is segítenie kell, Demeter bácsi. Nincs elég szekerünk. Egyelőre bizony nem találkozhat a fiával, de aztán visszajöhet… igazolványt is kap… beszéltem az orvos barátommal. A templom mellé hajtson, várni fogjuk.
Mire az öreg a templomhoz hajtott, a többi szekér már tele volt sebesültekkel. Négyen-öten is szorongtak egy szekéren.
Az orvos a tizedessel odalépett az öreg Demeterhez és megnézegette lovát, szekerét.
- Ide hallgasson öreg! – szólt az orvos komolyan. – Van egy súlyos sebesültük, akinek attól függ az élete, hogy holnap reggelig eljut-e a munkácsi kórházba. Úgy kell mennie vele, hogy ne rázkódjék nagyon. Vigyázni kell a fekvésére, feje aljára… Vállalkozik erre?
- Keresztényi kötelességem doktor úr, hogyne vállalkoznám! Hanem azután a fiammal szeretnék találkozni!
- Tudok a dologról… vissza fog jönni ide – bíztatta az orvos.
A súlyos sebesültet aszanitécek kihozták a hordágyon és a szekérbe helyezték. Az öreg Demeter is odament, hogy megnézze az emberét. Hát csak elkiáltja magát szívszaggatóan s ráhanyatlik a szekér oldalára.
- Jóska! Édes fiam! Szerelmetes magzatom!
Az orvos és a tizedes egy percig megrendülve nézte a váratlan jelenetet, de aztán útra késztették az öreget. Minden perc drága!
És az öreg ember megindult a fiával… Megfogta lova kantárszárát… minden göröngyöt, minden zökkenőt kikerült… olyan simán haladt tova a fagyos úton, mint egy borús felhőfoszlány az égen…