Jókai Mór: A székely adott szava

Híres pap volt a maga idejében Gödöri uram, ki ha esztrengára foghatta híveket vasárnaponkint, úgy megmosdatta őket az igék mosdótáljából, hogy alig győztek törülközni utána. Egy alkalommal éppen a káromkodók és esküdözők ellen beszélt, mely alkalommal egyik hatalmas birtokos úr, Markos Mózes uram, azt vette észre, hogy ez egész prédikáció, mintha csak őrá volna szabva. Ezért aztán nagyon megneheztelt s amint kimentek a templomból, megfogadta székely nemesi szavára, hogyha ő még egyszer Gödöri uram prédikációját meghallgatja, huszonötöt fog magára csapatni. Ezt sok embernek és sok ízben elmondta, s nem is ment többé feléje sem a templomnak.

    Egyszer valami kedves ismerőse halt meg a szomszéd faluban. Ő is elment a temetésére, mely kálvinista szokás szerint templombéli prédikációval ment végbe. Markos Mózes uram is bevette magát egy padba a közepe táján s hallgatta nagy ájtatosan, hogy prédikálja el a halottat a helybeli öreg tiszteletes. Bezzeg nem olyan goromba, mint a Gödöri uram, ki még a halottra is elmondja az igazat.

    Amint az öreg tiszteletes elvégezte a szavait s lement a szószékről, kit látott kiemelkedni Markos Mózes uram? Senki mást, mint tiszteletes Gödöri uramat, akit a nagyobb ünnepélyesség kedvéért, a szomszéd faluból hívtak meg búcsúztatót tartani.

    Nosza rajta! Markos uram szökött volna, ha lehetett volna merre, de el volt foglalva minden hely. Nem eresztették, nem mászhatott a sokaságon keresztül. Kénytelen volt végighallgatni tiszteletes Gödöri uram prédikációját, ami szép volt ugyan, de neki nem lett volna szabad meghallgatnia.

    Be sem várta aztán a tort, hanem befogatott s hajtatott egyenesen haza.

    - Ábris te, – mondta otthon a kocsisának. – Lódulj mess nekem a kertben egy mogyorófasuhogót.

    A kocsis előjött a pálcával.

    - Már most ideláss: lefekszem erre a lócára, te pedig rám versz huszonöt botot. Érted-e?

    - Értem há.

    A kocsis azt gondolta, hogyha az ura bahó, neki legyen esze, a látszat kedviért szép csendesen kezdte simogatni.

    Markos uram leugrott a padról.

    - Nem jól van így Ábris! Gyere csak, majd én megmutatom hogy kell.

    Azzal lefektette a kocsist s ő húzott rá egyet irgalmatlanul. Ábrisnak sem kellett több! Megtanulta a leckéből, amit kellett se vert aztán olyan huszonötöt a gazdájára, hogy a vármegyeházán sem osztogatnak különbet.

    Amelyik nép ilyen ura a szavának, azzal nem jó tréfálni!