Reményik Sándor emlékére…

Magyarnak maradni – bármi legyen sorsod –
Hontalan élted meggörnyedve hordod.
Ott ahol most erény a pokoli gazság,
Ott, ahol számodra nincsen ma igazság,
Magyarnak maradni – Testvér, az kiváltság!

Magyarnak maradni rónán, bércen, völgyön,
Szörnyű kínok között fetrengve a földön,
Véres cafatokra – ha vernek is bottal –
Bosszúért lihegve vicsorító foggal,
Magyarnak maradni – ezer éves joggal!

Magyarnak maradni, ha nincs is mit enned,
Mindenhol megvetnek, nincsen hova menned.
Minden hazafinak ha bitó lesz bére,
S gúnyos kacagással – ha megölnek érte –
Magyarnak maradni – akkor is megérte!

Magyarnak maradni tűzzel, vízzel, vassal,
Föltépett sebekkel, lelket maró jajjal.
Meghajszolt dúvadként, vörös pokol mélyén,
Avagy szabad földön, világ túlsó szélén,
Magyarnak maradni – szent örökség révén.

Magyarnak maradni, koldus bottal járva,
Idegen népek közt boldogulást várva.
Ha rongyos szegényen szíved marja kétség,
Mert ha Nyugaton is ma még bűn és vétség
Magyarnak maradni – Mégis csak dicsőség!

Magyarnak maradni, ha támadnak orvul.
Megsebzett lelkedből ezer könny is csordul
A Hazától távol. Elhagyottan, árván,
Sötét éjszakában magyar hajnalt várván,
Magyarnak maradni – ha kell véred árán!

Magyarnak maradni világ minden táján,
Guruló arannyal ha kísért a sátán,
Mikor a csábítás oly gyönyörű, mesés,
És ha ellent állsz majd, sorsod a megvetés.
Magyarnak maradni – igazi küldetés!