„ Ha szívünkbe kiáradt a szeretet, és Isten a szeretet, bizonnyal már Isten sétál bennünk.”
/Sz. Ágoston/
Különböző érzések, gondolatok kavarogtak bennem, amikor, augusztus 5-én, Ipolybalog, főterén álltam, szülőfalum népviseletében, hogy elmondjam saját versemet: A nemzet kenyere címűt és egy népdal dallamára átköltött énekemet. (A vers a Muskátli 2017. augusztusi számának Hónapverse volt – szerk. megj.)
„ Hazám, hazám, szép hazám, mire ítéltettél…”
Istenem, ha annak idején, 1920. június 4-én, te éltél volna, te sétáltál volna, az akkor élt európai politikusok lelkében, magyar hazánk nem lett volna elítélve, nem lett volna szétdarabolva, nem lettek volna javai elrabolva! .JPG)
Ezek a gondolatok, érzések, kavarogtak bennem, amikor a nemzeti zászlókkal, szalagos bottal, vonultunk a templom és a Kápolna domb felé, hogy keresztény katolikus szokás szerint hálaadásra, készülődjünk, Szent Koronás ünnepünkön. Közös ünnepi asztalhoz gyülekeztünk, mi, keresztény katolikusok, református keresztyén testvéreink együtt, hiszen egy tőről metszettek bennünket, a magyarság fájának gyökeréről.
Mit is jelent számunkra ez az ünnep? Gyakran felteszik ezt a kérdést szülőfalum polgárainak, újságírók, kíváncsisággal. Van, akinek mindent, de van, akinek semmit. Van, aki örül, hogy elődeink, több évszázadon keresztül, szájhagyomány útján őrizték ezt az emléket, amikor, kicsi Árpádkori templomunkban, a szószék alatti üregben elrejtve ott pihent, a magyarság Szent Koronája. Trónviszályok, hatalomvágy söpört végig történelmünkön és ekkor került nemzeti ereklyénk a templomi szószék alatti üregbe, Mátyás király rendelete nyomán, pedig a templom tornyára.
Tudjuk, hogy aki örül, az ünnepel. Ám azt is tudjuk, aki nem tud ünnepelni, az nem tudja mi az összetartozás. Aki nem tudja, mi az összetartozás, az nem tudja, hová tartozik. Aki nem tudja hová tartozik, annak nincsenek gyökerei. Akinek nincsenek gyökerei, az nem kap erőt a nemzeti összetartozás erejéből és így, előbb, utóbb kiszakítja a világ szele, messzire sodorva szétszórja és így elveszik a nemzet számára.
Erről a szépséges nemzeti összetartozásról beszélt az ünnepi szentmise főcelebránsa, Kozma Imre atya is, a Máltai Szeretetszolgálat alapítója, fő irányítója. A nemzet összetartozásáról, a nemzeti hűségről, amely nem zárja ki azt, hogy a körülöttünk élő nemzetekkel összefogva, mi magyarok, itt Európában, azon legyünk, hogyan erősítsük keresztény gyökereinket, közösségformáló erővé váljunk, nem más nemzetek kárára, hanem mindannyiunk javára. Ehhez a feladathoz pedig társakat kell keresnünk, olyan társakat, akik velünk egyformán gondolkodnak. Ha a szeretet vonalán indulunk, minden jóra való törekvésünk valósággá fog válni. Ünnepi szónoklatában, Koncsol László József Attila-díjas esszéíró és költő is ilyen gondolatokat közvetített a jelenlévő hallgatóság felé. .JPG)
A szentmise után Szent Korona emlékérmeket adtak át, az egyiket Paulisz Boldizsár posztumusz kapta, amelyet neje és fia vehetett át.
Ezen a szép ünnepen, immár 10-ik alkalommal énekelhettem a főtéren, mielőtt az ünnepi menet elindult volna a Kápolna dombra, hogy ott, a szentmise áldozatban hálát adjon Istennek. Hálát adjon elődeinkért, akik ezt az emléket megőrizték számunkra, de nemcsak megőrizték, hanem feladatot bíztak ránk. Feladatunk pedig nem csak őrizni, de tovább adni az utánunk jövő nemzedékeknek, Magyar Szent Koronánk ünnepét, erősítve ezzel nemzeti hovatartozásunkat, a magyarság életgyökerét, akármilyen rosszat is hozott a történelem.
Szállt az én énekem, oda, s vissza, a múltba és a jövőbe, összekötve, ami szétszakadt, megerősítve, azt, ami meggyengült, de reménykedve, hogy egyszer minden rossz elmúlik és valósággá válik a vágy, miszerint egyszer majd minden európai politikus lelkében Isten fog sétálni s akkor senki nemzet kárára nem hoznak rossz döntéseket.
„Hazám, hazám, szép hazám, magyarok hazája, ébredj fel mély álmodból, valós igazságra!
Kárpátok szent bércein, repülj turulmadár, s vidd hírül a nemzetnek, szabad már szép hazánk!”
Lőrincz Sarolta Aranka,
fotó: Czinkóczi Tamás
