Harsányi Lajos: A bíboros
– Pázmány Péter emlékének –
A nemzet sápadt homlokán
Felbíborlott a jegy,
Hogy ő az, aki eljövend,
Igaz s egyetlen Egy.
Körötte égő temető,
Reményvesztette had,
A pusztulásnak angyala
A földön áthaladt.
És akkor jött ő. Csontkemény
Volt éveinek tele,
De lázas, forró homloka
Vad tűzvésszel tele.
Száján az éles, tiszta szó
Úgy szállt ki, mint a kard,
De nem ölni, nem sebezni:
Gyógyítani akart.
Mint felnyúlt Kéz, mint csontos Ujj,
Mely ég felé mutat,
Mutatta nemzetének az
Egyetlen jó utat.
Ő volt egy romhazában az
Építő őserő,
Ő volt a mész, a kő, a vas:
Egyetlen vakmerő.
Az igazság hű pallosát
Hordozta rendületlen,
Azért tekintett félve rá
Egyszerre Bécs és Bethlen.
Rajongás, gyűlölet lesett
Ajkának jósszavára,
Egy tört nemzet kapaszkodott
A bíboros-palástba.
Mint tengerből emelkedő
Nagy Mágus, égő Fárosz
Kötötte a sok kis hajót
A Szikla oldalához.
A Küldött volt, kit kor, idő,
Moha el nem takar,
A révpart volt, a kikötő:
Biztos, örök s magyar.