Németh László: Balassa Bálint

A poézis: lépvessző. A gyermek azt mondja: én is megpróbálom. Az ifjú fölujjong: ni, hiszen megy. A férfi nekimelegszik, alkot s egy nap hökkenve veszi észre, hogy az életén belül egy külön, másik élet támadt, ország az országban, amely magának zsarolja az igazi élet legszebb színeit. Egykor játék volt s most magába szippantja a lélek legelrejtettebb erőit is, futó inger szülte s már az egész világ jelent futó ingert az ő állandósult, sürgető kívánalma mellett.

    Mi volt a vers az alig ifjúvá sersült Balassának? Úri passzió, mint a solymászat, a tánc vagy a lovak. Bornemissza Péter mesterével kiadja Füves kertecskéjét, egy német vallásos könyv magyar fordítását, zsoltárokat ültet át s énekeket szerez, melyekben bűnbánatos szívvel engeszteli az Istent förtelmességekért, amelyeket talán még el sem kötetett, bőbeszédűen és sok rímű versben, a kor szokása szerint. De az egyéni sors formáló lehelete még alig borzolja meg ezeket a tanulói sorokat, melyek egyelőre csak eggyel több dekórumot jelentenek a sok ígérő ifjún, aki táncával már a király előtt is bemutatta, hogy a nemes ifjúság dísze leend.

    Csakhogy az ifjú gazdag, könnyűvérű s mi sem természetesebb, minthogy udvarol. Ebben a sötétnek tartott században, úgy látszik, gálánsabbak voltak a lelkek, mint manap. A vers még üdébb ínyencség s az asszonyok szemében is becse van, ha egy huszonnégy éves,daliás, gazdag főúr tipegős ütemű sorok rímesdijében adja tudtukra érzelmeit, a leggyermekibb játéktól sem idegenkedve, mint amilyen az a naiv szokás, hogy stófakezdő nagy betűket egymásután olvasva a kedves vagy a szerelemvalló nevét betűzi ki az ember. S ez a verses szerelmesdi lesz az, ami Balassa Bálintot közelebb hozza a lírájához. Hányadik szerelmes verse volt az a horvát virágének nótájára szerzett aenigma, mely az elegyedett állapotárul szerzett énekek elejére került? Ki tudja. Ránk elsőül maradt. S vajon csakugyan Losonczy Annához szólt-e. S csakugyan Ungnád Kristóf volt-e az a csalárd keselyű, ki a tóban csendesen úszkáló két hattyú közül az egyiket elragadta s most forgatja, mint szeretőt kedve szerint? Valakinek gyűrűt is küld s kéri fogadja őt magához, mint a gyűrűt foglalták gyémántjához. Kinek küldi? Ki tudja ma már? a gáláns ifjúság áll előttünk. Cupido kedvence, aki hízeleg, örül, kétségbeesik s ami fő, színes allegóriákat fabrikál s magyar törvény szerint lejteti az idegenrímű verset. Kiért? A szerelemért és magáért. Mást jelentett Balassának a költészet, mint nekünk. Máskép értelmezte az eredetiséget s máskép a poétai igazságot és hűséget. Ami képet talált, a versibe írta, amelyik török, német, latin, horvát, lengyel, olasz vagy oláh nóta megtetszett neki (ennyi nyelvet beszélt) átvette a strófaszerkezetet. S ahogy nem finnyáskodott, honnét veszi a nótát és a képet, a megénekelt szerelem igazságából sem csinált lelkismereti kérdést, néha csak szerelmi diplomáciául használta a veseit, szívpuhítókul, megejtőkül. Losonczy Anna neve mellett egy sereg lánynév található a strófakezdő betűkbe rejtve. Békési Gáspár szerencsétlen erdélyi kalandja Báthory István kezébe ejti s vidám fogságoskodása közben Chák Borbála, Morghai Kata, egy bizonyos Cristina, hazatérte után a feleségül kiszemelt Krusith Ilona nevét menti át az irodalomtörténetnek. Lányok, akiknél több-kevesebb sikerrel udvarolgatott vagy csak udvarolni próbált. Ebben a csélcsap ifjúságában talán sohasem akarta ő maga lelkének hű lírai rajzát adni, mint a mai költők. Nagyon nagy volt a különbség az ő szilaj, hányatott élete s a rímekkel telitűzdelt, játékosan bonyolult versek közt, amikben az akkori idők európaszerte tetszelegtek. Egyik mókás, szomorkás hajlamát engedte szabadjára ezekben a dalokban, ahogy nagy, erős emberek is eljátszanak egy fényszőrű ménnel, vagy simuló macskával. De ahogy ebbe a játékba is beleszívódik valami a játszó egyéniségéből, úgy szivárog át Balassa költészetébe is a friss, tavaszi levegő, mely ezt a vadul gazdag életet körülvette. Semmi sem olyan vonzó a gyakorlott fülre, mint az élet indította költészet ébredezése egy suta és nehézkes anyagban. Az egész fölserkent magyar poézis szól ezekből a sorokból:

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Minden egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákat meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákat is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

    Szerelmi enyelgés, hosszas allegorizálások közt néhány friss sor az időnek, a fiatalságnak, a végeknek a dicsérete: ez a huszonöt éves Balassa hangja. Egyik versinek a végire ezt írja:

Szerzém ez nyolc verset víg és szabad elmével
Gyűlésben indulván jó ruhás legényekkel,
Hozzám hasonlókkal,
Vitéz ifiakkal,
Nem kehegő vénekkel.

    S valóban nem a kehegő vének költészete ez. Nemcsak mert szerelmi költészet s játékos stilizáltságában is egy gazdag ifjúság vergődését adja a komolyabb, keserű kifakadásokra hajló törzsszerelem fölött az epizód szívügyek könnyű borostyánját, de ifjú abban a játsziságban, mellely minden formát és minden költői képet magába szív, úgy, hogy majdnem minden verse új versforma s minden verse a magyar költészet határainak új kiterjesztése.

    Házassága szakasztja meg ennek a bő és játékos lírának a szabad zuhogását. Harminchárom éves és az Úristenhez fordul komolyodásért. Másodikszor s most már több emberi igazsággal, mint tíz év előtt, zsenge ifjúságában:

Az én bénult lelkem és nyavalyás testemben
Tétova bujdosik, mint madár szélvészekben.

    Himnuszt szerez a Szentháromsághoz s úgy látszik, eltökélte, hogy komoly nősemberhez méltón Isten felé fordítja szerelemben eltévelyedett elméjét.

    De haj, időnapelőtt eszébe kell vennie a felesége idegenségét és hamisságát. A világ is segít elmérgesíteni az unokatestvérek közti, vérfertőzőnek tartott házasságot. S Balassa Bálint, immár harminckét esztendős meglett ember, Dobó Krisztinától váltában, a régi szeretőin kezd szívében megindulni. Egy impozáns férfiélet főszenvedélye szabadul föl a nehezen viselt kolonc alól. Ezek a versek: a Júlia dalok már kétségkívül egy nőhöz szólnak. Utolsó hadakozása ez az életért. Ungnad Kristófné özvegy, ő elvált. Talán mindent helyre lehetne hozni. Balassa ekkor már az egész Felvidékkel összeakaszkodott. Ő pörölt, őt pörölték. Már csak a boldogság szolgálhat menedékül. A líra megint közelebb jutott az élethez. A nagy költők életében is csak egyszer-kétszer jelentkező lírai holdtölték dagályát érzi.

Forr, gerjed elmémre,
Mint hangya fészkére,
Sok új vers, mint sok hangya.

    Verselése már teljesen kialakult. Eurialus és Lucrétia (egy bőséges külső, de igen kevés belső érv alapján Balassának tulajdonított, igen durva verselésű eposz nótája) már Balassa-strófává alakult. S az egymásnak feleselő sorközi rímek s a sorvégek távolról egyezkedő harmóniája egyre emberibb szenvedély szavaival terhes:

Lelkem szemed előtt,
Mint viasz tűz fölött
…úgy olvad.

    Hízeleg és panaszkodik. Cupidót sérthetetlennek, Diana párjának nevezi Júliát s irigyli a fülemilét, kinek csak tavasszal kell énekelnie, míg őt télen-nyáron daloltatja a szenvedés. Állhatatos ez a szerelem. Nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává válik s még a föld is elagg, de az ő szerelmének nincs vége, mint a pokol tüzének égten kell égnie. De az emésztő szerelem közben, melyet a visszautasítás még emésztőbbé tesz, a szerelmes sorok legreménytelenebbikében sem feledkezik meg a szép külföldi példákról s igazi poétai öntetszelgéssel ékesítgeti magát és bánatát. A ritmus eleven bonyolultsága, hang és képek emlékezés csinálta sokrétűsége, a minden Cupidókon áttörő, költészetünkből azóta szinte kiveszett eredeti magyar jelleg nemcsak kultúrtörténeti kinccsé, de a modern magyar költészet kedvmerítő forrásává avatja ezeket kérlelő és visszautasított szerelmet-valló verseket; az első magyar lírai ciklust: a Lilla és Petőfi-ciklusok ősét.

    De a reménytelenség egyre nő s ránkvirrad az 1589-edik esztendő. Balassa „bujdosni” indul. Úgyis nyugtalan, ide-oda cikázó életét (melyből a ló- és borkereskedelem viszontagságai sem hiányozottak) a becsületben, anyagiakban és szerelemben levitézlett vitéz a külföld rengetegébe rejti. Itt írja legemberibb verseit. A hazájáról kitudott magyar keserve elegyül Isten-hívó alázattal s egy nagy szerelméből kiábrándult, de sírig szerelmes szív citerás lányokhoz és egyebekhez szóló profán strófáival. A Valedicit patriaet még a mi magyar emlékektől ostobán elidegenített műveltjeink is ismerik. Sok hozzánk közelebb álló verse van a magyar irodalomnak, de ihletében megrázóbb alig. Ahogy elvonul előtte: Magyarország, a kersztyénség védpajzsa, neki vitézlő oskola, az egri vitézek, végek tüköri, a rárószárnyon járó hamar lovak, a sok katonatalálmány, a harctér, barátai, a szemmel öldöklő és angyalképet mutató nők, köztük az ő régi ellensége, s végül megégetésre szánt versei: egy élet összefoglalása ez. Ez a magyar Búcsú és nem az Eötvösé. Magyarság ez és fájdalom, nem emelkedettség és nem retorika. S mily igaz a bujdosásáról kapott emberi portré. Míg az óceánum mellett is Istenhez könyörög s szinte gyermeki egyszerűséggel kéri a zarándokokat vezérlő Úristen kegyelmét.

A szép harmatot
Miként hullatod
Tavasszal virágra
Sok jódat, Uram!
Úgy hullasd reám,
Te régi szolgádra;

egymást érik a Bécsi Zsuzsannához, Cortigánához és Lengyel citeráslányhoz szóló énekek, melyeknek dévaj hangja mögött a trubadúri pózt föláldozott lélek cizimusa zokog.

    S nem tudom, nem ekkor keletkezett-e a Coelia-dalok néhány darabja, melyeknek szokatlan kurtasága, teljesen kiforrt és egyöntetű verselése arra vall, hogy rövid időn írt lírai ciklus darabjai. Festőiségük, kerekségük Balassa legszebb versei közé sorolja őket. Utalásuk a Júlia-dalokra, azt sejteti, hogy egy Júliára emlékeztető ismeretlenhez, a negyvenéves férfi valamelyik vigasztalójához szólnak. Hanem Júliát sem lehet elfeledni. Sokak véleménye szerint a Coelia-dalok is hozzá íródtak, de a Darvakhoz szóló minden bizonnyal.

    Balassa meghalni tér haza. Esztergom alatt megsebesül és belepusztul sebébe. Utolsó versét halála előtti betegségében írja. Béza verseiből fordított bűnbánati zsoltár. (LI.)

    Harmadikszor hanyatlik Isten elé. Először, mint az élet előtt álló ifjú, másodikszor mint nősülendő férfi, harmadikszor mint haldokló. S e három Isten-hívás közé esik költészetének s életének két gazdag évtizede. Az első: a csélcsap nóta-kereső ifjúság, a második a bujdosásba és kétségbeesésbe vivő férfiindulat. Egy halhatatlan ifjú lírai gesztus s egy halhatatlanul igaz lírai regény. Együtt: a dallá vált magyar élet első hérosza: Balassa.

    Modern költő. Modern, mert szeretett minden ízt, minden hangot s ahogy lehetett, dallá váltotta, amit szeretett. Modern, mert élt s élete hányatott volt és fájdalomteli, de megőrizett egy zugot az áhítatnak, a játéknak és a tiszta érzésnek.

    Magyar költő volt. Magyar, mert a magyar ritmusba és a magyar szomorúságba rögződik költészete legmélyebb gyökereivel. Magyar: mert főúr létére is bitang volt hazájában, rágalmazták és úgy végezte, ahogy annyi jó magyar: kitagadva.