Vörösmarty Mihály: A havazó télnek szele, Árpád Zalán ellen

Vörösmarty Mihály:

A havazó télnek szele

A havazó télnek szele kezdi lezárni folyóink
     Árjait, és jegesűl a hegyek ormin hava.
Már a címeres Híd nem rengeti annyi utasnak
     Tagjait, hol kocsizott Pest s Buda kénye szerént.
A Duna szőke vizén nem eveznek el annyi hajósok,
     Őket is a télnek mord szele rettegeti.
Partra tolatnak hajók, csikorogva körűltök haladnak
     A jegek, és ropogó zajjal omolnak alá.
Még egyedűl járják a víz esméretes útját
     A kész révészek, bátran evezve hajón.
Amikor esztendőnk nagy üdőnek tágas ölébe
     Visszakerűl s más év kezd leforogni során,
Ő halad! és mi heves zengéssel verseket írunk!
     Nem tudjuk, miket hoz majd lefolyása nekünk.
Ám ha nem is tudjuk, tiszteljük örömmel azomban
     Eljöttét, nyerjünk ösztöne által erőt,
Vizsgálgatva miket tettünk folytával az évnek,
     Rosszúl, vagy mely jót végzeni elmulatánk.
Indúljunk munkára kegyével az Isteni Várnak
     A jámbor szeretet visszanozási között.
Én pedig óhajtván, hogy ez évet boldogan éljed
     Más többekkel együtt s élj az örömnek ölén,
Tisztellek, s köszönöm, hogy Öcsémnek dolgait híven
     Megjegyezéd s gondod volt kiterűlve reám.

Pest, 1818. január

Vörösmarty Mihály:

Árpád Zalán ellen

                        /töredék/

"Napjaid oly szomorúk, mint a felhőbe borult ég,
Fegyvereid közt is bánatnak eredve fogyasztod
Életedet, szép birtokodat, s így híred enyészik.
Meddig fogsz, o fejedelem, vesztegleni? meddig
Szenveded a raboló magyaroknak terjedezését.
Karjaid a harcban nem gyengék kardot emelni,
És suhogó nyilaid villámként messze röpülnek.
Mink sem forgatjuk gyáván vasainkat utánad.
Szólj bár, s eltisztúl tájunkról dölfe hadával
A jövevény Árpád: gerelyen fog vére pirulni."
Egy bátor bolgár fellengős lelke hevében
A lobogó tűznél széles pajzsára terülve,
Fejdelméhez emígy szólott a Tételi síkon.
A búlepte Zalán, Alpár ura, gondba merülten
Hallá dombjáról; s haragos mozgásra hevültek
Tagjai, s dárdáját emelintve az égre sohajtott.
Lángra kapó mérgét nevelé a csalfa görögség,
Mely a bolgárokkal együtt jött víni segédűl.
Haj! s nem tudta, hogy őt a fényes támadat ormán
Kelt zivatar zuhogandja körűl, és sírba taszítja
Hogy, mikor itten majd honnjától messzeszakadván
Vérében fetrengve terűl a Pannoni sikra,
Várt diadal zengése helyett küld vissza sohajtást.
Hah! de ki táboroz ott? villogva, csörögve vasában.
A Tisza mentében mely nép gyűl ellened Alpár?
Párduca vállairól, oldalról tegze simúl le,
Paizsa erős, s ez alatt döntő nagy melle erősebb.
Arca vidám, szeme tűz, zivatar szava, gyors keze villám,
Mely rezgő buzogányával vérontva csap, öl, dönt.

Börzsöny, 1822. január-március