Mátyás király megszégyeníti a török követet
– Oláh Miklós elbeszélése nyomán –
Egyszer egy török követ, akit szokás szerint felvezettek Mátyás király udvarába, a kapun át bepillantott, és meglátta a csodálatos függőkerteket. Egy kissé megállt, majd körülnézett, és szinte elkáprázott a szeme, amikor a palotát megpillantotta. Megbámulta a csarnokok ragyogását, az arany- és ezüsttárgyak gazdagságát meg a sok kincset.
A sok szépség annyira megzavarta, hogy minden mondanivalóját elfelejtette. Hát még mikor odaért a király elé, akinek nagy szemei vérben forogtak! Úgy megijedt, hogy semmi mást nem tudott mondani, csak ezt ismételgette:
- A császár köszönt! A császár köszönt!
Amikor a király megkérdezte, hogy hát ezenkívül mit akar mondani, a követ semmi se felelt. Ekkor Mátyás odafordult az udvari néphez, és azt mondta:
- Látjátok, ugye, milyen vadállatok pusztítják országunkat, és más keresztény birodalmak határait?! Valóban, mennyire rajtam múlik, azon leszek, hogy zabolát vessek ezeknek a vadaknak a szájába, ne szaladgáljanak ilyen szabadon!
Mindjárt parancsot adott, hogy a követet vezessék el a szállására. Azt mondta neki:
- Eredj innen, térj magadhoz, és máskor légy eszeden! Az uralódnak meg azt üzenem, hogy máskor olyan követet küldjön, aki legalább egy üzenetet képes átadni.
De azért bőkezűen megajándékozta a követet, az pedig szégyenszemre kullogott el Budáról.