Rolla Margit: Báli belépő

Szomorúságom dús virágait
- báli csokromat – híven ölelem.
/Ezüst cipellőm alig ért a földre,
s a ruhám fehér, gyöngyszínű selyem./
Tudom, most mindent el kéne feledni,
az irgalmatlan igazság szavát,
a kint hallgató néma éjszakában
nyomorgók könnyét, betegek jaját,
s amit a bánat, s szeretet virágzott
… kívül kellene hagynom a virágot.

Ide mosoly kell, víg szó, könnyű szív,
kábító, vak farsangi fények,
- s ma nincs szavam és nincsen mosolyom,
nem száll bennem zengőn az ének.
Bent áll a bál. – Hangos zajától,
mint lágy, finom virágszirom,
daloló ajkam összezárul.
Félek! – Cseng pogány, vad örömdal:
„A mámor, a mámor, az édes mámor…”
… Hippia dala! … zeng ijesztőn.
Óh, jaj, halálsikolyba hal
most…
… kong az éjfél tizenkettőn.

1932