A szegény halász fia
– Vasi népmese –
Volt egyszer egy szegény halász. Egész nap halászott és nem fogott semmit. Estefelé szomorúan fordította künek1 a csónikot. A csónikban ült a halász fia, Károly is. Kenyeret eszegetett az apja késével.
Odament hozzájuk egy nagy fekete gálás2 ember. Így szólt:
- Add oda, szegény halász, a fiadat, mert ha nem adod, akkor is elviszem! Ideadhatod nyugodtan, nem lesz semmi baja, meg aztán egy zsák pénzt is adok néked. Hét év múlva megláthatod, milyen nagy úr lesz belőle.
A szegény halász egy szót sem tudott szólni, már vitte is a nagy fekete gálás ember Károlyt, a szegény halász fiát. Olyan nagy zsák pénzt dobott a csónikba a fekete ember, hogy az rögtön elmerült. Károlyt egy elátkozott várba vitte a fekete ember. Egy királykisasszony volt ott, az fogadta őket.
- Nézd fiam, adok neked egy sípot. Bármi kell, belefújsz, itt leszek és minden megkapsz. Dolgod nincs semmi más, csak sétálgatnod, enned, innod kell a királykisasszonnyal.
Így élt a királykisasszonnyal Károly, a szegény halász fia. Nem is volt semmi baj. Letelt a hét év. Akkor megfújta a sípot, rögtön ott termett a fekete gálás ember.
- Mit parancsolsz, édes gazdám? – kérdezte.
- Semmi mást, csak vigyél át engem a tengeren, hogy láthassam a szüleimet! – mondta a szegény halász fia.
A fekete gálás ember át is vitte a tengeren. A király úgy fogadta Károlyt, mint egy külső ország királyát. Megvendégelte és marasztalta, de Károly sietett a szüleihez. Megüzente az apjának, hogy nála vacsorázik.
Estefelé el is ment az apjához. Elővette azt a kis kést, amivel a csónikban eszegetett, amikor utoljára együtt volt apjával. Apja rögtön megismerte a kést és megkérdezte:
- Szabadna megkérdeznem, hol vette azt a kést?
- Magától kaptam idesapám! Hát nem ismer meg?
Lett erre nagy öröm. Egymás nyakába borultak és boldogok voltak.
- Milyen a sorsod? Beszélj magadról – sürgette a szavakat az apja.
- Nagyon jó sorom van, idesapám! Egy királykisasszonnyal élek együtt. Eszem, iszom és sétálgatok vele, de nem láthatom az arcát, állandóan fátyol fedi.
- Biztosan igen csúnya! – mondta az apja.
- Én bizony nem tudom milyen lehet.
- Vedd rá, ha visszamész, hogy mutassa meg magát!
Amikor visszakerült Károly a várba, első ebédnél megkérte a királykisasszonyt, hogy mutassa meg az arcát.
- Átkozott volt az az óra, amelyben elindultál haza! – mondta a kisasszony. – Biztosan apád tanácsolta, hogy nézd meg az arcomat. Hét évig nem voltál erre kíváncsi. Tudd meg, ha én megmutatom az arcomat, neked azonnal el kell innen menned, mert a sárkány nem engedi, hogy tovább itt maradj!
Károly azonban most már mindenképpen meg akarta nézni a kisasszony arcát, addig kérlelte, míg az felhúzta a fátylát. Hát uramfia! A királykisasszonynak olyan szép volt az arca, mint a nyíló rózsa. Károly úgy elámult rajta, hogy észre sem vette: hogyan került el a várból egy hatalmas pusztaságba. Hiába fújta a sípot, nem jött szolgálatára a fekete gálás ember.
Lekezdett vándorolni. Hatalmas rengetegbe ért és borzalmas ordításokat hallott. Odament, hát látta, hogy egy jegesmedve, egy oroszlán és egy griffmadár verekszik egy döglött lovon.
- Hát ti mit csináltok itt? – szólt rájuk nagy bátran.
- Nem tudunk a lovon elosztozni! – mondta az oroszlán. – Oszd el igazságosan közöttünk!
Károly késével háromfelé vágta a lovat. A vadállatoknak tetszett az elosztás, nyugodtan nekiláttak a falatozásnak. Mikor jóllaktak, a jegesmedve adott neki egy gyűrűt.
- Ahányszor megszorítod ujjadon a gyűrűt, mindig hétszerte nagyobb lesz benned az erő! – mondta Károlynak.
Az oroszlán egy törülközőt adott neki.
- Ahányszor megtörülközöl, mindig hétszerte nagyobb lesz benned az erő! – mondta Károlynak.
A griffmadár három tollat adott neki.
- Amikor kell, háromféle madárrá változhatsz ezek segítségével! – mondta Károlynak.
Károly azonnal galambbá változott és visszarepült az elátkozott várhoz. Azt mondta a királykisasszonynak:
- Kérdezd meg a sárkánytól, hogyan lehet megmenteni a várat az átok alól?
A vár mellett volt egy nagy fa, Károly felszállt ennek egyik ágára. Nemsokára jött a sárkány, a királykisasszony mindjárt meg is kérdezte tőle, hogy hogyan lehet megmenteni a várat.
- Miért? Talán te megmentenéd? – kérdezte a sárkány.
- Én bizony nem! Csak szeretném tudni.
- Az én bátyám, a tizenkétfejű sárkány a tengerben van. Ha akadna olyan erős ember, aki úgy vágná földhöz, hogy a háta beleakadjon a földbe, fel tudná vágni a gyomrát. Ha a gyomrát felvágná, kiugrana belőle egy nyúl. Ha a nyulat megfogná, kirepülne belőle egy galamb. Ha azt a galambot megfogná és felvágná a bögyit, találna benne egy tojást. Ha azt a tojást az én fejemhez vágná, akkor megmentené a várat.
Károly alig várta, hogy elmenjen a sárkány. Akkor azonnal emberi formában elment a tenger partjára. Ott egy szegény juhász három birkát őrizett.
- Hogy megy a sora öregapám? – kérdezte az öregtől.
- Rossz világom van nekem! – mondta a juhász. – Száz birkára kell vigyáznom. A sárkány minden nap elvisz egyet, mégis meg kell maradni a száznak.
- Na öregapám, álljon csak félre! Most majd én válaszolok a sárkánynak! – mondta Károly.
Hamarosan kiált ám a sárkán:
- Juhász, birkát!
- Dehogy adok! – kiált vissza Károly.
Megint kiált a sárkány:
- Juhász, birkát!
- Majd adok neked birkát az orrodra! – kiált vissza Károly.
Harmadszor is kiált a sárkány:
- Juhász, birkát!
Remegett a juhász, félt éktelenül a sárkánytól, de Károly megint csak visszakiáltott:
- Gyere csak, majd adok én neked birkát az orrodra!
Jött is már nagy dühösen a sárkán:
- Na, te vagy itt, te híres? Mit csináljak veled? Hogyan menjünk ölre? – mondta lángokat fújva az orrából.
- Ölre mehetünk mindjárt, csak engedd, hogy először megtörülközzek! – felelte Károly.
A sárkány nem tudta, Károly miért törülközik meg. Engedte hát.
- Károly megtörülközött, hétszerte erősebb lett, aztán a gyűrűt is megszorította az ujján: úgy vágta földhöz a sárkányt, hogy annak háta belement a földbe. Ekkor elővette a kését, felmetszette a gyomrát. Kiugrott belőle a nyúl, ezt elkapta, felvágta a gyomrát, melyből kirepült egy galamb. Akkor Károly karvallyá változott, elkapta a galambot, elmetszette a bögyit s kivette belőle a tojást. Most galamb alakjában felszállott a vár melletti nagy fára. Várta a sárkányt.
Jött is hamarosan.
- Ejnye, megint itt van a galamb! – mondta a királykisasszonynak és feldobta vasbuzogányát. A buzogány alig kerülte el a galambot. Erre Károly leszállt a földre, emberi alakjában hozzávágta a tojást a sárkány fejéhez. Abban a pillanatban nagy villámlás és dörgés között elmúlt az átok a várról: csupa virág és rózsa vette körül, az elátkozottak is mind felébredtek. Felébredt az öreg király és a királyné is. Mikor megtudták, hogy Károly mentette meg a várat és őket, a felébredtekkel együtt kiáltották:
- Éljen az új király! Éljen az új király!
A királykisasszony megesküdött Károllyal, nagy lakodalmat csaptak, még máig is élnek, ha meg nem haltak.
/1/ kifelé
/2/ előkelő, ünnepi ruhás
