Erdélyi József: Tavaszidő

Ó, gyönyörű tavaszidő,
ifjúságban idvezítő,
erdőt-mezőt ki vidítasz,
mért hogy embert szomorítasz?…

Ó, teremtésre bíztató
s unalomra kárhoztató,
mért indulsz e gyászos tájra,
eszméltetni bús osztályra!

Indulód de szép is lehet
annak ki világgá mehet;
hej, de béklyós kézzel-lábbal
megbolondít e világdal.

Asszony és hívó tágasság –
mért is kell hogy megbolygassák,
képei kívánt pokolnak
álmát egy szegény fogolynak?!…

De csak verjed rajta-rajtád,
szívembe napfényberetvád,
csak azt tedd, hogy megbékéljek
s legalább dalokban éljek.

                    1921