Féja Géza: Thury Zoltán

Thury Zoltán írói végzete azonos Petelei Istvánéval, ő sem tudott kitörni a novellákból, pedig nagy álmok feszegették, írói alkata azonban merőben elütött a tragikus marosvásárhelyi alkatától. Petelei a tragikus béke, a komor megértés írója volt, Thury Zoltán azonban forradalmi lélek, de rendszertelen forradalmár. Talán minden kortársánál különbül érezte, hogy a magyar társadalmat mérhetetlen izgalmak futják át és magasfokú lázak gyötrik, de társadalmi tudata ugyanolyan fejletlen volt, mint Peteleié. Egy-egy társadalmi mellékösvényt nagyszerűen meglátott és kifejezett, így a századvég paraszti lázadását, de megelégedett az esemény külső ábrázolásával, nem tudott, vagy nem merészelt mélyebbre merülni. A népsors Thury Zoltánnak csak epizód volt, igazi otthonát a középosztályban lelte meg, ennek a rétegnek apró-cseprő kérdéseivel bíbelődött. Regényt ő sem tudott írni, mert magasabbrendű írói igényei voltak és ezeknek az igényeknek a középréteg élete nagyon vékonypénzű élményeket adott.

Pentelei vidéken s magányban élt. Thury már fővárosi író, aki sűrűn folyamodott a vadonatúj, de veszedelmes írói eszközhöz, az ötlethez. Az ötlet nála nem az esemény lendítője vagy fűszere, hanem élmény-szegénységének pótléka. Írói modorát bizonyos kapkodás jellemzi, belevetette magát Budapest kezdődő nagyvárosiasodásába, mohón kereste a frisset, az újat, akár Bródy Sándor. Bródynál mélyebbre markolt, de kifejező ereje nem volt olyan hatásos, mint Bródy Sándoré. Bródy lett népszerűbb, holott sekélyesebb tehetség volt Thurynál, de közelebb állott a magyar-zsidó nászba szédült Budapest lelkiségéhez. Thury Zoltán hagyatéka alapos újjáértékelésre szorul, de a kiválogatható nemes anyag messze Bródy Sándoré fölött áll. Bródy termése egészében mutatósabb, de alapjában sokkal alacsonyabbrendű Thury hagyatékánál.

Thury is akkor volt a legnagyobb, midőn, mint Pentelei, elhagyta a középosztály vidékét és a nyomorultakhoz szállott. Kegyetlen realizmus ilyenkor néha a legjobb oroszokra emlékeztet, de csupán egy-egy figurát, vagy epizódot tud kiragadni a mélységből. Többnyire „fönn” jár és ő is szerelmi tragédiákban szemlélteti a társadalmi osztályok szüntelen hadakozását és kíméletlen ütközeteit.

Írt egy „forradalmi” színdarabot is, melyet külföldön betiltottak, „Katonák” a címe, s a kor „cifra nyomorúságát”, az alacsony fizetésű, de kifelé mutatós életet élő tiszti család meghasonlottságát ábrázolja. Túlfűtött drámát akart írni, de túlerőltetett darab lett belőle. Epizódot írt, de a nagy dráma feszültségét próbálta vérébe oltani: az eredmény erőszakolt alkotás lett. Thury egész alkatában van valami beteges túlfűtöttség, nagy „gőz”, mely nem talál megfelelő utat, másodrangú témák résein süvít ki és inkább torzít, mintsem teremt.

Petelei írói modorában folytonos őszi verőfényt s melegséget találunk. Dús esztétikai élményekben ízlelte a tiszta létet, a tájat, a dolgokat, a mindenség változásait. Thury modora ridegebb, szinte feladványnak tekinti témáit, rideg realizmusában azonban óriási lehetőségek lappangtak. Ám nem volt eléggé kemény író, ellenálló ereje néhány fokkal gyengébb volt, mint aminőt a kegyetlen magyar glóbus megkövetel s így Thury nem közönséges tehetsége is torzó maradt.