Csata Ernő: Nagyságos fejedelem

Ma friss szénaillat leng a szélben felém
s régi kaszasuhintások kimért ritmusa.
A fű ma is úgy nő, mint annak idején,
a történelem fűnyírói fordulnak másként
kiszáradt, harcos izmusok fölé.
Elmaradnak letarolt, hős világok,
itt folyton, valami rég elcsattant,
nagy pofonok varas sebein járok,
ahol a trencséni csata fájó emlék,
ahol százpengős paripán ülni
én is szeretnék, bízva,
hogy vélem nem bukik fel,
ha Trencsén várából a gátra
Bercsényivel kinyargalnék.
Itt a tőke rabságában vonyít
a fagyos, keleti szellő,
vágyak húrjain nyöszörög
néha egy régi kesergő.
Látod: a vár üresen tátong,
kihalt innen minden védő,
a szabadság fényét is rég ellopták,
falra akasztva árulják a múltat  
s honfoglaló remények
kezdenek lassú táncba,
ha a toronyból néha, a tárogató
hangja leszáll fáradtan a tájra.

                           2002.