Kossuth Lajos búcsúztatása
az Én Ujságomban egykor
1894. március 20-át követően már húsvétra készült az ország kicsinye-nagyja. Az Én Ujságom március 25-én megjelent lapszáma is a feltámadás ünnepét köszöntötte. Az azt követő szám, április 1-én azonban már háromoldalas gyászkerettel jelent meg. A címlapon Kossuth Lajos képével, a második oldalon Pósa Lajos soraival, a harmadik oldalon a gyászhírre reagáló versekkel.
Pósa Lajos nagy tisztelője volt Kossuthnak, így könnyek között tudott csak írni kedves gyermekeinek Az Én Újságom hasábjain: „Nőjjetek, nőjjetek, kedves gyermekeim, majd megtanuljátok, ki volt Kossuth Lajos! Jaj, ha én azt nektek el tudnám mondani! Jaj, ha én azt nektek megírhatnám szépen! Nem tudom, nem tudom! Könny hull a szememből a papirosomra. Hulló könnyeimbe márton a tollamat, könnyeimmel írom Magyarország gyászát” – írta. Továbbá kifejtette, Kossuth volt a magyar nép apja, a szabadság vezére. Majd így folytatja: „Hullott az ellenség, hullt a magyar vér is, pirosra festette a harcok mezéjét. Hulló magyar vérből, tudjátok, mi fakadt? A magyar szabadság piros rózsafája. Illatos virága nem sokáig virult”. Kossuth elment bujdosónak, 45 évet élt hazájától távol. Olaszországban, Turin városában hunyt el március 20-án. A halottas vonat március 30-án érkezett meg a hamvakkal a Nyugati pályaudvarra.
Az Én Ujságom következő, április 8-i száma is négy oldalon gyászkerettel jelent meg. Címlapon a múzeum előtti gyászsertartást látjuk, ahogyan a múzeum széles lépcsőit koszorúk ezrei borítják. A negyedik oldalon az Andrássy-út elejét mutatja be a rajz, ahogyan hömpölyög a tömeg. A második oldalon Pósa bácsi számol be a temetésről, melyet „halandó ember még nem látott soha”.
„Nem temetés volt az, hanem diadalmenet. Kezdődött Turin városában. Az olaszok minden ciprust, minden babért letéptek s tele szórták vele a szabadság apostolának haza vezető útját”– írja. Magyaroszágon százezrek várták talpig gyászban. Budapesten, a Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, „ott ahonnan egykor lángragyújtó szavakkal hirdette a szabadság örök igéjét”. Péntektől vasárnapig a múzeum csarnokában éjjel-nappal hullámzott a nép, látni akarta mindenki a koporsót, hogy leróhassa kegyeletét. Pósa bácsi úgy írja, mikor elhaladtak mellette, mintha mindig megszólalt volna: szeressétek a házát, szeressét a szabadságot! A harangok vasárnap, 1894. április 1-én délelőtt tíz órakor az egész országban megkondultak. Szent lelkesedéssel zendült fel a Szózat majd a Himnusz. A gyászmenetben félmillió magyar hömpölygött. „Mikor a temető kapuján berobogott a koporsó, a magyar nép ezrei letérdeltek és imádkoztak. Fohászt küldtek a magyarok Istenéhez Kossuth Lajosért s a haza boldogságáért. Bent a temetőben lebocsátották Kossuth koporsóját a sírboltba feleségének és leányának koprsója közé. Szebbnél szebb beszédeket mondtak felette” – emlékezett vissza Pósa Lajos. A felesége és lánya hamvait a család hozta haza e napra a genovai temetőből. A temetést Budapest főváros vállalta magára. Az országgyűlés nevében Jókai Mór búcsúzott. A gyászmenetben, mivel a katonák el voltak tiltva, a fővárosi és Pest megyei hajdúk alkottak sorfalat, de még így is sokkal többen voltak Kossuth temetésén, mint majd Ferenc Józsefén 1916-ban.
Az Én Ujságom még 1894. évi április 8-i számban megkezdik a Singer és Wolfner kiadónál a gyűjtést Kossuth Lajos szobrára, a kiadó 40 forintot, a szerkesztő, Pósa Lajos 10 forintot tesz le. Az első kis adakozók között találjuk Bodon Lina nevét is, aki nagy valószínűséggel a radnóti Bodon Julianna 5 éves gyermeke, a költő szeretett unokahúga lehetett (Sajnos 1903-ban elhunyt. Több versében is megemlíti a családot. Rokoni viszonyuk 2010-ben vált nyilvánosan bizonyossá a Pósa Lajos emlékezetei – emléktár c. könyv mellékletéként szereplő családfakutatás során.)
Folyamatos az adakozás, gyerekek százai mozdulnak meg. Gyűjtőívek keringenek, színi előadások jövedelmét ajánlják fel. Összesen 576 frt. 51 kr. adomány gyűlt össze. Pósa Lajos az 1894. október 21-i számban zárta be a gyűjtést és köszönte meg kedves olvasóinak, hogy erre a kegyeletes célra oly szép összeget jutattak. „Azon a szobron ott ragyog majd honszerető lelketek nemes lángja. Fogadjátok köszönetemet, hogy szavamat meghallgattátok” – írta Pósa bácsi.
Azután még összegyűlt 16,08 Ft és kamatozott 15,78 forintot, így a végösszeg 608 ft. 32 kr. lett, amit Az Én Ujságom szerkesztősége 1895. február 25-én adott át a Pesti Hazai Első Takarékpénzár-Egyesületnek, mely jóváírta az összeget a Kossuth Lajos emlékének megörökítésére alakult országos bizottság folyószámlája javára. (Az erről szóló kimutatást az ENU 1895. március 3., VI. évfolyam, 10. számában közölte) Hogy hol állították fel a szobrot további kutatást igényel. (A megfejtéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk.)
Az Én Ujságomban Pósa Lajos az 1894.4.15-i számban képen mutatja be Kossuth Lajos sírját. Az 1894.07.15-i számban kétoldalas képen a fővárosi elemi népfőiskola tanulói jelennek meg Kossuth Lajos sírjánál és a szerkesztő versével.
Mindennek idén már 125 éve, de a Pósa Lajos által is plántál Kossuth Lajos szeretet még azóta is pislákol. A gyermekek aranyszavú költőjének szülőfalujában, a frissen alakult Csemadok Nemesradnóti Alapszervezete által halálának napján – e sorok írójának kezdeményezésére – 2019-ben, napjainkban először emlékeznek majd meg 1848 március idusára s egyben Kossuth Lajos halálára. (Pósa Homoly Erzsó)
***
Pósa bácsi:
Kossuth Lajos álma
Nem veszhet el az a nemzet, mely legdicsőbb fiát úgy ünnepli halálában is, mint a magyar Kossuth Lajost. Hiába törnek ellene: az a magasztos erp, mely lelkét áthatja, diadalra segíti a sors nehéz csapásai közepette is.
Szabad lesz a magyar nemzet, mert hálás a szabadság apostola iránt. Gyermekek, ifjak csapatokban zarándokoltak ki a múlt hét folyamán Kossuth Lajos sírjához. Minden gyermek, minden ifjú kezében egy-egy bokréta. Tele szórták azt a szent sírt virággal.
Vasárnap újra százezren zarándokoltak ki az ország minden vidékéről férfiak, nők, öregek, ifjak, gyermekek, ahoz az oltárhoz, honnan égre csapó lángok hirdetik Kossuth nyugvó helyét.
A hazaszeretet és szabadság dalai zendültek föl sírja felett. Szónokolatokban dicsőítették mindjájunknak édesapját, aki halva is nagyobb az élők nagy seregénél. Az a megrendítő fájdalom, mely halálának hírekor elfogta az egész nemzetet, magasztos nemzeti kegyeletté vált.
Kossuth halálának napját, mint nemzeti nagy napot fogja ünnepelni évről-évre Magyarország. Az a bilincstörő kéz, mely lehanyatlott a sírba, mintha most is lobogtatná a szabadság zászlaját. Az a néma ajak mintha szózatosabb volna, mint az élők kiáltása.
Egy éve már, kedves gyermekeim, hogy a nagy hontalan bujdosőt, Kossuth Lajost, a haza földje keblére ölelte. Ez a könnyel, vérrel öntötött föld még szentebb, még drágább most nekünk, hogy a szabadság sokat küzdött vezérének édes pihenőt nyújt, hogy az ő hamvadó szíve összevegyül az anyaföld porával. Az a hanvadó szív megtermékenyít minden porszemet s a belőle fakadü virágok a hazaszeretet, a szabadság eszméit lehellik ránk.
Azon a szent síron, mely alatt Kossuth alussza örök álmát, csillag ragyog minden éjjel, s égből leszállt angyalok őrködnek álmai fölött. Kimentem a temetőbe, ráborultam sírhalmára, megkérdeztem: mit álmodott egy év alatt? S mindha egy mély sóhajtás tört volna ki a koporsóból:
- Boldog az én álmom! Beteljesül hosszú életem leghobb vágya, szabad lesz Magyarország, mert hallom a gyermekekajkak lelkes rebegesér, látom a sírból is a hazaszeretet kigyulladt tüzét szívükben! Áldásom a gyermekekre! Áldásom a fiatal nemzedékre! Ők teremtik meg a haza boldog jövendőjét!
Halljátok meg, gyermekeim, Kossuth Lajos sóhajtását!
Zárjátok a szívetekbe, melengessétek ott szeretettel, hogy beteljesedjék az ő legszebb álma.
Ha tavaszkor ráakadtok
A legelső ibolyára:
Vigyétek a temetőbe
Kossuth Lajos sírhalmára!
Az utolsó őszi rózsát,
Azt is oda vigyétek ki!
Ott hullassa levelét el,
Kikekeletkor ott keljen ki.
Forrás: Az Én Ujságom, 1895. március 31., VI. évfolyam, 14. szám