Barcsai Ábrahám: A fordítóhoz
Báróczi Sándor Marmontel-fordítása elé
Barátim!* Ti, kiket bölcs Minerva szível,
Kiket paizsával védelmez, és kedvel;
Kik elhagyván hazánk termékeny mezeit,
Velem őriztétek császár küszöbeit:
Itt, hol a zuhogó Duna partjaira
Új erő, új város épült habjaira;
Hol egy birodalom, midőn más enyészett,
Annak árnyékától nevet kölcsönezett:
Nem jöttetek ennek tündér-piacára,
Hogy itt hívság venne kárhozott karjára;
Hanem ifjúságtok arany esztendeit
Jóra fordítátok elmétek zsengéit.
Ím eljött, Barátim, az idő, az áldás,
Gazdag mezeinken vár a bőv aratás.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Oh! Szép tudományok, kikről gondolkozom,
Tirólatok szólok, most néktek áldozom!
Mely setétes ködök között tartottátok
Kedves nemzetemet, meddig elhagytátok!
Idegen nyelveken szólottatok hozzánk,
Gyönyörűségteket nem esmérte hazánk:
De múljanak immár ilyen panaszaim!
Többé nem halljátok kesergő szavaim.
Miolta beszélvén nyájos Sztatirával,
Eufrátnak partján valék Kasszandrával;
Ez ékesen szóló titkos erejével,
És szíveket rabló vitéz erkölcsével,
Mint a tiszta forrás, mely szomjú réteket
Öntözget, ellepte örömmel szívemet.
Elvitt nagy lelkeknek szentelt rejtekéhez,
S nemes indulatok dicső kútfejéhez.
Mit mondok? Már imé Mármontelt is látom,
Dicsőség ösvényén véle megy barátom;
Párisi erkölcsök tudós festékével…
Mely bátran tud bánni magyar ecsetjével!
A Feketeügytől Morva folyásáig,
Mármontel fog élni időknek fogytáig.
Látom, hogy köszöni Báróczi tollának,
Hogy ilyen nemzetet tőn csudálójának.
De vajon még tovább kit látnak szemeim?
Mely zokogó szókkal telnek el füleim?
Gyászos Melpomené, hallom nyögésidet,
Ágis panasziból érzem keservidet.
Leomlott Spártának szomorú hamvain,
Mely setétes napot mutatsz kőfalain.
Hanyatló nemzetek! Ennek példájából
Vegyetek tanácsot Spárta romlásából!
Örömnek könnyei folyák el szememet,
Midőn virágozni látom nemzetemet.
Már eleget éltem! Styx setét vizein
Jó kedvvel költözöm által fövenyein.
Hírt viszek majd Murány szerelmes urának,
És özvegy Kalypso magyar tolmácsának.
Ti pedig, Barátim, kik a magyarságnak
Szeretői vagytok, s a szép tanulságnak,
Kedveljétek, kérlrk, ezen verseimet,
Kik gyengén festhették érzékenységimet.
* A testőrírókat szólítja meg.