Farkas Imre: A szebeni nóta

Egykoron Barcsay, hajszolva, kergetve
Maroknyi hadával megszorult Szebenbe
Sugaras, virágos tavaszi est vala –
Várbáli hadaknak fölzendült a dala.

Vitézi ajkakról száll a virágének
Fújták, dúdolták az ostromlott legények:
„Ha kérdik hol vagyok, mondd meg hogy rab vagyok
Császár udvarában térdig vasban vagyok.”

Odalenn a völgyben, hol a rét virágos,
Ahol táborozik bátor Kemény János,
Tábortűz fénynél, bujkáló ég mellett
Ostromló vitézek nótával felelnek:

„Megunta két kezem már a láncot húzni,
Megunta két lábam már a követ nyomni,
Megunta két fülem tenger mormogását,
Futó szél zúgását, vadgalamb búgását.”

Fenn, Szebenvár ormán sírva fakad Bethlen:
„Haj, ez a mi átkunk, a nagy, a kegyetlen,
Kik egymást veszítik, marják, lövik holnap
Máma még egy szívből, egy nótát dalolnak.”