Mentovich Ferenc filozófus, főiskolai tanár, költő

mentovich ferenc1Észak-Erdélyben született a haza, természet és családi szeretet meleg magasztalója Nagy-Debrekben, az egykori Szolnok-Doboka vármegyében [németül: Sollnok-Dobeschdorf] 1819. április 19. Édesapja gazdatiszt volt, érdekesség, hogy katolikusként középiskolai tanulmányait a híres nagyenyedi református Bethlen kollégiumban kezdte, amely 1841-ig tartott. Ennek is tudható részben, hogy később áttért az evangélikus vallásra. Az itt töltött utolsó négy év alatt jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytatott, miközben idősebb Szász Károly államtudós és matematikus Károly fiát nevelte és tanította. A tudós, művészeket kedvelő Szász család otthonában töltött négy év élményei meghatározó lett az életében, hisz innen töretlenül vezetett útja az erdélyi demokratikus költők társaságába. Mentovich költői pályafutása a református lelkész és költő Medgyes Lajoséhoz [*1817–†1894] a  neves székely primor, a Remény szerkesztőjének Szentiványi Mihály kezdeményezte demokratikus költői társaság „karnagyáéhoz” hasonlítható. Itt jelent meg bíztatására a Virágkosár című ifjúsági zsebkönyvben „ A Busongó” című költeménye,  Szentiványi József irodalomkedvelő nagybirtokos újságjában, 1840-ben, a „Kolozsvári Remény” -ben Alpár álnéven első versei.

Jogi tanulmányai elvégzése után Bécsben hallgatott Ettingshausennél  természettant és fizikát fél évig, majd Berlinben olyan neves professzoroktól mint Ohm, kémiát, matematikát, fizikát és filozófiát. Itt tért át a református vallásra is. Hazatérve mint nevelő Gáldon
– mely koszorús bérceivel és regényes völgyeivel elbűvölte –báró Kemény Albert fia, László oktatásával kereste meg kenyerét. Meg is nősült, Vajda Annát vette el feleségül.


A boldogsághoz

Régen kereslek boldogság! . . nagyon rég —
Sokat futottam éretted . . sokat.
Hol voltál eddig ? . . ah azt gondolám már.
Hogy arcod soha meg nem látogat, —

Keresztül utaztam már életemnek
Szép hajnalát. derengő reggelét:
Csak itt keresd őt — ekképp biztatatnak —
A boldogság csak itt mosolyog feled.

Kerestelek . . madárnak gondolalak
Megvallottam minden bokor alatt,
Várván hogy tan elhullatod számomra
Vagy egy tündöklő , tarka tolladat.

Hittem , reméltem : hogy szép énekeddel
Vágyó lelkem az égbe emeled. . . .
De hasztalan . . tolladdal, énekeddel
Te átrepültél régkorom felett.

Majd azt híven : hogy rózsaszín felhő vagy,
Szemem a fényes égre szegezem —
Feltűnt a felhő . . ah de nem te voltál
Helyetted eljött a csalárd remény.

A tudományok szeles mezején is
Kerestem arcod, csendes képedet,
Gondolván, hogy tan fényes palotádat
Magas eszmék köveiből építed.

Mind hasztalan . . ah itt sem leltelek föl! . .
Nagy sahara, végeden puszta ez :
Mentői melyebbre hatolnak . . a lelek
Annál erősebb szomjban epedez.

Oh végre végre elfáradva melyen
A szélvész kergette hullámokon,
Egy csendes révbe: a családi élet
Csendes révébe hajtám csónakom.

Itt összevontam a lengő vitorlát :
A fellengő reményt, a vágyakat;
Lelkemből messze messze kergetem a
Szerencse s hírről táplált almákat.

Itt élek most, szegényes hajlékomban . . .
Vidám mosollyal én előmbe jön
Pajkos fiacskám , gügyögő leánykám,
S éltemnek holdja: nyájas arcú nőm.

Ártatlan hangjuk lágy zenéje mellett
Dolgozgatok reggeltől esteiig,
S a munka közben azt kell észrevennem,
Hogy kebelem csordultig megtelik. . . .

Rád ismerek boldogság! . . ah te vagy, te ,
Ki csordultig megtöltöd keblemet;
E szívet, mely rég elfelejte téged.
Dús gyöngyökkel önkint fölkeresed.

Leszállsz ez egyszerű falak közé, hol
Minden kevés , csupán a gond elég:
Hogy a sorsában megnyugodt családnak
Egyetlen kincse , ékessége légy.


Költészete hamar levetkőzte az elvont és érzelmes költői iskola hatását. Éjjel című költeményében [1839] már az elnyomott nép ébresztését jelölte meg költői feladatául. Politikai verseinek vezérgondolata Magyarország és Erdély uniója. Erdélyből [1846] és Erdélyi hangok Petőfihez [1847] című versei már kiforrott, népuralomra vágyódó világnézetet mutatnak s jelzik, hogy mint Medgyes Lajos, ő is Petőfit tartotta eszményének, akiben a szegény nép, a kunyhók költőjét ünnepelte. Az Unió dalok költeményét 1847-ben, 1848-ban [Gyulai Pállal és Szász Károllyal közösen] „Nemzeti színek” címmel adta ki hazafias, illetve forradalmi szellemű verses füzetét.  A forradalom alatt Mentovichot a „pórkunyhó szalmafödelé” -nek is kijáró szabadság ihlette meg [A fölkelt nép…, Mily dicső…]. Verssel köszöntötte a forradalmat, hirdette a világszabadság eszméjét [A Seine partján].  A szabadságharc alatt barátjával Jánosi Ferenccel együtt a lőpor és gyutacsgyártáshoz állott, gyármunkás majd művezető lett a nagyváradi lőpor-és tölténygyárban. A lelkesedés hónapjaira a depressziónak évei következtek.

A fölkelt nép...

'48 emlékére

A fölkelt nép igazságos haragja
Milyen nagyszerű, milly dicső lehetett,
Hatalmas lángok óceánja volt az,
Mely elsugárzik a világ felett.

E lángokat nem orv kezek gyújtják,
Hogy fölvernék a csendes éjszakát,
S porrá égessék a lombot, s virágot,
Melyet a szorgalomnak fája ád.

E lángok fénye, tündöklő sugára,
Mint a kelő hajnalnak lángja, szent,
Melyet fáklyául a sötét világnak
Az Isten keze gyújtott odafent.

Szent fáklya ez tinektek, nemzetek,
Mely elvezet az éj homályiból;
Reá tekintsetek, ez megmutatja:
Hogy a boldogság útja merre, hol.

 Mentovich a természetben keresett vigaszt hazafias fájdalmára. Mentovich nem volt kiemelkedő költő-tehetség, nem tartozott a legjobbak közé. De amit írt, azt ihletetten írta, soha nem vállalkozott képességeit meghaladó lírai feladatokra. Tudott nemes, komoly pátosszal szólni a hazáról, túlemelkedve a sablonokon, közhelyeken: "Szívemnek minden, minden ideg volt: Hegy, völgy, a népnek ajakán a szó, | Mint egykoron, nem vidított az ének Az ős erdőkben visszahangozó, | Nem a Tiszának ismerős hangján szólt | A Missisippi, a vad Ohio" [A hazatért]. Tudott költői hangulatot teremteni a természet égi és földi képeivel, s Petőfi nyomán, de a szabadságharc után kibontakozó allegorikus költészet hatása alatt tudott politizáló tájköltészetet teremteni. Jellemző példája ennek „A tél” című verse, amely Mentovich könnyed verselése, jó formaérzéke mellett a költő stiláris lazaságát is példázza:

Eljött a tél, eljött a büszke kényúr,
Hogy leigázza a természetet,
A tomboló szélvész volt paripája,
Melyen megjött, melyen megérkezett.
 

 
Elhallgatott a csattogány, s pacsirta
Nem nyitja többé dalra szíverét;
A felhő, a lég fekete vitéze,
Nem mutogatja fényes fegyverét.
 
Csupán a szél, a kényúr paripája,
Tombol, üvölt s amint végighalad,
A messze puszták sivatag határin
Magasan égbe rúgja a havat.


 1849 őszén Pestre vonult családjával, hol tanórák adásával és hírlapírással tartotta fenn magukat; egy ideig Nyitraújlakon, a kivégzett báró Jeszenák János nemzetőrparancsnok, 48-as forradalmi kormánybiztos fiait tanította.

Szürkületkor

Mi okból keltek annyit véres árnyak,
Ti ott a ködben járó égi rémek?
Elmult az éj, a hajnal felpiroslott,
A sirlakók ilyenkor haza térnek.

S ugy tetszik mintha hangok szólanának
Felém, szárnyán a hűs korányi szélnek,
Hah úgy van, úgy... jól hallok... nem csalódom,
A véres árnyak hozzám igy beszélnek:

"Azt várjuk mi is, a hajnal sugárát,
Azt várjuk titkon epedő kebellel,
Ha nem csalódom az ott nem a hajnal,
Sugára - elhidd - még nem köszöntött fel.

Majd, majd, midőn a jóltevő szabadság
Szent napja felsüt a szegény hazára,
Akkor derül fel számunkra a hajnal,
Sírunkba visszaszólító sugára.

Akkor fogad be minket a koporsó...
Addig nem ismer nyugtot sértett árnyunk,
A nagy világon a szegény hazában
Ijesztve és biztatva sorba járunk.

Lesz olyan, a ki szellemünk láttára
Fölsir, fölretten legmélyebb álmából,
Lesz olyan, a kin fájdalom vonul el,
Haragra lobban és tettekre lángol.

De akkor, akkor a hajnal fényére,
Sirunkba visszatérendünk pihenni,
Kialszik szűnk virasztó szenvedélye,
Álmunk nem háborítja semmi - semmi.”


 Azután is óraadásból, hírlapírásból éltek, míg 1850-ben meg nem hívták tanárnak az akkor újra alakított nagykőrösi gimnáziumba, s itt Arany Jánossal és ifj. Szász Károllyal tanított együtt, előbb az irodalmi, majd a természettudományi tanszéken. Csöndes nyugalmában és családi boldogságában dalos kedve is meglendült s 1854-ben megjelent a „Száraz lombok”, talán legjobb gyűjteménye, mely a költő lirai fejlődéséről tanúskodik. Alakja rend szerint könnyedebb, hangja változatosabb, különösen a természet szépsége iránt fogékony. De, mint ezt már említettük, több a gondolata mint az érzése, több a színe mint a zengése, nagyobb az alaki gondja mint a szenvedélye. Tanári előadásaihoz vezérfonalat nem dolgozott ki, legalább nem bocsátott közre. Az élőszót az ismeretközlés legjobb eszközének tartotta s ritka szerencsével élt vele. Közel harminc évre terjedt tanárkodása alatt talán egy tanítványa se hagyta el az iskolát, hogy tőle valamit ne tanult volna; még a tehetségtelenebbekre és hanyagabbakra is tudott hatni s — mint a diákok mondani szokták: «Mentovicsnak tanulni» becsületbeli dolognak tartatott.
 Majd 1856-tól a marosvásárhelyi kollégium matematika-fizika tanára lett, s ettől kezdve felhagyott a lírával, érdeklődése teljesen a természettudományok felé fordult. Tanvezető tanárrá [gimnáziumi igazgató] választották meg 1857. július 7-én, e tisztet három évig folytatta tanársága mellett, majd 1865. november 14-től 1866. november 28-ig az elöljárósági gyűlések jegyzője volt. Valami megtört benn, már főleg az egzakt tudományok foglalkoztatták. Megalapította és szerkesztette a Marosvásárhelyi Füzeteket [1858], ebben közölte úttörő természettudományi tanulmányait, s folytatta polémáit a materializmus védelmében. Állásfoglalását az  „Új világnézlet” címmel könyvben is összefoglalta, amit így mutatott be: „Az érdemes olvasó be fogja látni, miképp állításai, tanai összegéből egy új „világnézlet” támad, mely más szemüvegen keresztül nézi a világot, az embert és a dolgokat; más alapon építi fel az erkölcsisége”. Megjelent 1863-ban, de a cenzúra elégettette, Mentovichnak azonban sikerült 1870-ben újra kiadatnia, melyért ismételve sok ismerettel és erős meggyőződéssel harcolt. Mentovich a mechanikus materializmus Vogt, Büchner és Moleschott irányát követte; az elsők közt szállt síkra Darwin tanaiért. Vidám, elmés, társaságos modorát csaknem végig megtartotta. Betegeskedni csak élete utolsó évében, 1879-ben kezdett. Az őszön egypár ízben szívbaj jelentkezett nála, de maga sem, övéi sem tartották komolyan aggasztónak. A halál hirtelen lepte meg.  Marosvásárhelyen hunyt el 1879. december 15-én.


Menj gyors zarándok...

Menj gyors zarándok, folytasd útadat.
Járd bé a földet könnyü lépteiddel,
S miket sugárzó arczczal elbeszéltél,
A nagy világon mindenfelé vidd el.

Szavadban élet rejlik és halál;
Hol húnyni kezdő mécsként jobban, jobban
Kezd kialunni a szentelt szabadság,
Szavad lehétől új életre lobban.

Szavad hangjára kinosan megretten
A szolgaság a zsarnoksággal együtt,
Miként kórágyán a beteg megretten,
Kinek meghúzzák a halálcsengetytyüt.

 

Munkái:
1. Unio-dalok. Kolozsvár, 1847.
2. A természet könyve. Schoedler Frigyes 6. kiadása után magyarrá tették Jánosi Ferencz, M. és ifj. Szász Károly. Pest, 1853.
3. Száraz lombok. Természet, szerelem, élet és haza. Pest, 1854.
4. Halotti búcsú-hangok. Alkalom szerint írta fölkérésre és összeszedve kiadta. Kecskemét, 1856.
5. A természettan elemei. Népiskolai használatra. Marosvásárhely, 1865.
6. Uj világnézet. a Moleschott-Vogt- és Büchner-féle materialsmus tanairól. Marosvásárhely, 1870.
7. Három őszinte szó. Marosvásárhely 1870. [Röpirat. Szász Róberttel együtt].
8. Teljes gyakorlati számtan. Kis-kereskedők, gyárosok, iparosok számára, úgyszintén a gyakorlati pályára készülők öntanulására és kereskedelmi iskolák használatára.. Pest, 1872. [Szabó Inczével együtt[.
9. Az egész és törtszámokkal való számítás kézikönyve. Iskolai és magánhasználatra. Kolozsvár, 1873.
Szerkesztette a Marosvásárhelyi Füzeteket 1858-60-ban [összesen 10 füzet]; a magyar orvosok és természetvizsgálók Marosvásárhelyt tartott közgyűlése alkalmával a Napi Közlönyt 1864. augusztus 27-től szeptember 2-ig; a Székely Hírlapot 1873. augusztus 9-től 1874. július 12-ig Marosvásárhelyt.
Levelei Arany Jánoshoz Nagy-Kőrösről és Marosvásárhelyről 1858-66-ig összesen 15 [a Magyar Tudományos Akadémia levéltárában). Tréfás versei is forogtak kéziratban.


Források:
Arcanum Digitális Kézikönyvtár, Gulyás Pál: Magyar Írói Álnév Lexikon, Hölgyfutár, 1851. július 2; Magyar Irodalmi Lexikon, Révai Nagy Lexikon, Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, MEK, Vasárnapi Újság 1880. január 11, 2. szám


Összeállította – cspb –

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf