A gazdag kupec
– Vasi népmese –
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag kupec. Olyan gyereket keresett, aki hét éves és karácsony táján született. Ahány gyerekkel csak találkozott, mindegyiktől megkérdezte:
- Hány éves vagy, gyerek?
Egyszer egy kisfiú ezt válaszolta:
- Karácsony éjjel leszek hét éves!
Megörült a kupec, mindjárt kézen fogta a gyereket és elment vele a szüleihez.
Szegény csizmadia volt a gyerek apja. Alig volt betennivaló falatjuk, hát odaadta a gyereket, mikor az idegen azt mondta, hogy ő herceg, a gyerek is herceg lesz, meg még sok pénzt is ad érte.
Boldogan vezette a kupec haza a gyereket. Ott bevezette az istállóba, amelyben két ló volt.
- Ezeket a lovakat kell gondoznod! – mondta a gyereknek s otthagyta. Alig tette ki a lábát a kupec, megszólalt az egyik ló, a táltos.
- Ez nem herceg ám, csak egy közönséges kupec. Azért hozott téged ide, hogy karácsony éjjel elmenjünk egy nagy kertbe. Ennek a kertnek a kapui csak karácsony éjjel nyílnak meg. Ha megteszed, amit a kupec mond, bármit kérhetsz tőle. De te csak a gyűrűjét kérd.
A gyerek megfogadta, hogy így tesz.
Karácsony éjjel valóban elindultak a nagy kert felé. Útközben így oktatta a gyereket:
- Mikor kinyílik a kapu, bemész a kertbe. Találsz ott egy kápolnát. Ebben egy rossz lámpás van, ha ezt kihozod nekem, annyi aranyat adok, amennyi csak kell!
- De nekem nem kell ám arany! Jó lesz az a gyűrű is, amelyik az ujján van! – mondta a fiú.
- Mit csinálsz te a gyűrűvel? – kérdezte a kupec.
- Az ujjamra húzom! – válaszolta a gyerek.
A kupec látta, hogy a gyereknek csak a gyűrű kell, hát nekiadta. Éjfélkor megnyíltak a kapuk, a gyerek bement a kertbe. Csupa aranyalma és aranykörte lógott a fákon. A gyerek elbámészkodott. Mire a kápolnához ért, lejárt az idő, a kapuk becsukódtak. Bentmaradt, nem tudott kijönni a kertből s így a kupec kénytelen volt hazamenni. Hét évig ott kellett maradni a gyereknek a kertben. Hét év múlva újra megnyíltak a kapuk, a gyűrű hirtelen megmozdult az ujján és kiugrott belőle egy igaz.
- Mit parancsolsz édes gazdám? – kérdezte a gyerektől.
- Menj be a kápolnába és hozd ki nekem a rossz lámpást!
Megtette. Együtt mentek ki a kapun s mikor kiértek, kinyitotta a lámpást, hát hét igaz ugrott ki belőle.
- Mit parancsolsz kedves gazdánk? – kérdezték egyszerre.
- Szállítsatok haza szüleimhez, de hozzatok magatokkal egy kosár almát és körtét.
Otthon nagy örömmel fogadták a gyereket. A fiú meg azt mondta az anyjának, hogy vegyen magához egy aranyalmát és egy aranykörtét, menjen el a királykisasszonyhoz, aztán kérje meg számára a kezét.
- Mondd meg a fiadnak, hogy akkor megyek hozzá, ha a házatoktól a mi kastélyunkig aranyfolyosó lesz, mellette aranypatak folyik és a patakban aranyhalak úszkálnak! – ezt válaszolta a királykisasszony. Ezzel akarta lerázni az asszonyt.
Reggelre meglett, amit kívánt.
Akkor megint elküldte a fiú az anyját a királykisasszonyhoz.
- Mondd meg a fiadnak, hogy akkor megyek hozzá, ha olyan kastélyt építtet, amely hét lábon forog és mindenféle virág lesz benne! – mondta a királykisasszony.
Most meg ezzel akarta lerázni az asszonyt.
Reggelre megint meglett, amit kívánt.
A királykisasszony erre mégis csak megtartotta a szavát: együtt beköltöztek az új kastélyba.
A kupec meghallotta, hogy milyen gyorsan épült fel a kastély, gondolta, hogy ezt az ő fia építtette. Vett hát hét új lámpást, odament a kastély elé és elkezdett kiabálni:
- Egy rossz lámpásért adok hét újat!
Mikor a királylány meghallotta a kupec kiabálását, megörült a jó szerencsének és odaadta a rosszat a hét újért.
A kupec boldog volt, elérte célját. Alig várta az éjfélt, hogy kinyithassa ajtaját. Pontosan tizenkét órakor ki is nyitotta az ajtót, hát nagy szomorúan kiugrott belőle a hét igaz.
- Mit parancsolsz gazdánk? – kérdezték.
- Azt, hogy a kastélyt velem és a királykisasszonnyal együtt vigyétek a tenger szigetére!
Megtették.
A fiú, mikor reggel felébredt, nem látott mást a feje felett, mint a csillagos eget. A kastélynak és a királylánynak csak a hűlt helye maradt. A király is felébredt, s mikor megtudta, hogy sem a kastély, sem a lánya nincsenek, nagyon megharagudott a vejére és megparancsolta, hogy vessék a börtönbe.
Igen elkeseredett a fiú és búslakodott. Egyszer csak megfordult ujján a gyűrű és kiugrott belőle az egy igaz.
- Mit parancsolsz kedves gazdám? – kérdezte.
- Vigyél engem a feleségem urán a tenger szigetére.
- Megteszem én, csak kérd ki magadat sétára.
A király megengedte a sétát. Az igaz, mikor meglátta a napvilágot, hirtelen felszállt a levegőbe és magával vitte gazdáját a szigetre. A kupec éppen nem volt otthon, mikor megérkeztek. Akkor azt mondja a feleségének, hogy tegyen álomport a kupec poharába. A királylány megtette. Mikor hazaért a kupec, ezt mondta neki:
- Most már úgyis egymásé leszünk, igyuk meg a társpoharat!
A kupec megörült, hogy a királylány mégis őt választotta, boldogan felhajtotta a bort. Alig itta meg, máris mély álomba merült. Ekkor a fiú gyorsan előugrott, kikapta kezéből a lámpást, kinyitotta az ajtaját, mire nagy boldogan kiugrott belőle a hét igaz.
- Mit parancsolsz kedves gazdánk? – kérdezték egyszerre.
- Feleségemmel együtt vigyetek vissza, ahonnan elhoztatok. A kastélyt is hozzátok vissza, a kupecet meg vessétek a tenger fenekére.
A hét igaz boldogan teljesítette a parancsot. A fiatal párt a kastéllyal együtt visszavitték, a kupecet meg belevetették a tengerbe, mert úgysem szívesen szolgálták. A kupec még most is ott van a tenger fenekén, ha a halak meg nem ették.