K. Tóth Lenke: Ballag már a vén diák…

A sapka mellett szép virág és ballag már a vén diák,
Vállán tarisznya, nála bot, - már férfiúi állapot!
Szíve most mindent megbocsát, - búcsúztatja az iskolát,
Dalt zeng, akár a harsona, - óh, tele van a tarsolya!
Van benne sok-sok tudomány, - és ökle, mint a buzogány,
Szíve remél és lelke hisz, - hát ennyi szárny csak messze visz!!

S mellette csupa cimbora! Barátság, hűség hímpora,
Nem hullhat az le, nem soha! Nem lehet a sors mostoha!
Ragyogva ég a lampion, - ki gondolkozna most azon,
Hogy ez lobban ki legelébb, - s a homály annál feketébb!
Most friss még, mint a mécsvirág és ballag már a vén diák…

Hogy távolodnak csendesen, a hosszú sort még meglesem:
Látom, hogy tőlük elmarad: mit gyűjtöttek nyolc év alatt.
Barátság, hűség, szeretet selyem-köntöse bereped;
A tarsoly lassan elkopik, - a kincse sorra elfolyik;
Nem zengi már az ifiúr, hogy – Gaudeamus igitur…
Az ökle nyílik s már tenyér, mely munkát kér és enni kér;
A szívre a gond árnyat ad, - kereszt zúzza a szárnyakat,
Lassan lankad a menet és már olyan, mint a temetés.
A zászló: lengő cipruság, - ravatalon: az ifjúság.

1938