Muskátli - 2019. május

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2018/2019-es tanév kezdetével a Muskátli a ötödik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2019. május / V. évfolyam / 9. szám

 

Kedves Gyerekek!

Megjelent a Muskátli IV. évfolyamának bekötött példánya. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy beszerezhető Nemesradnóton a Lidike Pihenőházban, a Muskátli szellemi műhelyében.  

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos:

Diri-diri, dongó

dongó

Szil, szál, szalmaszál,
Erre felénk, jaj mi száll!
Hunyd be, húgom, a szemedet,
Hajtsd a földre a fejedet!
Jaj, ha rászáll kis kacsódra,
 Akkor lesz csak csípi-csóka.
Jön a zsongó-bongó,
Diri-diri dongó!

Zim-zum, dorom-drom,
Csöndesen légy, ha mondom!
Tudom, itt lesz nemsokára,
Szellő fújja, fújdogálja.
Meg ne moccanj, te kis halcsík,
Majd meglátod, még meg is csíp.
Itt a zsongó-bongó,
Diri-diri dongó!

Vir-vár, csiri-csár,
Csitt: no, te kis csitri már!
Hallod-e, hé, a zúgását,
Zümmögését, zummogását?
Hova, merre viszi szárnya?
Ni, rászáll a tarisznyára!
Jaj a zsongó-bongó,
Diri-diri dongó!


Forrás: Az Én Ujságom, 1891. március 29., II. évfolyam, 14. szám

 

EMLÉKEZÉS

 

Mátyás király

Életrajz, tükördarabokban

Írta: Egry György

 

matyaskiraly

A magyar sereg két szárnya-parancsot sem várva-rohant az ellenségnek. Mire Báthori is megindítja a középet, de megbotlik a lova lába… ő maga is majd leesik a nyeregből…
    -    Rossz jel! – hangzik a közel állók ajkáról.
    -    Semmi rossz jel! – kiáltja Báthori.
    -    Azoknak, kik a hazáért harcolnak: nincsenek baljelek!
Megindult rohama széles barázdát szánt az ellenség sűrű tömegébe. De csakhamar körülkapja őt is, csapatát is a zúgó forgatag. Öldöklő birkózássá válik az ellenfelek viadala.
Már hat sebből vérzik a vezér. Mikor a második lovat lövik ki alóla, aléltan esik maga is a haldoklók közé…
Rémület száll a magyar harcosokra… Erejük, bizalmuk fogytán már-már fejüket veszítik… mikor Déva felől, a Maros mentén megharsannak a kürtök… Kinizsi érkezett meg tűzről pattant, páncélos dandárjával!
Jött, mint a haragos ítélet! Mindkét kezében mázsás kardokat emelve!
Ahogy meglátja a veszedelmet, oda robog a zűrzavar légsűrűjébe. Mennydörgő hangja túlharsogja a csatazajt:
    -    Hol van Báthori?
Báthori kiemelkedik a holtak közül!... Serege újra éled… A kocka megfordul… Kinizsinek jobbra-balra osztott szörnyű csapásai alatt megdől a török rendje. Egy óráig sem tart már a harc: harmincezer török a fűbe harap… a többi fut, ki merre tud!   
A győztes magyar had ott pihent meg a véres harcmezőn. Riadó után vidám dalok harsantak föl a harci tárogatókon. Vidám daloktól, gyöngyöző bortól jó kedve kerekedett Kinizsi Pálnak is. Felkapott egy törököt a fogába… kettőt meg a markába… A lobogó őrtűz mellett úgy járta a toborzó táncot!...
Kijutott hát a harcból Mátyás alatt minden kardforgató magyar vitéznek. S hogy a kardot akkor se marja a rozsda, mikor egy-egy rövid szunnyadóra-párnára hajtotta fejét a hadak Istene: Budára gyűjtötte híveit a király, hogy játszi hadban tűntessék föl a csatának képeit.
Nagyon kedvesek voltak ezek a tornajátékok. Mert amelyik vitéz magát a viadalban legjobban kitüntette: királynéja kezéből kapta fejére a koszorúzó cser-ágat.
Egy ilyen alkalommal történt, hogy a hírneves cseh lovag, Holubár is megjelent egyszer a küzdő porondon. Nagy hangon hívta mérkőzésre a magyar vitézeket.
Izmos, hatalmas óriás volt Holubár. Oda se nézett egy-két ifjú daliának. Úgy, hogy a harmadik sas fiúnak már jól meg is csappant a harci kedve.
Zúgó moraj kél a nézők karéjában. Kinizsi már fészkelődve ropogtatja a kardja markolatját… Mikor egy karcsú fehér lovag ugrat be a harcoló tér korlátján s könnyedén libben az óriás elébe.
Nem látni az arcát. Sisak rostélya le van bocsátva. Tompán is hangzik a szava, de azért határozott a foglalatja:
    -    Rajta vitéz úr! Rajta!
Csúfolódva kiáltja Holubár:
    -    Anyádhoz mennél inkább, hetyke kis legényke!
De ím, már abban a pillanatban érzi, hogy kicsi szikrán támad az eget hasító villám. Hatalmas ütéstől kong vas vértezete. Szinte még a föld is megrendül beléje.
Dühösen ragadja meg rúdhosszú lándzsáját, de célt tévesztve, az üres levegőbe szúr… Másodszor is neki fohászkodik dúlva-fúlva. De akkor meg kettétörik a lándzsa: diribje-darabja oda hull a földre…
Most már a kardját rántaná a harmadik rohamra, hogy azzal sújtson apró ellenfelére… Elkésett vele, nem volt ideje: amily nagy volt az óriás, oly nagyot zuhant a felporzó homokba…
Győzője pedig, a fehér lovag, diadallal lovagolt a királyné trónja elé.
A királyné kegyesen nyújtotta felé a vitézi koszorút.
    -    Itt a jutalom, győztes bajnok! De előbb emeld fel sisakodat! Hadd lássuk meg az országnak leg jobbik vitézét!
Kíváncsi csöndben szólalt meg a lovag:
    Mint elsője szép hazámnak,
    Első védje is vagyok.
    Kétszer élek nagy hírében,
    Ha nevem tettel ragyog.
Egy mozdulat… egy csattanás… és az örömrivalgó nép előtt Mátyás arca tűnt elő a fölemelt sisakból!

        Mátyás a békében.

Nagy volt Mátyás a háborúban; még nagyobb volt a békében.
Mihelyt valamelyest már kivívta kardjával az ország hatalmát, tekintélyét, nyomban hozzá látott századokra szóló, hatalmas alkotásokban kamatoztatni a béke áldását.
Művészet! Tudomány! Nemzeti haladásnak örökédességű két forrása! Mind a kettőt hévvel merítgette a magyaroknak leglelkesebb királya.
Mesebeli varázsütéssel csodát ugyan nem teremthetett. De a szépnek és fönségesnek a szeretete ekkor ivódott a nemzet vérébe, hogy napjainkban mégis megteremje az isten- ihlette szívnek, észnek annyi és annyi ragyogó gyöngyét.
Fényes királyi palotája fölszentelt templom volt, hova örömmel zarándokoltak el messze földről annak a kornak leghíresebb művészei, tudósai. Mert eltekintve a gazdag jutalomtól, páratlan vendégszeretettől, mellyel őket Mátyás dédelgette, a királyi mestert magamagáért is érdemesnek tartották arra, hogy előtte vívják ki az elismerés pálmáját.
Magyar levegő tette nagyobbá az olasz tudóst, Galeotti Marziót, aki írta meg legjelesebb könyveit.
Magyar erények csodálatától lett áradozóvá Bonfin, az olasz származású történetíró a maradt mindvégig nálunk, második otthonában.
Nem egyszer fogadta Mátyás Regiomontanust, a nagyhírű csillagászt és ennek szintén kitűnő tanítványát, Ilkus Mártont.
Itt lelkesültek sokan, kik részint a festészetben, szobrászatban, részint az építészetben készítettek maradandó műremekeket.
Ám azért büszkén sorolhatunk ezek mellé a kitűnőségek mellé vérünkből is egynehányat. Mert Vitéz Jánost, Esztergom tudós érsekét, Csezmiczei János pécsi püspököt – aki Janus Pannonius néven írt jeles költeményeket, - túl az ország határán is méltán ünnepelték. És említsem-e magát Mátyást, aki minden tudományok tudósa s a legkitűnőbb szónok volt egy személyben!
Mialatt a fekete sereg fegyverrel írta a háború véres könyvét kívül az ország határán… bent az ország szívében száz meg száz diák írdogálta ezernyi kincses könyvét a tudománynak.
Korvinának hívták azt a fényes könyvtárat, melybe Mátyás rengeteg pénzáldozattal ötvenezernyi könyvet gyűjtött.
Akkoriban, nem régiben találták föl a könyvnyomtatás mesterségét. (1440). Mátyás, rokonával: Geréb Lászlóval, Budára hívatta Hess András nyomdászt, aki itten meg is telepedett. Műhelyében készült első nyomtatott könyvünk, a „Budai Krónika”, 1473-ban.
Hozzá fogott még Mátyás egy roppant egyetem felállításához is, negyvenezer tanuló befogadására. Alapját vethette meg csak haláláig. Ez a műve félbe maradt, abba maradt.
(Folyt. köv.)

Forrás: Az Én Ujságom, 1902. október 19., XIII. évfolyam, 43. szám

 

VALÓSMESE

 

Anyák napja Nemesradnóton 2019-ben

nemesrad1

 

A liliomfehér anyai szeretet Nemesradnótból


Írta:  Pósa Homoly Erzsó  – 2019.05.06.

nemesrad2
Az édesanyák köszöntése és emlékezés Marcsa nénire Nemesradnóton
(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)


Nemesradnóton idén nagyon különös nap volt május 5-e. Május első vasárnapjaként hagyományos anyák napi rendezvényét tartotta a helyi egyház és a Rákóczi Szövetség, de több megemlékezésre is sor került.
Hálával emlékeztek meg az édesanyai szeretetről az ünnepi istentiszteleten, melyen Nt. Agócsné Galgóczy Tímea beszolgáló lelkész hirdette az igét. Közreműködtek a református gyülekezet gyermekei és a helyi iskolások és óvodások.
Az ünnepi beszédet Pósa László, a Nemesradnóti Református Egyházközség presbitere, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének a tagja mondta, aki a lila akác és fehér liliom szeretetével köszöntötte az édesanyákat.

nemesrad3
Pósa László (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Kifejtette, májusban a természet is virágba borul, hogy ünnepelje az édesanyákat, akik embert nevelnek a gyermekből, s féltő anyai szeretetük szívük utolsó dobbanásáig megmarad gyermekeik iránt.
„Az anyáknak temérdek a gondjuk, de a szeretetük soha el nem múlik. S valóban úgy van, ahogyan Pósa Lajos nagybátyám is írta: „Magyar vagyok, magyarnak születtem/magyar nótát dalolt a dajka felettem, s magyarul tanított imádkozni anyám/ és szeretni téged gyönyörű szép hazám” – idézte Pósa László rokonát, a Nemesradnóton született költőt.

nemesrad4
Emlékezők Nemesradnóton (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A Móra Ferenc által is liliomfehér lelkűnek nevezett költő a felebaráti és hazaszeretet innen, az örök édesanyától, Marcsa nénitől kapta, s ez kísérte el egész életén keresztül. Ezt sugározta Az Én Ujságom hasábjain a magyar gyermekek felé is.
„Az itt lévő édesanyák, nagyanyák ebből az ősi liliomfehér szeretetből öleljenek minél nagyobbat, s vigyék haza a családjukba, a szeretetteiknek. S kérem a mennyei édesatyát, hogy az édesanyák minél tovább simogathassák gyermekeik bozontos kis fejét” – kívánta beszédében Pósa László.

nemesrad5
A helyi iskolások Pósa Lajos-verset szavalnak (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Esős, szeles, hideg volt az idő. A gyülekezeti terem melegében sokan összejöttek az istentiszteletre, ahol szép szóval, szavalattal, virággal, édességgel köszöntötték az édesanyákat. Csatlakoztak a Himnuszunk a szabadságunk mozgalomhoz, s elénekelték nemzeti imánkat.
A temetőben Marcsa néni, Pósa Lajos költő, lapszerkesztő édesanyja sírjánál is emlékeztek, és elhelyezték a kegyelet virágait. Sok szép Pósa Lajos-vers csendült fel az óvodások és iskolások előadásában. Végül az iskola előtt álló Radnóti Miklós-szoborra is került koszorú, aki 110 évvel ezelőtt e napon született, s édesanyja szülés közben adta vissza lelkét a teremtőjének.


https://felvidek.ma/2019/05/a-liliomfeher-anyai-szeretet-nemesradnotbol/

 

IRODALOM



egeszupcKedves Gyerekek! Megjelent Lőrincz Sarolta Aranka néni Póka Halas bácsi méséi mesekönyve nyomatásban is. Szeretetettel ajánljuk figyelmetekbe. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 

 

 


Lőrincz Sarolta Aranka:

Póka Halas bácsi meséi

 

Saci és Öcsi Gondolatországban

afolyonal8

A folyónál
8. rész

–Nahát, ez a mesebeli Ira anyó szakasztott a nagyanyám! Ő is kitalálja a gondolataimat, még el sem mondtam, hogy mit akarok, már tudja – nevetett Zétény egy jót.
–Jó lenne elmenni abba a Gondolatországba, de ha nagyanyámmal vagyok, olyan, mintha ott lennék. Elhiszed-e bácsi?
–Látom, szereted a nagyanyádat – mondta csendesen Póka Halas bácsi.
–Nagyon jó, ha az ember gyerekének van nagyanyja. Nekem is volt, és ő is mindig mesélt, mint a tiéd.
–Miről mesélt, Gondolatországról vagy a gyógynövényekről? – kérdezte kíváncsian Zétény.
–Nem, nem Gondolatországról, nem is a gyógynövényekről, hanem egy csodálatos folyóról, amely még télen sem fagy be.
–Hogy lehet az, hogy nem fagy be? – álmélkodott Zétény.
–Azért nem fagy be, mert a mélyben vízforrások fakadnak, az élő vizek forrásai, amelyek nem engedik, hogy a fagy lehatoljon a folyó mélyére. Ezek a források állandóan feltörnek, buzognak, és friss vízzel táplálják a folyó medrét, és nem engedik, hogy a fagy megdermessze a folyó vizét.
–És hol volt ez a csodálatos folyó, valahol messze, a mesék országában?
–Dehogy a mesék országában, a valóságban. Hiszen itt ülsz a partján, ez az, látod? Erzsébet-folyó a neve– mutatott az előttük csendesen folydogáló folyóra Póka Halas bácsi.
Zétény olyan áhítattal hallgatta Póka Halas bácsit, hogy kérdezni is elfelejtett. Odament a folyóhoz, kezéből kis csónakot formázott, és belemerítette a folyó vizébe.
–Lehet belőle inni? – kérdezte kíváncsian.                                                                             –Már nem lehet. Az én gyermekkoromban még lehetett, de most már nem. Az emberi butaság nem vigyázz a természetre, szennyezi, és arra nem gondol, hogy ezzel saját magának árt. Egyre kevesebb lesz a tiszta vizű forrás, így lesz egyre kevesebb az iható, tiszta víz.
Zétény figyelmesen hallgatta Póka Halas bácsi magyarázatát.
–Akkor ez az a folyó, amelyről nagyanyád mesélt kiskorodban? Én meg hányszor futkostam a partján, miközben azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik ez az Erzsébet-folyó.
–Tudod, ha nem tudunk valamiről, az nem biztos, hogy nincs. Ellenkezőleg, megvan az, csak titokzatosan elrejtőzik előlünk, és addig láthatatlan, míg beszélni nem kezdünk róla – magyarázta bölcsen Póka Halas bácsi.
–De én nagyon megszomjaztam, most hol keressek tiszta, iható vizet? – szomorodott el Zétény.
–Semmi baj, majd én segítek a bajodon! – vigasztalta a fiút Póka Halas bácsi.
–Mutatok neked egy tiszta vizű forrást, itt van nem messzire, gyere velem!
Azzal elindult egy irányba, mutatva Zéténynek az utat. A forrás két nagy kő között tört elő, és tiszta vizén csillogtak a nap sugarai.
–Látom, megvan a forrás, és iható a vize, még nem szennyezték be! – örvendezett Póka Halas bácsi.
Tenyeréből kis csónakot formált, a csobogó víz alá tartotta, és jóízűt ivott. Zétény mindenben utánozta Póka Halas bácsit, és amikor már szomját oltotta, megszólalt.
–Póka Halas bácsi, kérlek, mesélj nekem tovább! Még nem meséltél Gondolatország folyójáról, az Álom-folyóról.
Póka Halas bácsi mosolyogva nézett a fiúra.
–Rendben, megszívom a pipámat, és folytatom a mesét, de előbb egy régi mondát fogok elmondani, és csak utána jön az Álom-folyó meséje.  A mese szárnyán újra elviszlek Gondolatországba, oda, ahol még a madár sem járt. Jó lesz?
–Jó – mondta belegyezve Zétény, és lelke vágyakozva kitárult a mese előtt.

A Király-tető titka

kiralytetoEgy hétvégi napon apa bejelentette, hogy kirándulni mennek a közeli hegyekbe, úgyis nagyon meleg van, ezért ilyenkor legjobb a hűvös erdőt járni. Az erdei kisvasúton beutazhatják a hegyvidék szép tájait, völgyeit. Minden szükséges holmit bepakoltak a hátizsákjukba, túracipőt húztak a lábukra, hogy jól bírják a gyaloglást. Saci és Öcsi kaptak egy-egy kis hátizsákot, amibe anya vizet és ennivalót pakolt, hogyha útközben megéheznek, megszomjaznak, legyen mit enniük, inniuk.
Saci útközben mindent megfigyelt, örömmel fedezte fel, ha valami olyat látott, ami Gondolatországra emlékeztette. Amikor egy réten mentek keresztül, Saci mindjárt megjegyezte:
–Ez a Vidám-selyemrét, csak a táltos lovak hiányoznak!
A távolban kis házikót látott, körülötte rengeteg színpompás nyíló virággal.
–Jé, ott van Ira anyó házikója és a gyógynövényültetvényei!
Anya és apa Saci megjegyzésein ámuldoztak, vajon honnan szedi ezeket az ismereteket.
A kislány titokzatos volt, semmit sem árult el Gondolatországból, ez kizárólag az ő titka volt, és azt akarta, hogy az is maradjon. Amikor egy magas dombra kapaszkodtak fel, Saci kitárta a karját, és elkiáltotta magát:
–Itt van a Szélmalom-domb! Hahó, Hajnalka, hahó, Örsike, hahó, Szenderke!
Majd vidám táncba kezdett.
Hujji, huj, égi mező lángja, szó-ra-kati-ke-tu-ka égi napnak szárnya!
Amint forgott körbe-körbe, Öcsi csatlakozott hozzá, mert neki is tetszett Saci mondókája és forgása.
Huji, huji, szó-ra-kati-ke-tu-kaa-la-ba-la bambusz!
Daloltak, körbe-körbe forogtak, és a végén lehuppantak a földre.
–Ne üljetek le, megyünk tovább! – mondta apa.
–Látjátok ott azt a hegycsúcsot és az erdőt, oda megyünk!
Kezével a távoli kőhegyre, valamint a közelebb elterülő erdőségre mutatott. Saci és Öcsi felálltak, és szót fogadva követték apát, anyát a megadott irányba. Mielőtt a fákhoz értek volna, egy kis csörgedező patakon kellett átmenniük. Híd nem volt a patakocskán, csak nagy, sima kövek ültek a víz közepén. Anya a kövekre lépegetett egymás után, és így átjutott a túloldalra. Apa Öcsivel lépegetett kőről kőre, keresztül a patak vizén, csak Saci maradt egyedül az innenső parton.
–Csak bátran, Saci, indulj, ne félj, nem esel a vízbe! – biztatta őt anya, apa és Öcsi egyszerre.
Sacinak eszébe jutott Kecső vitéz, hogy ugrotta át a tüzet Ibolya rovólánnyal. Minden bátorságát összeszedte, kőről kőre nagyokat ugorva ügyesen átjutott a patakon.
–Nagyszerű, ügyes vagy! Büszke vagyok rád! – dicsérte meg apa Sacit.
Beértek a sűrű fák közé. A nap már nem tűzött olyan erősen, csak néha villant egy kis napfény, amint áttört a fák sűrű lombján.
–Ki lakik itt, az erdőben? – kérdezte Öcsi egy kicsit megszeppenve az erdő homályától.
–Itt állatok élnek, őzek, szarvasok, vaddisznók, mókusok, sünök – magyarázta apa.
–Na, és még fönt, a fák lombkoronájában a madarak – tette hozzá anya.  
Ekkor éles füttyszó hasított a levegőbe.
–Siessünk a közeli erdei tisztás állomására, mindjárt megérkezik a kisvonat! – mondta apa és anya egyszerre.
Szerencséjük volt, még időben érkeztek, a vonat éppen akkor szedte fel a kiránduló utasokat.
A nyitott fülkében, a faüléseken kényelmesen elhelyezkedtek, aztán nagyot sípolt a mozdony, és már indult is a síneken, kanyarogva, zakatolva felfelé, a hegy oldalában.
Minél magasabbra jutottak, annál jobban ritkult az erdő, és előtűntek a sziklák, amelyeknek különféle alakzatai voltak.
 Apa mindig rámutatott valamelyik sziklaképződményre, és a nevét is megmondta.
–Nézzétek csak, ott van a Juhász és a birkái! Amott meg Dávid és Góliát!
Valóban, olyanok voltak a mészkősziklák, mintha ember formájúak lettek volna, mellettük pedig szanaszét kis fehér sziklák hevertek, mintha juhok legelésztek volna a hegyi réten. Saci ekkor vette észre, hogy a kis mozdony kéményéből füstfelhőcskék gomolyognak felfelé. Erről jutott eszébe Tima.
–Ó, bárcsak eljönne, akkor együtt utazhatnának az erdei kisvonaton! – gondolta magában vágyakozva.
Amint nézte a füstgomolyokat, egyszer csak meglátta Timát. Zöld ruhában volt, és vidáman intett neki. A legnagyobb füstfelhőn ugrált, táncolt, pörgött, forgott, mint a szélmalom.  A tánca azonban nem tartott sokáig, gyorsan befejezte, és lekiáltott Sacinak.
–Hahó, itt vagyok! Amíg a vonat megkerüli az erdőt, a hegyet, addig elmegyünk Gondolatországba. Átmegyünk a Sűrű Sötét-erdőn, és felmegyünk az Öt-hegy legmagasabb csúcsára, a Király-tetőre. Bendegúz már ott vár az erdő aljában, siessünk!
Saci erősen gondolkodott, hogy kicsire zsugorodva beülhessen Timával a gondolathajóba. Olyan gyorsan suhantak, hogy észre sem vette, már Gondolatországban is voltak, éppen a Sűrű Sötét-erdő mellett szálltak ki a hajóból. Bendegúz meghajolva köszöntötte őket, és látszott rajta, hogy örül a találkozásnak.
–Először megismerkedünk a Sűrű Sötét-erdővel, végül az Öt-hegyen lévő Király-tető titkával – tájékoztatta a két kislányt.
–Nagyszerű, akkor már mehetünk is! – kiáltotta Tima és Saci egyszerre.
–Induljunk! – adta ki a végszót Bendegúz
Elindultak és kitartóan gyalogoltak felfelé a hegyoldalon a sűrű fák között. Saci észrevette, hogy ez az erdő sokkal sötétebb és félelmetesebb, mint ahol a kisvonat zakatolt. A bükkös őserdő fái olyan sűrűre nőttek, hogy alig tudtak átjutni a fák vastag törzse között.  A fák nem akarták őket továbbengedni, meg akarták akadályozni, hogy a gyerekek kijussanak az erdőből. Bendegúz észrevette a fák ellenállását, ezért megsimogatta vastag törzsüket, és kérte, hogy nyissanak utat, mert szeretnének följutni az Öt-hegy csúcsára, a Király-tetőre. A fák megértették a kérést, szétváltak előttük, és máris fönt találták magukat az Öt-hegy legmagasabb csúcsán, a Király-tetőn. Csodálkozva néztek körül, ilyet még nem láttak. Ember formájú sziklaalakzatok álltak egymással szemben, és mogorván néztek egymásra. Saci mindjárt meg is jegyezte:
–Ezek a sziklák olyanok, mintha elvarázsolt emberek lennének!
–Igen, eltaláltad, ezek elvarázsolt emberek! Valamikor élő emberek voltak, de megbántották a Hegy Szellemét, és az kővé változtatta őket – magyarázta Bendegúz.
Egyszer csak az egyik kőalakzat mintha megmozdult volna, és abban a pillanatban egy fekete ruhás anyó állt előttük. Bendegúz azonnal megismerte, és odasúgta a két kislánynak:
– Ez a Veszekedős Pereces anyó, mindig ide jár a Király-tetőre, jó lesz köszönteni, nehogy megharagudjon ránk.
–Légy üdvözölve, Pereces anyó! – mondták egyszerre a gyerekek.
–Legyetek ti is! – mormogta mérgesen Veszekedős Pereces anyó.
Látszott rajta, hogy egyáltalán nem örül a három gyereknek a Király-tetőn.
–Mit akartok itt? – mordult a gyerekekre mérgesen.
–Meg akarjuk tudni a Király-tető titkát! – mondták bátran a gyerekek egyszerre.
–Tudni akarjátok, nahát, hogy milyen kíváncsiak vagytok! – háborgott Veszekedős Pereces anyó.                                                               
–Én tudom, de azért sem mondom el, majd ha fagy, s hó lesz nagy! – rikoltotta Veszekedős Pereces anyó, és váratlanul forogni kezdett maga körül. Pörgött, mint a motolla, és közben varázsigéket mormogott.
Kánya szárnya, hája, mája, felrepülök sziklavárra!
A magasba repülök, sziklaormon leülök, kár, kár, kár.
Kánya szárnya, hája, mája, sziklaváron várakozok, kár, kár, kár.
Három gyerek titkát lesni jó lesz már, kár, kár, kár.
Veszekedős Pereces anyó a magasba lendítette a karjait, olyan volt, mint egy nagy fekete madár, aki máris repülni akar. És csodák csodája, Veszekedős Pereces anyó hirtelen kánya madárrá változott, és rekedten, vijjogva felrepült a magasba, a legmagasabb sziklacsúcsra, amely olyan volt, mint egy várrom. Onnan leste a gyerekeket, hogy mit fognak csinálni.
Ahogy Veszekedős Pereces anyó, vagyis a fekete kánya elrepült, a gyerekek már nem is törődtek vele, Bendegúz pedig elkezdte a Király-tető történetét.
–Valamikor nagyon-nagyon régen, amikor a föld kérge még mozgásban volt, akkor képződött az Öt-hegy, akkor még a föld nagy részét jég és hó borította. Abban az időben nagyon kevés ember élt a földön, azok is barlangokban éltek, hasonlóan, mint az állatok. Mivel a tudásuk kevés volt, nem tudtak házakat építeni. Az Ég Fiai megelégelték az emberek tudatlanságát, ezért lejöttek a földre, hogy segítsenek az embereknek. Tanították őket a szépre, a jóra és az okos kézműves dolgokra. Sok idő eltelt, és a földön olvadni kezdett a jégtakaró. Amint olvadt, a földet hatalmas vízár öntötte el. Olyan nagy volt az áradat, hogy veszélyben volt az emberek élete. Mivel minden embertörzsnek volt egy Ég Fia vezetője, ezért azon voltak, hogy megmentsék az emberek életét. Az Öt-hegy oldalában élő embereket az egyik Ég Fia felvezette a legmagasabb csúcsra, hogy ott menedéket találjanak, el ne vigye őket az ár. Sajnos az emberek között felütötte fejét a gonoszság, és mindegyik magának akarta a hegycsúcsot. Egymást lökdösték be a vízáradatba, hogy az Öt-hegy csúcsán nekik több hely jusson. A leggonoszabb volt közöttük Gender, aki irigyelte Ég Fiától az emberek szeretetét. Áskálódni kezdett Ég Fia ellen, és az emberek között talált is magának társakat, hogy gonosz tervét megvalósítsa. Egy éjszaka, amikor sűrű volt a sötétség, megfogták Ég Fiát, hogy a hegy csúcsáról lelökjék a mélybe. Ám Ég Fiát nem lehetett elpusztítani, kitárta szárnyait, s mint a madár, felrepült a magasba. Amint felrepült a nagy magasságokba, fönt, az égen azonnal kigyúltak a csillagok, és feljött az ezüstös hold is, hogy bevilágítsa a sötét földet.
Sajnos az emberek ezután is gyűlölködtek, irigykedtek és gonoszkodtak. Ekkor a Hegy Szelleme megelégelte az emberek gonoszságát, és a hegycsúcson lévő civakodókat kősziklává változtatta. Itt láthatjátok Gendert, éppen innen jött elő Veszekedős Pereces anyó. Úgy látszik, a gonoszság gonoszságot vonz – fejezte be Bendegúz a történetet.
–Ezt a történetet honnan tudod? – kérdezte csodálkozva Saci.
–Nagyon, de nagyon régen Vajács vajda mondta el a Vének Tanácsában, majd medvetortól medvetorig mindig továbbadták a történetet. Ahogy kialakult a rovásírásunk, a történetet Viroláj, a Vének Tanácsának főtudója elmondta a rovólányoknak, azok pedig bevésték az agyaglemezekbe. Az agyaglemezeket kemencében kiégették, és berakták a faragott kopjafánk mellett álló kunyhóba. Ott őrizzük, hogy megmaradjanak az utódainknak.
Alig fejezte be Bendegúz a történetet, a csúf fekete madár, vagyis Veszekedős Pereces anyó nagy károgással elszállt a szikla csúcsáról. A gyerekek megkönnyebbülve indultak vissza a Sűrű Sötét-erdőn keresztül az Öt-hegy lábához. Amint beértek Pókafalvába, Tima megköszönte Bendegúznak, hogy elmondta nekik a Király-tető őstörténetét. Tudta, hogy ez a történet nagyon fontos Gondolatország lakói számára.
Saci még megkérdezte:
–Mondd, Bendegúz, miért nevezitek a hegy csúcsát Király-tetőnek?                                                                        
–Azért, mert az Ég Fia király volt, az ég és föld királya.
–Nagyon érdekes és elgondolkodtató – mondta Saci.
De nem sokáig gondolkodhatott, mert meghallotta a kis vonat füttyjelét, és neki vissza kellett térnie a vonatba anyához, apához és Öcsihez. Az erdei kisvonat megállt, mindenki kiszállt, és véget ért a kirándulás. A hegy oldalában egy kis tisztáson fekete kánya madárral a karján egy madarász bácsi állta útjukat. Amikor a madár meglátta Sacit, éktelen károgásba kezdett.
–Jaj, itt van a Veszekedős Pereces anyó! – kiáltotta Saci ijedten, és apánál keresett menedéket.
–Ne félj kislányom, hiszen ez csak egy madár, és különben is, ma nagyon ügyes voltál, egyedül ugrottad át a patakot – vigasztalta és dicsérte egyszerre apa Sacit.
–Jó volt kirándulni, gyerekek? – kérdezte anya.
Mire Saci és Öcsi egyszerre felelték:
–Nagyszerű kirándulás volt!
Hazafelé egy lábon ugrándozva dalolgatták a mondókát: Án-tán-té-nusz, szó-ra-ka-té-nusz…

 



Lőrincz Sarolta Aranka:

Majális


 Itt a május, szép majális                                                                                                         
 Táncol, vigad minden,
Táncos lábú gyermeksereg,
 Ropja, párjuk nincsen.

Járnak lassút, kopogósat,
Cipők orrán pergőst,                                                                                             
 Legény csizma dobbantósat,
Deli hetykén lépőst.

Rezgős csárdást párosával,
Őseiktől látták,
A verbunkost katonásan,
Méltósággal járják.
 
Kopog a sok leány cipő,
Dobognak a csizmák,
Forognak és perdülnek is,
libegnek pántlikák.                                                                                                                                                                                                                                                                                     
Táncolnak szép legényeset,
Vigadnak sorjában,  
 Leányok is körbe járnak,
Kerek karikában.  
                                                                                                                                                                                                                                 
Mosolygós szép kisleányok,
Kurjantós legénykék,
Önfeledten járják együtt,
Majális ünnepén.

            ***

Lőrincz Sarolta Aranka:

Napsugárlány


Nézd ott fenn, a fáknak ágán,
 Táncos lábú napsugárlány!
Pörög- forog, illeg- billeg,
Fák lombjával feleselget.

 Széllel játszik, kacérkodik,
Tavi nádon hajladozik.
Tó vizében haját mossa,
Szélkendőben megszárítja.

Fénylő, arany ruhájában,
Vígan táncol égi bálban,
Végig röppen a mezőben,
S eltűnik egy nagy felhőben.

 


A versek, mesék itt, a Muskátliban jelentek meg először.

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

MONDÓKÁK

Dr. Kiss Áron „Magyar gyermekjátékok-gyűjteményéből


Sípszókeltő

Kele-kele fúzfa,
Bödögei nyárfa,
Majd eljönnek a törökök,
Ringyet-rongyot összeszednek,
Azzal kereskednek.

Kele-kele fűzifa,
Sótörő bükkfa,
Egy kis leány sípot kír,
Adjunk neki, majd nem sír.

lepke1Lepkecsalogató

Szállj le, pille, kútkávára,
Onnan meg a pap házára!

Szállj le, pille, pap házára,
Szegény ember szakállára!

Szállj le, pille, tejet adok,
Ha megiszod, majd még adok.


Eső

Ess, eső, ess, eső!
Búza bokrosodjék,
Zab szaporodják.
Az én hajam olyan legyen,
Mint a csikó farka,
Még annál is hosszabb,
Mint a Duna hossza:
Még annál is hosszabb,
Mint a világ hossza.


Katica-bogár

Kis pettyeske, szállj el!
Jönnek a tatárok.
Sós kútba vetnek,
Onnan is kivesznek,
Kerék alá tesznek,
Ott meg összetörnek.

Naphívogató

1.
Nyisd ki, Isten, kis kapudat,
Hadd lássam meg szép napodat,
Süss föl, nap,
Fényes nap,
Kert alatt a lúdaim megfagynak.

2.
Süss ki, meleg,
Bujj be, hideg!
Ma szitálok,
Holnap sütök,
Majd egy darab
Lepényt küldök.

 

Forrás: Az Én Ujságom, 1891. május 24., II. évfolyam, 22. szám

 

IMÁDSÁG

 

posalajosszobor

Pósa Lajos:

Az árva imája

 

Oh, hatalmas Isten!
Te reád néz minden,
Megelégedését csak tőled várja.
Te megelégíted,
Áldásodat hinted,
Édes jó Atyánk, a legkisebb fűszálra.

Étket a bogárnak?
Ruhát a virágnak,
Barlangot a vadnak adsz Te az erdőben,
Esőt a mezőnek,
Szomjúhozó földnek
Tornyos fellegekből ontasz, Uram, bőven.

Jóságos Istenem!
Kezem fölemelem,
Fölemelem hozzád, összetéve szépen:
Viselj gondot rám is!
Apám is, anyám is
Kinn fekszik a sírban…csak Te élsz az égben!


Forrás: Az Én Ujságom, 1891. május 31., II. évfolyam, 23. szám

 

TERMÉSZET

 

Bársony István:

som

Májusban

Itt van az esztendő legszebb hónapja, a május. A virágban és illatban gazdag május, melyet annyira szeret mindenki, akinek öröme telik a természetben. Pedig kinek ne telnék? Nem is jó ember az, aki nem érez gyönyört a sík mezőség növénydíszének láttára, meg mikor a bokrok szárnyas dalnokainak a hangversenyét hallja. Íme, milyen bájos kép ez is, mely a természet egy májusi jelenetét mutatja be nektek, kis olvasóim. Fehér virággal telt bokor ágacskáján ül a pintyek fajához tartozó magtörő madár. Párja valahol a közelben rejtőzik, láthatatlanul; valószínűleg a fészkén.
A levegő olyan tiszta, olyan napsugaras; az ember szinte érzi a bokor virágaiból felszálló illatot. Ez az igazi tavasz, amikor már nem kell többet félni a zúzmarától, a zimankótól. Ez a májusi nap. A kis szárnyas dalnokok legtöbbje május hónapban szaporítja meg faját; majd minden énekes madár fészkel ilyenkor, ennél fogva sohasem szorulnak szegények nagyobb védelemre, mint a tavasz e legszebb hónapjában. Aki ilyenkor üldözi, elfogja őket, az talán egy egész családot pusztít el, mert bizonnyal van fészke valahol a rabságba került kis énekesnek, a fészekben tojás; vagy ki tudja? Talán már kismadár is, amely azután anya, apa nélkül éhen vész, elpusztul.
Látjátok, Ausztrália némely területeit, ahol dalos madár nemigen volt, drága pénzen vett és nagy költséggel odaszállított ezernyi ezer apró énekessel népesítették be. Azóta ott is csattog a dal a bokrok közt s nem olyan néma a sűrűség, mint régente volt. Hát még a növények! Micsoda remek kép egy mező májusban. Mintha színes bokréta volna az egész. Kivált a fehér meg a sárga virág a túlnyomó. Némely korai virág már el is hullatta szirmait, melyeket azonban seregestől követ a többi szép virág. A sárga békavirág néhol ellepi a mezőt; mellette sűrűsödik a fehér csillagvirág, meg a pásztortarsolyka; ott van a kakukkfű, lilás piros ajka mintha lélegzetével illatossá akarná tenni a környéket. A méh meglátogatja mindnyájat, összeszedi róluk a virágport s amint sorra kóstolgatja a mézet: egyikről a másikra viszi át a termékenyítő porszemeket. A mezőt májusban már a vadborsó piros virága is tarkítja, mely mellett ott van az oroszlánszáj, meg a bóbitás pitypang, mely most már fehér pehelykoronát rakott fel elhullott sárga levélkéi helyére. Azt a pelyhet úgy széthordja egy kis szél, hogy néha úgy tetszik mintha a levegő tollal volna tele.
A dombok árnyékos oldalában szagos müge fehér morzsavirága ingerkedik szagló érzésünkkel, a közelében levendulát és mentát is találhat, aki utána jár. A farkasalma szívlevelei közt sárga virág bimbója feslik, sárgán tündöklik a fényes szironták, csupa sárga a galaj, a rét szerény leánya, meg a fecskefű. De a bokrok már nem ilyenek ám. A bokor virága többnyire fehér, például a galagonyáé, szederé stb.
A som virága sárga, de az már a fákhoz számít. Megemlítem még a hársfát is, melynek zöldessárga apró virága a legédesebb illatot árasztja, ami képzelhető. Mind, valamennyi a májusi pompa díszéhez tartozik. Bizony, aki teheti, ne mulassza el jól megnézni májusban azt a remek szépséget, amit erdő, mező mutat. Kérje meg minden gyermek jó szüleit, tanítóit, hogy vezesse el oda, ahol megismerkedhetik a mezők színes köntősű lakóival. Hisz’ nincs annál nemesebb öröm, mintha valaki minél jobban megbarátkozik a természettel. Ezt pedig alig tehetitek alkalmasabb időben, mint a legfőbb virágzűs korszakában, a gyönyörű szép május hónapban.

Forrás: Az Én Ujságom, 1890. május 4., I. évfolyam, 17. szám

 

 

Szerkesztette: Pósa Homoly Erzsó

  

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf