Herczeg Ferenc: Az avatott ember

Fénypont csillámlik a nagy sötétségben… Csillag, vagy pásztortűz? Inkább pásztortűz. Egy öreg nyárfa tövében ég, a Tisza partján.

    A tűz mellett fekszik Kuruc Botka Péter, a fürtös subájába takarózva. Ő a gróf Károlyi Sándor uraság számadó gulyása. Nem alszik, hanem pipázva nézi az izzó zsarátnokot. Ha felcsap a láng, akkor látni a régi sebforradást, amelyik a jobb vakszemétől az álláig húzódik. A vágást még    

    Krems alatt szerezte az öreg, amikor Béri Balogh Ádám huszárjaival járta Ausztriát.

    Szapora lódobogás közeledett. Botka fel se nézett; nem volt kíváncsi természete. Egy cifraszűrös legény ugrott le a nyeregből. Leszedte pejkójáról a nyerget és szerszámot, tenyerével rácsapott a ló farára és békó nélkül nekieresztette a buja fűtengernek.

    Betyárféle ember lehetett, balta volt a kezében, mordály és hosszú török kés a tüszőjében. Több ilyesféle járta a pusztákat, amióta megint kötéllel fogták a katonákat.

    Valamit morgott, ami köszönés is lehetett, aztán maga is odaheveredett a tűz mellé. Később szó nélkül fapalackot nyújtott az öreg felé. Az nagyot húzott belőle és visszaadta, miközben ő is morgott valamit. A palackban volt az árenda az éjjeli fekvőhelyért.

    Jóideig egyikük sem beszélt. Nem kedvelik a pusztán a fecsegő embert. Végül mégis megszólalt a cifraszűrös:

    - Azt beszélik a nagykunok, hogy meghalt Rákóczi.

    Az öreg mérgesen kapta fel a fejét.

    - A nagykunságban rovásra hazudnak az emberek!

    - Egy miklósi ember jött haza török rabságból, ő mondta.

    - Nem ütötték szájon?

    - Miért ütötték volna?

    - Mert bolond ember, lóvá teszi a népet.

    - Minden ember meghal egyszer, Rákóczi is ember.

    - Ember, ember, csakhogy avatott ember! – szólt diadalmasan kuruc Botka.

    A legény szerette volna tudni, hogy mi az az avatott ember, de nem szívesen mutatta ki tudatlanságát. Hosszú hallgatás után mégis megkérdezte, mi legyen az?

    - Olyan ember, – magyarázta az öreg kuruc – hogy nem lehet meghalnia, amíg el nem végezte a dolgát, amire felavatták.

    - És milyen dologra avatták Rákóczit?

    - Hát azt mindenki tudja, hogy libertásra! – morogta megvetően az öreg. De többet nem szólt.

    Megint hallgattak egy verset, aztán a legény:

    - És ki avatta fel?

    - Azt én nem mondom, mert nem tudom, te meg ne kérdezd.

    A legény érezte, hogy csakugyan sokat kérdezett már. Csak egy fertály óta múlva mondta Kuruc Botka Péter:

    - Ha el is temetik, akkor sem tud meghalni. Nem hallani róla soká, de ha lángot vet a szabadság, mint a földbe ásott kincs, akkor ő megint eljön és kibontja a zászlót.