Fáy Ferenc: Nyári tó csillagokkal

…az csillagfény… s ez lámpák lángja itt…
– a tó mellém pár rozsdás, földi rendjel –.
Fekszünk a parton s csendünk megtelik
rubin szavakkal, síkos félelemmel.

Hajó sikolt. A hang velünk marad
és kézenfogja vágyunk nyurga árnyát;
s a mély-vizek közt surranó halak
rejtik iszapba perceink halálát.

Lábunk előtt egy pitypang üszke kap
nagy, sárga lángra s ballag lent, a fűben.
Mit szólhatnék? A rádnyíló nyarat
hogy’ mondhatnám el ennél egyszerűbben?

S mégis, szívemből kihajt egy szelíd,
kék-kelyhű szó… öledbe kúszik szára;
rádnéz s ellejti fáradtan fejét
két dombos melled párás hajlatába.

Fekszünk a fűben. Ujjunkban a nyár
halk szívverése tompán visszadobban.
Kígyó kiált… s a gém-lábú halál
vadászni kezd az alvó nádasokban.