Ady Endre: A cigány vonójával

Móricz Zsigmondnak, akit már
nem is tudok jobban szeretni.
 
Vadászgatnak múltamban a gondok:
Ki szoknyákért futkostam bolondot?
Megérte vagy meg nem érte?:
Késő van már, mit bágyasszak érte.
 
Minden elmúlt bolondságom drága,
Magam csúfja, magam bolondsága:
Nem maradtam szeretetlen
S ha szerettem, magamat szerettem.
 
Most vagyok csak szomorúan, furcsán,
Régi-régi bolondságok multán:
Szép eszem ha mostan elmén,
Istenem, be meg nem érdemelném.
 
Sötét szirma az én violámnak
S csillog az est, engem sokan látnak
S vén vagyok bár s nem érdemlem:
Piros legyen a bokrétás mellem.
 
Bús violám, akarsz lenni rózsa?
Rózsa kell most, nem tehetek róla:
Hogyha eddig nem engedtem,
Ne kacagjon ki a világ engem.
 
Felednélek, ha nagyon akarnám,
Eléldelnék a magam hatalmán
Boros szívvel kihevülve.
S, jaj, mi lenne, hogyha sikerülne?
 
»Lement a Nap a maga járásán,
Sárgarigó szól a Tisza partján,
Sárgarigó, fülemile,
Szép a rózsám, hogy váljak meg tőle?«