Mátyás király megbünteti a pártütőket

– Zrínyi Miklós nyomán –

Sokat háborúzott Mátyás király, sok adót is szedett, ezért aztán Erdély és Moldva felütötte a fejét, a király szerencséjének ellen mertek rúgni. Pedig bolondok, nem jól gondolták meg a végét. Nehéz az alattvalóknak az igazságos királya ellen támadni, mert a király méltósága csak maga is eloszlathatja a bolond és pártolkodó felhőket.

    Erdély az adónak nagyságát veszi okul, de rosszul. Szükséges a királynak az adó, főképpen az olyan királynak, mint Mátyás volt. Mert nincs a népeknek nyugalmuk hadsereg nélkül, nincs hadsereg zsold nélkül és zsold adó nélkül.

    És Mátyás király sem bolond épületekre, sem eszelős költséges vendégségekre, sem bolondok gazdagítására nem költötte az ország jövedelmét, hanem hazája megmaradására, dicsőítésére és öregbülésére. Kicsoda nem kívánná a maga értékével segíteni a királyt?

    Moldvának még kevesebb az oka a pártütésre, azért nagyobb ostora is. Mert megzabállott a jó szerencsében, nem ülhet veszteg székében, s ahogy mondják: „Ritkán jár együtt az embereknél a jó szerencse és a józan ész.” Amikor az ember fölöttébb naggyá akarja csinálni állapotját, elvesztegeti. „Zabolázd meg szerencsédet” – mondja a józan okosság; nagy bölcsesség az, ha valaki célt tud állítani a maga kívánságának.

    Mátyás király serénységét dicsérhetjük: nem hagyott a párütésnek időt, hogy nagyobbra terjedjen, mindjárt ráment eredetiben. És nemcsak egy mestersége volt a dolgok véghezvitelében: Moldva fegyver nélkül nem szelídülhetett meg – fegyverrel büntette. Maga a király is megsebesült a moldvaiakkal vívott ütközetben, de hát vérrel virágzik a vitézség.

    Erdély beismerte vétkét, a király megkegyelmezett neki. De néhány urat számkivetésbe hajtott, s amikor ezek a király feledékenységére számítottak, és a határnapig nem mentek el, hóhér kezére adta őket.

    A két példával a király a többieket is megtanította: nem kell a király kegyelmességével és törvényével játszani.