Sinka István: Mikes sír

Csak azt a napot, csak azt a fát,
csak azt a házat,
csak azt az arcot
hozhatnám hát ide e végtelen napkeletbe,
onnan, pihenő öledből, te szent falum.
    És azt a hangot, csak azt a szót,
    mely fényesre nőtt
    hallgató napjaimban,
    s hív még ma is felétek, ó
    szerelmes szép utaim s zümmögő ünnepim.
Mert hiába kék
és hiába nagy a tenger vize
itt: nem lepheti be mégsem
roppant magányom csendjét,
hogy tűntre mossa,
mi bennem él: a hegyeim, ó, a gyönyörű fáim s a csillagaim.