Dutka Ákos: Az asszony szobra

Két ezredév bús távolába
A Nílus mentén félve nézek; –
Ott ül a szomjas, vén homokban
Az örök titok, a szent igézet…

Ott ül a Sphinx: a karmos asszony…
Fagyott kőarca néma mélység,
Ki tudja mit rejt, mire gondol?
A szent folyóra néz a kétség…

Ez az asszony örökegy szobra!
Ki kőbe vésted, te vézna Ember,
Sokat vergődtél, verekedtél
A vérrel, asszonnyal, szerelemmel.

Formáját végre megtaláltad,
Oh, ez a titkos Örökasszony!
Élet forrása. Örök örvény,
Ki vagy, hogy vért s könnyet fakasszon…

Kiről mintáztad, vérivó lány:
Látom, amint előtted ülve,
Szíved kitépte s véres karmát,
Hajadba, nevetve megtörülte.