Zalár József: Őszi rózsa, fehér őszi-rózsa

Rég voltam e házban, nagyon régen,
Rég eltűnt már az én gyermekségem.
Akkor laktam én itt s boldog voltam,
Örömem telt fákban, virágokban,
E kert őszi rózsákkal volt telve,
Nem tudom már, mit szerettem benne,
De sírhatnék, ha emlékeszem róla…
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!

Oh a világ! mit láttam én abban!
Elkérték a lelkem és én odaadtam,
Mosolygó szép virág volt e lélek,
Illatában angyalok fürdének;
Visszaadták már… de összetépve,
Nincs rajta egy sértetlen levélek;
Mért hallgattam a baráti szóra?…
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!

Dobog a szív, majd hogy meg nem reped,
Bágyadoznak a ragyogó szemek,
Lassan piheg már a fáradt kebel,
Sóhajtozva, de alig hogy lehel.
S meg-meg reszket a nagy fájdalomtúl,
Mint a lomb, mely őszi szélben elhull;
Szép szemek, bár ne láttalak vóna!…
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!

Lengess, lengess öröm lobogója,
Ragyog rajtad boldogságom csókja,
És követlek akármerre lengesz –
A pokolba, vagy fel az istenhez…
Üres volt a menny, de telt a pokol,
S övé lett a föld, mint már annyiszor…
Lengesz, lengesz gyásznak lobogója…
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!

Rég bolyongok már én az életben,
De e kertet soha nem feledtem.
Hegyek ormán, a völgyek kebelén,
Lenn a rónán, mindenütt járok én.
Integet rám ezer ékes virág,
Szórja felém csábító illatát,
De már későn, már hiába szórja…
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!

Ha még egyszer felvirulnál nékem
Régi kertem, régi kedves szépen,
Ha még egyszer mosolyogna orcám,
S nyájas öröm te szólanál hozzám,
Ha még egyszer gyermek tudnék lenni,
Avagy mindent, mindent elfeledni,
Jöjj vissza még, oh szép kor! egy szóra.
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!