Sértő Kálmán: Kémények, Ősz felé, Üzenet messzire, Zsidótemetés

Sértő Kálmán:

Kémények

Reszkető kék füstrajzokat
Lélegzenek a kémények.,
Úgy mozognak az ég felé,
Mint földön az élőlények.
Minden ki füst fehér cigány,
Alakos, göndör szakállas,
Kémények bő torka alatt
Zsírral sír a forró lábas.

Nem kell falun szagolódva
Háromszáz házba bemenni,
Megmutatja a magasság,
Hol fognak ma levest enni.
A kémények füsttérképe
Eligazít levegőben,
Hol rotyog piros pecsenye,
Kormos falú serpenyőben.

Jó ott, hol a kéményfüstben
Liliomszín gólya krákog,
Étel alól, parázs közül
Libbennek a füstvirágok.
Rossz ott, hol a kémény torka
Nem fúj selymes bárányfelhőt,
Kopott küszöb emel asszonyt,
Hűtlen, távolba merengőt.

Gyöpös itt ma minden udvar,
Homlok-harmonikaráncos,
Asszony helyett boszorkányszél,
Mozgó holdsugár a táncos.
Bedugult a sok fütyölés
Szép estét dicsérő útja,
Nép kedvét megreparálni
Száz huncut követ se tudja.

Ruha foszlik, disznó döglik,
Vár a mozdulás, merészség,
Fiatal anyák emlejét
Belől szopja ki az éhség.
Két-három kémény pöfékel,
Festeget levegőt, csendet,
De majd egyszer minden kémény
Győzedelmi zászlót lenget.

Ha majd sok elnyomónk oszlik
Megérdemelt temetőben,
Piros pecsenyét süthetünk
Muzsikáló serpenyőben.
Száz új dal tör szívünkből ki,
S mint liliom a mezőben,
Annyi kéményfüst virágzik
Angyalkertes levegőben…

Olaszliszka, 1936. augusztus 16.,
PIM Kézirattára, Sértő Kálmán hagyatéka

Sértő Kálmán:

Ősz felé

Békastrázsás fénylő réten
Széna szaga omlik,
Nevető ég kék derűje
Komorrá haldoklik.
Betyároknak megszelídült
Kósza unokája,
Itt ülök a boglya mellett,
Fáj a szívem tája.

Magyarnak és szerelmesnek
Terhes most az álom,
Mégis ezt a bolond rétet
Mennyországnak látom.
Fehérlábú kis menyecskék
Gyűjtögetve lépnek,
A szívembe szellőn szálló
Illatok mesélnek.

Friss Újság, 1936. szeptember 6.  

Sértő Kálmán:

Üzenet messzire

Kemény hófúvásban,
Ladoga-tó partján
Szél és orosz ellen
Küzd a testvérbátyám,
A finn küzd, akivel
Ural táján éltem,
De messze eljöttünk,
Új hazába, régen…

Messzire üzenek,
Sok határon által
Testvérét bánkódó
Nagy szomorúsággal…
Álljátok az ütést
Jobban visszaütve,
A ború nem örök
Jel van a derűre…

A derületekre
Igaz jelek vannak,
Sóhaj pecsétje sok
Testvérnek, magyarnak.
Nagy felordítása
Az egész világnak:
Adj győzelmet Isten
Árva Finnországnak.

Sértő Kálmán:

Zsidótemetés

A ház udvarán halkan áll a
Búsvérű fekete tömeg,
A ruháját ki-ki kívülről,
S belől a lelkét tépi meg.
Gyalulatlan fenyődeszkából
Koporsót fűrészel a nép,
Mindenki fűrészel pár centit,
Sóhajt egyet és tovább lép.

Bent megmosták a halott zsidót,
Két ember fateknőt cipel,
Utolsó fürdővizét hozzák,
S gyöpre kidöntve hintik el.
Hófehér nagy gyolcslepedőben
Deszkába kerül a halott,
Zokogó lánya hulló könnye
Engem is nagyon meghatott.

„Hej, meg kell halni, el kell múlni”, –
Mondom a rabbijuk után,
Mikor a halottat kísérem,
Kis bárányfelhős délután.
Megyek a keresztyén jegyzővel,
Mondja: „Jó zsidót temetünk”,
„Hej, meg kell halni, el kell múlni”,
Ezt hajtogatva lépkedünk.

Olaszliszka, 1936. október 13.,
Egyenlőség, 1936. november 12.