Kiss Menyhért: Erdély felé

Beszélnek a fejfák reszketve, zokogva
Lengyel hómezőkön, szerb földön, Tirolba
Kísértő óráján bús éjféli csendnek
Halott székely hősök lelkei üzennek:

Idegenben haltunk, büszkén, mosolyogva,
Testünk Európa négy sarkára dobva –
S most, mikor belénk mar kelet söpredéke,
Ősi földünk, házunk nincs, aki megvédje;
Most jönnek a mócok s már a sírunk ássák,
Hallod-e családod fájó zokogását?
Most, hogy a félvilág támad: gyáva hordák
Jönnek, hogy a székelyt végleg letiporják.
Most, hogy elfolyt vérünk népek nagy csatáján,
A mamaliga-had tort ülni jön gyáván.
Rubel-rothasztotta bukaresti salak
Tegnap még jó barát s ma testünkbe harap:
Ó, lassan cincogjon a duda, csimpolya,
Csaba király népe rabnép nem lesz soha,
Mi üzenjük néktek, mi, halott katonák,
Sírunkból kikelünk, fújjuk a harsonát,
Csontjaink lángolnak, föld méhe kihányja,
Mi is hadba szállunk népek leghitványa:
Ott leszünk a kőbe, amely alá gördül,
Vizeket dagasztunk halálthozó örvül.
Gyújtó tűz leszünk a doboló dobokban,
Pokol tűzesője, mely százfelé robban:
Orkánná sodorjuk a havasi szelet,
Meggyújtjuk az erdőt a fejetek felett.
Félrevert harangok szaggatott hangján át
Aggból, sihederből felcsaljuk a sátánt.
Égő áldozat lesz a szív a nagy kíntul,
Fejsze, kasza, kapa mikoron elindul,
Anyák, kik fekete ördögöket adtak,
Kis fiúk, kis lányok, az lesz ám az attak.
Az lesz a viharzás, az lesz ám a hajnal,
A második ezer szárnyas diadallal
Akkor születik meg… s mi sántán és bénán
Ítélünk a hullát szaglászó hiénán!
Világok Istene, hozzánk fogsz hajolni
S mi, halott székelyek roppant légiói,
Kik betörtek a mi megszentelt földünkre,
Ha nem akad fegyver, fejfánkkal verjük le!…

Beszélnek a fejfák Európa-szerte
Felnyög a hant alól a hősök keserve:
«Ég a föld odalent!» jelentik az Úrnak
S a Csaba útjáról mint egy fénylő tábor,
Csillagról-csillagra lassan elindulnak…