Rozman József: Bánatos szonett

Csak néztük őt és két okos szemét:
Szelíd volt, nyájas és nyugodt az arca,
Melyen nyomát hagyá az élet harca;
Szavát figyeltük, mint egy szent zenét:

Az életről szólt jó anyánk nekünk;
Így mondá: kell és jó a szenvedés,
S örömből nem sok kell, – elég kevés;
– Lelkünk értéke nő, ha szenvedünk!

S amint tekinténk hófehér hajára
S gondoltunk élte elmúlt sok bajára,
Szívünkbe fájó érzés költözött:

Ó, anyaszív, csodás mélységek kútja,
Mélységedet csak Isten látja, tudja!…
Te mártírszív minden szívek között!…