Sajó Sándor: Selmeczbánya
Mint fázó éhes kis diák
Csak búval tudtam nézni Rád
S mint félénk szárnyú néma bánat
Csodáltam szép Kálváriádat.
Bús volt az utca, zord a tél,
Ijestzett tót szó és hevér,
És hegyről völgybe s újra hegyre
Jaj, bús volt partot járni egyre.
Majd új idő jött, sugaras
Ereszre csordult a tavasz,
Vidult a szív, szépült a táj is
És volt Kisiblye és majális.
Volt Újvár: kürtjén méla hang,
Óvár: nem zeng úgy más harang!
Tó tükre, égre visszakéklő:
Zöld fenyvesek közt, mint az ékkő…
Száll, száll az emlék s visszatér:
Szép volt a nyár és szép a tél.
Nekünk virág nyílt száraz ágon
A lelkesült diáktanyákon.
Ott Ige volt a kenyerünk,
Petőfi lelke volt velünk,
Ott ajkunk, szívünk csupa dal volt
És lelkünk lángja szent, magyar volt!
Elballagott a véndiák…
És megvénült a szép világ.
De száz emléke visszaszálldos
S oly szép vagy benne, ősi Város!
Remekbe hajlik Rád az ég,
Völgyfoglalatban drága ék,
Kit maga Isten tart ily szépen
Markba-hajlott szent kezében…
- - Most gyászra hajlik Rád az ég:
Rablók kezén vagy drága ék
S szívemben jajszót sír e gyászra,
Klopacskád tompa kattogása.
De lesz idő: a diadalt
Oh más hang másképp zúgja majd!
E hangra – sápad majd a hitvány
S kigyúl egy szent láng fönt a Szitnyán…!
1926