Győri Dezső: A „Viharsarok” margójára

Féja Gézának

Hányszor takarták el szép arcodat
nemzetem lelke, borókásba űzött
gyermeked elől, gond s politika:
te szent nevedben mérget átkozó
siserehadja álszent ügynököknek,
kik azt hazudták, hogy ők, az Te vagy.

Kételkedtünk. És vártunk meglapulva.
S ha kődobás vérezte fel az ajkunk,
„mégis szeretlek” suttogta sebünk.
S ím, kél a nap. Szép hagyományként sütsz ránk
új bánatközösségbe biztatgatva
legszebb szerelmem, magyar nép, anyám.
 
                                 1937