B. Palotai Boris: Páromnak

Akár a gyermek
ki a sötétben jajgat
s gyenge keze mint ijedt szív kalimpál
fény után az üres feketeségben,
fény és anyamell után,
melyen elringjon
pihenő testtel.

Akár a gyermek
úgy nyúlok utánad,
kit a ködbeolvadt Tátra eltakar
s e roppant árnyékot
hiába szeretném átvilágítani,
hogy megtaláljalak,
hiába nyöszörgök egyedül
a rengeteg szobában,
az a piciny higany
közénk gurult,
mely felfelé szalad a szádban.

Akár a gyermek
úgy kereslek Téged,
megkapaszkodva párnám gyűrt felében,
hívlak!
Miért nem szólsz hozzám?…
Jaj megint Eléd állnak
a hegyek, meg a kilométerek,
meg a bongó telefondrótok
és hagyják,
hogy egy elfelejtett ima foszlányával
álomba sírjam magam.