Endre Károly: Egyszerű lét
Elég volt egy ihletett sugár s abból is csak egy villanásnyi –
S pozdorjává tört, mi eddig vitt, a szörnyű szerkezet:
Szögbe, csúcsba nyúló lécek, átlók, kereszteződések,
Kifeszülő abroncsívek, boltozatok, kupolák,
Gátak, létrák, dobogók és csigalépcsők, szögellések,
Gombszögekkel kikovácsolt ölelkező vasnyelek –
S alattuk e zűrzavarban árva űr s kongó szorongás,
Mennyi fülke, mennyi zug, hol egyre szántott kín és kétség:
Összedőlt egy ihletett és villanásnyi napsugártól.
Istenem, hisz eddig minden reggel e szörnyű sereggel
Lomhán és ezernyi kínnal úgy görgettem ki magam.
Egyszerű, derűs napodra,
Mint kinek hangárja tárul s vesződséges műbe épült
Gépezettel vonszolódik fogdából a levegőre.
Kasul és keresztbe ácsolt gondolatok kontár műve
Voltam eddig én és nem több: keretekből szerkezet,
Életemnek első perce óta hordtam össze őket
S lestem fenn az ég felől, a gyöngyöző üvegtetőről
Fancsalul és tébolyultan, szomjúzón és összetörve:
Templom lesz vagy rabkaszárnya?
Egy parányi napsugártól kalodám most összeomlott.
Nincsen más mű csak az égbolt s nem vagyok más én se már
Mint egyszerű kis társaim:
Nem vagyok más mint lépő fű, sajgó mező, lélegző kő,
Isten játékszere vagyok.