Asztalos István: Virágok tisztása

    – részlet –

    Hadd írjam le azt a vidéket, melyen nyolc egész esztendőt töltöttem el, több rosszban, mint jóban. Magam elé képzelem két hamar a Piliskét, felülök a legtetejére, széttekintgetek s kezdem az írást.

    Nagy hegy ez a Piliske. Brassótól keletre vénül, ki tudja mióta. Szép napos időben meglátja onnan, akinek jó szeme van. A Bodzai-szoros bejáratánál kuporog éppen. Megkopaszodott már, kiirtotta üstökét a fejsze, alig itt-ott vet árnyékot rajta egy-két folt erdő. Meggazdagodott rajta valaki jócskán, irigyelhetik a falusiak, kivált, hogy az ő fájukon gazdagodott.

    Sokat járják a falusi szegények a Piliskét. Megterem az mindent, amiből kicsi pénzt lehet csinálni városon. Eper, áfonya, málna, szeder, hecsempecs. Vederszámra lehet szedni mindezt.

    Hát a sok virág, ami ott tarkállik. Még a nárcisz is megterem vadon s gyopárt is találni elvétve.

    S a tömérdek sok gomba. Csirkeláb, rizike, csiperke, hirip és egy oldalt tudnék teleírni, hogy még milyen gombafaj. De tudhatom is. Sokszor egész nyáron ezen éltünk jó magunk is, meg, amit csak az öreg hegy adott, kezdve a tavaszi békától az őszi szederig.

    A Piliske legtetején a sás között kicsi tó bujkál, mintha csak az öreg hegy szeme lenne, amivel bozontos szemöldök alól hunyorog az égre.

    Üljünk le hát egy csutakra s bámuljuk kereken a tájat.

    Látszik oda majdnem az egész Barcaság. Olyanforma az, mint egy nagy-nagy elterített sík lap, amit az Úristen lenyomatott kereken s jó sűrűn hegyekkel, hogy valahogy fel ne fújja az ott sokat fütyörésző Nemere. Középen látszanak a szász falvak. Volt eszük az akkori szászoknak, legjavát választották a vidéknek, a szívét. Mindent terem ott a föld, s bőven.

    Szentpéter, Szászhermány, Prázsmár. Szép, nagy faluk ezek, meg tiszták. Nagykapus kőházaik egyformák, mint az egyszerre született ikrek. Magas fallal körülkerített templomaik, mint egy-egy kisebb vár. Ór5a van mindegyiken, ami hol késve, hol sietve, de jár. Na, annál pontosabbak a lakóik és takarékosak, hogy fösvényt ne mondjak. Közös vonás ez náluk, mint az is, hogy mindegyike biciklin jár, még az asszonyok is.

    Hermányon túl Brassó bújik elő a Cenk hóna alól. Nem bírja már takarni a vén hegy, olyan, mint a kotló, ami alól kinőttek a csirkék.

    Ez a város, amelyikre rá lehet mondani bátran, hogy – szép, csak drága – mármint a szegénynek.

    Brassótól a hegyek alatt kijön egy országút és egymás után fűz fel hét falut, amelyeknek a neve is Hétfalu. Ezek közül négy teljesen egybeforrt már, csak a községjelző tábla mutatja, hogy külön bírájuk lehet. Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu. Szín csángók lakják, s fehérfejű hegyek néznek le reájuk.

    Az ötödik falu Tatrang. Csángó falu ez is, nevét a Tatrang-patakról kapta, ami körülkeríti a féloldalát. Sietős patak. Olyan medret vágott magának, hogy a Dunának elég volna. Tavasszal tele hordja kaviccsal. Aztán úgy összezsugorodik, hogy kereshetik nyáron a vizét.

    Tatranghoz közel, a dombok között lapul meg az a két falu, ami kiegészíti a hetet. Zajzon és Pürkerec. Ezeknek a lakossága már vegyesebb, kivált az utóbbié. Tele s tele van ültetve szilvafával, hogy alig piroslik nyáron a sok zöld közül imitt-amott a cserép.

    De nézzünk csak vissza Tatrang patakjára. Az, ahogy elhagyja faluját, igyekszik egyenesen a Piliske felé. Girbe-görbe fűzfák nyomorodnak partjain, meg amolyan vízmelléki bokrok. Két-három malmot megforgat, azzal elérkezik Bodola kertjei alá.

    Híres falu Bodola. Béldi Pál fészke volt annakidején, aki csepp híján, hogy Erdély fejedelem nem lett, s akinek az a híres harca volt Bánffy Dénessel egy csók miatt. Maradékai is itt tanyáznak egész mostanáig. Nemrég vette meg a birtok maradványait s a régi kastélyt egy román úr.

    Még két grófi kastély nyomja ott a hegyet, a Mikes- és a Nemes-családé. Hangtalan két kastély az is. Kapujukon tábla – „Haragos kutyák, idegeneknek tilos a bemenet.”

    A falut Béldi meg grófi jobbágy-utódok lakják. Jámbor nép nagyon, megszokta türelmesnek lenni. Ha földje nem is volt soha, de megélt a sok erdőből valahogy. Most aztán vasutat építettek ki Bodzáig s volt fa, nincs fa. A szegényebbje, vagyis a többség szegezheti be deszkával a ház ablakát s mehet szolgálni idegenbe, asszonyostól együtt.

    A falu közepén, egy kicsit félrébb a nagy úttól, áll tömzsin, fehérre meszelve a református templom. Előtte patakocska, alig szikra vízzel s az is átbújik a nagy út alatt, végigmegy vagy tíz vadgesztenyefás állé mellett, aztán a Bene bácsi kertjénél kiszökik a faluból, elvegyülni a Tatrang vizébe, ami viszi magával tovább. Alig hagyják el a falut, rájuk akad mindjárt az Üstvölgye patakja, ami oldalt a cserjésből szalad ki serényen. Fent egy üstforma sziklából ered s tiszta vizével csak úgy igyekszik lefelé az erdő között. Csapdossa magát csobogva, mint a pisztráng. Van benne az is elég.

    A Tatrang így megnövekedve indul, hogy ő most keresztül megy mindenen. De biza meghökken hamar. A Piliske előtt, szépen meghajlik s szégyenkezve elballag Prázsmár felé, ahol vár rája a Fekete-ügy.

    Na, ha a patak elhajlott, mi nézzük tovább az utat, ami szürkén húzódott el idáig, széleire ültetett almafáival. Ez megkerüli a Nyires-dombot s jön neki egy nagy falunak, aminek elején a községjelző táblán ez állna, ha magyarul írnák fel ma is: Keresztvár.

    De van neki még régebbi neve is, Nyén. Az öregebb falubeliek még most is annak hívják. Igaz, nekik az autó is még mindig – porozó.

    Keresztvárt a szászok építették erősítésül maguknak. A nyéniek, akik akkor még Ó-Nyénben, a Nyíres-domb túlsó oldalán laktak, mivel ott nem volt vizük, nagy ügyesen beleköltöztek az erősítésbe. Azzal megkezdődött a pereskedés a faluért. Végül megegyeztek, s a falu a nyénieké maradt.

    Keresztvár-nevet a millénniumi években kapta, divatból.

    Lakosai református székelyek. Zöld kalapot hordanak, verekednek és életrevalók. Hozzá vannak szokva, hogy ne hagyják magukat. Régebben a szászokkal hadakoztak az agyagos szikkadt földért, havasi legelőkért, meg a vásárokért. Mindig résen állva. Most Bodza falu nyomja el őket s fejlődik nyakára többségi lakosaival. Gőgös nép a nyéni: lenézi, kicsúfolja az idegent; de becsülni lehet s példának felmutatni. Szívós, mint a gyertyánfa. Elmegy a szászhoz, szolgál nála, ellesi tőle a gazdálkodást, aztán hazajön s ültet szójababot, fettermincet (fordomenta) ős is, meg kapáló géppel kapál.

    A falu közepén áll a református templom, jó magas, csillagos toronnyal, ki kell kerülje biza mindenki két oldalt az úton.

    A falu felső szélén húzódik el az odaragasztott román utca, innen indul az út a szorosba fel. Patakocska csobog le mellette gyorsan, neve nincs, csak tiszta, szép vize.

    Az út jobb oldala, s helyenként a bal is, kékre meszelt házakkal van kirakva. Ide építkezett a mindjobban leszivárgó románság. Több kilométeres ez a házsor, Patak a neve.

    A szoros innenső felén a Piliske terpeszkedik. A túlsó hegy hosszú kopasz nyereg, melynek oldalán vasútvonal lapul.

    A Piliske felső lábánál hatalmas kőhíd áll keresztben a völgyön, amin átszalad a vasút a Piliske mellé. A hídon innen vasúti töltés s azon meg egy pár éve épített állomás – Virágok tisztása.

    A töltés lábánál az úton túl, furcsa forma foltok látszanak. A völgyben lebontott munkásbarakkok helyei.

    Pár évvel ezelőtt ötezer ember élt itt tégla- s fabarakkokban meg földbe vájt lyukakban. Ötezer vasútépítő baráber.

    Emigráns oroszok, kőfaragó olaszok, horvát bányászok, magyar kubikusok, német aknászok, román napszámosok és még sok más fajta náció. Köztük jó magam is. Zsidó kantinosok, hazárd kártyások, pénzt kuporgató falusiak, kisebbségi sorsban elproletárizálódó magyar családok, légmozdonyok, fúrógépek, karbidlámpák és ötévi szakadatlan munka. Ennyi idő alatt vágtak itt keresztül egy jókora nagy hegyet vasúti alagútnak, ami összeköti Virágok tisztását Bodzával. Tarka élet volt itt akkor.

    Oldalt, az állomással szemben egy völgy van, neve Varasgoromb. Felette hármas tető: a Paizs él, tele az ilyenkor zöldellő nyírfával, virágzó cseresznyefával s havasi kaszálókkal. Mindezek felett ide látszik a bozontos fejű Blidár, meg a széles vállú Babarunka.

    De forduljunk csak a Piliske innenső oldalára is. Itt is völgy húzódik felfele: a Dobolói völgy. Ha kisebb is, mint a Bodzai, de vadabb, tele van nőve bükkfával, alig látszik tőlük Doboló falu.

    Vízmosott utacskák, düllingéző fonott kerítések, szétszórtan húzódó házak jelzik a falut. Favágók lakják, meg pásztorfélék. A Bikfalvától kisajátított erdőkből élnek. Dobolótól lejjebb, a Piliske onnansó lábánál lapul meg Márkus. Alig valamivel nagyobb, mint Doboló.

    Márkustól délre Bikfalva rikít sok cserépfedelével, mindjárt mellette Uzon. Uzonon túl a vasút és az országút versenyez azon, hogy melyikük hosszabb. Az út mentén aztán a túlsó hegyek alatt csupa székely falu tarkítja a helyet, egyik a másik után. Lisznyó, Kökös, Szotyor, Szentkirály, Aldoboj, Ilyefalva és így tovább, mint egy távoli koszorú. A sok között ott begyeskedik Szepsiszentgyörgy, mint háromszéki megyeszékely.

    A bodzai szorosban, Virágok-tisztásán túl nekirugaszkodik az út, s mászni kezd felfele a nyeregre, ami alatt ott bujkál az alagút. A nyereg tetején a Bodza-tető. Innen vígan ereszkedik alá az út a bükkfaerdők között. Le is ér hamar s előtte a Bodza-patak völgye.

    Legelők, kukoricások, elszórt házacskák s kereszt az út mellett, a völgyön túl messzi sötét fenyőfaerdők. A völgyben az út kétfelé ágazik hamar, egyik ága indul Bodzafordulónak balra, a másik meg tovább Bodzavám falunak.

    A valamikor szász, meg grófi erdők falvágói s legelők pásztorai lakták ezt a vidéket. Igénytelen nép volt, sokat szaporodó, most aztán elévették magukat ugyancsak. De meg aztán segítik is felülről mindenféleképpen. Vasútja lett, postája, országos vására s még járásbíróságot is kapott egy ideig. A szász, meg grófi erdők, legelők reá maradtak, határa a regátig terjed. Vize a Bodza pataka, ami sebesen igyekszik elhagyni Erdélyt. Régen előkelő, külföldet járó patak volt, most már nincs szüksége útlevélre. Eliramlik Bodzaforduló mellett, elkanyarog Bodzavám felé. Felette nagykomolyan őrködik a Csukás. Ez irgalmatlanul nagy-nagy hegy és cudarul sziklás, lábainál a régi határ. Azontúl a Regát.

    Így a patakok, völgyek és utak vonalán tágul, szélesedik Keresztvárról és Virágok-tisztásáról a világ a regáti román vidék, a szászok földje és a táguló „Szépmezőn” a háromszéki székelyek felé.

    Azzal kezdtem, hogy sok rosszat értem én a Piliske földjén, a Virágok-tisztásán, de mégis csak szeretettel járnak körülötte a gondolataim. Virágok-tisztásán egy rongyosforma baráberházból kaptam magamnak asszonyt, ott tanult meg a kisfiam járni és abban a házban írtam emg első könyvemet is. Mikor nagyritkán visszakerülök oda, úgy érzem: – Hazajöttem, itthon vagyok.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf