Reményik Sándor: Holtomiglan

Én egyszer jártam már ezen a tájon.
Különös volt és kísérteties.
Minden ugyanaz volt és mégis más volt –
És ember, ember nem volt kívülem.
De ember voltam vajon én magam?
Dél volt, delelőn állt egy furcsa nép,
De az árnyék, mely feketén feküdt,
Jövő sorsom riadt árnyéka volt
Csupán – nem az enyém.
Én testetlenül – kép voltam csupán,
S minden körül: az Oltárkő-orom,
A tó, merev szurony-szálfáival,
Melyet Gyilkosnak hívnak egykoron,
S tovább a szirt-szoros nőttön növekvő,
Mennyet ostromló rohamosztaga:
Egy eljövendő nagy világteremtés
Ködös tervrajza volt csak – semmi más.
Éreztem: a szikla tapinthatatlan,
A tó vizének nincsen hőfoka,
Az ősfenyők is illattalanok,
S ha kést döfnek most hirtelen szívembe,
A döfés nyomán nem buggyanna vér,
Le nem zuhannék, lengve úgy maradnék,
Örvénylő képsereggel körülöttem.

Egyszerre csak mellettem állt egy lány.
Tündér volt, táj-szellem volt. Múzsa volt?
Én voltam nő-alakban, szebb alakban?
Jobb alakban, tisztább lehetőségben?
Jöttét nem jelentette semmi más,
Csak hogy a fenyők illatozni kezdtek.
Micsoda szűzi, lét-előtti illat!
A lány rám nézett. Felittam az arcát,
És elmerültem szemében egészen.
Egy bizonyos: az, hogy nem Éva volt,
S nem Ádámként álltam mellette én.
S körül a táj, a kísérteties,
Teremtést megelőző kép-világ
Mindenre inkább emlékeztetett,
Csupán az Édenkertre nem.
Egyet tudtam: ez a leány valóság.
A sziklák, ha majd testet öltenek
S hegyek lesznek, nem lesznek ily valók.
A tó, száraz szurony-szálfáival,
Kőkeretes, mély medence-szemével
Nem lehet ilyen gyilkos-szép soha.
Ez a lány lesz az egyetlen valóság,
Mert íme, körül minden testet ölt,
Formába nő, múlik, elváltozik, –
Ő halhatatlan sugallat marad.

Rám tekintett tündöklő-komolyan:
„Tudod-e, hogy mennyasszonyod vagyok?
Tudod-e, hogy az Oltárkő-orom
Minden templom-oltárnál magasabb?
Tudod-e, hogy e lét-előtti csend
a mi felharsanó nászénekünk?
S tanúnk a meg nem teremtett világ?
A megteremtett világba te elmégy,
És jő eléd sok kedves nőalak,
Szeretni fogsz, de senkit sem egészen.
Mert minden drága arcon csak egy csillám
Csillan meg abból, amit rajtam látsz most.
Néha azt hiszed, a szíved szakad,
Ha el kell engedned egy-egy kezet,
S nem fog a szíved megszakadni mégsem,
Csak fájni fog utánuk – és utánam.
Mert mindenikben kicsit én leszek.
S nem lesz neked soha menyasszonyod.
Mert én vagyok a te menyasszonyod.”

Hát Te – kérdeztem vértelen ajakkal –,
Te legalább mindig szeretni fogsz?
Ha beteg leszek, ülsz-e ágyam szélén?
Ha megrokkanok, szelíden vezetsz-e?
Végórámat könnyebbé varázsolni
Szent szépség-morfiummal fogod-e?
Nem mertem ránézni, mikor felelt:
„Ez furcsa, egyoldalú esküvő,
Örök hűséget Te fogadsz nekem,
Engem nem köt hozzád se föld, se ég.
Meglátogatlak, mikor akarom.
Megleplek, mikor nem is álmodod,
S halommal hullatom a kincseket
Öledbe egyetlenegy öleléssel.
Vigasztalásul adhatod tovább
Aztán, mit bántom én, kinek!
Mikor eltűntem, oly szegény leszel,
Hogy nábob lesz a te lelkedhez képest
Ama bizonyos templom-egere.
Így fel nem magasztalhat földi asszony.
Így megalázni sem tud földi asszony.
S most esküdj, ím, az Oltárkő fölöttünk – –
A vén világ-sekrestyés felgyújtotta
Rajta a csillagok árnyképeit.”

Kezem kihűlt a különös leány
Kezében – aztán megforrósodott.
A hangom is megszínesedett, nőtt:
Tanúskodjatok hát sziklatetők:
Igen – szeretem ezt a nőt!
Aztán mint súlyos, borzasztó követ
Esküm a szurony-szálfás, gyilkos tóba dobtam:
„Holtomiglan” – –

1936. december 21.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf