Békássy Ferenc: A múlandó szerelem

Bús szenvedély te, megvalósult álom,
Mily pusztaságban járok nyomodon!
Hová kísér halandó boldogságom?
Égő kínok közt meddig álmodom?
A fájó vágyak büszke terhe nyom,
S mit ér a kín, mikor hiába vágyom?
Hiába szánod, lelkem lelke rom,
Mélyszívű lány te, megvalósult álom.

Parázs homokban tikkad a patak;
Igénytelen moszat se nő nyomban:
Erőim egyenként elfoszlanak,
Költő kívánságom bujdos hazátlan;
Érett szerelmek kristályserlegét
Nyújtanám feléd, és nyújtottam hiába:
A te szerelmek vándoristenét
Temetted el a föd szívó porába.

S most szerelmem büszke szárnyakon
Elhagy, tyrannom csendbe száll tova,
Nem ég a kíntól már a homlokom:
De lelkesült erőm se lesz soha.
Sorsom sötétje majd ha felvidul,
Az újraébredés óráiban,
S a bú siralma arcomról lehull,
Az álca holt lesz, dermedt, szárnytalan.

London, 1913. június